ZETApress

Az alábbi költemény krumplik között született. Szerzője piaci árus volt, de stílusa, mondanivalója bármely diplomásnak becsületére válhatna. Vele beszélgettem a ’90-es évek közepén, miután buszom felkapaszkodott a budakeszi dombokon. Megállójából negyedórás gyalogtúrával érem el a MÁV Szanatóriumot. Az aulában ősz hajú úr, Baranyi Imre költő várt. ? Csak amatőr versfaragó vagyok ? hárította el a titulust ?, mindössze hat osztályt végeztem. Versírással csak az utóbbi három évben foglalkozom. Azóta viszont igen intenzíven.

Elbeszéléséből kibontakozik a tragikus életsors. Még fiatalon ? 36 évesen ? veszítette el mindkét lábát. 1966-ot írtunk akkor. Vasutas volt, kocsi-rendező. Egyszer nem tudott időben félreugrani, s a hideg vas nem kegyelmezett. Egyik lábát térd alatt, másikat combban kellett amputálni. Műlábat kapott, menni is tud velük, de azóta állandó kisebbségi érzése volt mind családjával, mind környezetével szemben. Három gyermeket nevelt fel rokkantan. Ma már mind kirepültek a családi fészekből. Ketten maradtak, feleségével, s ő az otthoni piacon versírásba kezdett, amikor épp nem jött vevő a krumplikra. Így született az alábbi hitvallása is.

Torzó

Nem történt végül Még most se semmi
Éreztették csak Hogy nem vagy senki
Elnéztek némán a Fejed felett
Ugyan barátom Hát fel se vedd!

Ha mondod, hogy fáj, Én ezt elhiszem
Nem segít rajtad Úgyse senki sem
Vedd ezért úgy, hogy Földre kerültél
Hiába minden Most elterültél

Sokszor megesett E csúfság rajtad
Mégis felkeltél Mert úgy akartad
Sikerült mindig Felállnod a bajban
Felkeltél a földről, Fölkeltél onnan

Szóval felállnál Most is, ha bírnál
Ha lenne bármi, Amiben bíznál
Keress magadnak Gyorsan fogódzót
Ne lássa senki Padlón a Torzót!

Életében az újabb változás a szanatóriumban kezdődött, ahol évente több hónapot is eltöltött. A fehér falak közt híre ment, hogy megpróbálkozott a versfaragással. Meghallotta ezt Stancsics Erzsike is, s rögvest meg akarta ismerni. Elolvasta verseit. A név bizonyára ismerősen cseng sokunk fülében, hisz iskolában is tanultunk 1848. március 15-e egyik jelentős alakjáról, Táncsics Mihályról. Erzsike e történelmi család sarja. S hogy az alma nem esett messze a fájától, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő is poéta lett.

Versek mellett családregényre is készül

Sokat beszélgetett a Stancsics lány Imre bácsival. Valósággal múzsájává vált az öregnek. Nem mondhatom, hogy homlokon is csókolta, mert kapcsolatuk mindössze plátói. Mégis nagy hatást gyakorolt rá. Imre bácsi azóta már több mint kétszáz költeményt írt, nyolc novellája és egy kisregénye készült el. Épp egy nagyobb lélegzetű családregény megírásán dolgozott. Saját életén keresztül szeretné bemutatni történelmünket a ’30-as évek közepétől napjainkig. Ki akar térni benne a napi politikára is az egyszerű ember, az átlagpolgár szemével.

Erzsike tolmácsolója is verseinek. Több fesztiválon szavalta már, s eljutott vele országos döntőre is. Imre bácsi makói, lakhelyén tagja a mozgássérültek irodalmi körének, így természetes volt számára a fellépés karácsony előtt egy szegedi jótékonysági gálán. Mindketten tagjai az Amatőr Költők és Írók Szövetségének is. Az AMAKISZ lapjában ? a negyedévenként megjelenő Kristályban ? jelentek már meg írásaik ugyanúgy, mint a Hidegkúti Hírekben, mert Erzsike Pesthidegkúton él és dolgozik.

Diplomás védőnőként gyakran tapasztalja, milyen rosszul beszélnek a fiatalok, mily csekély a szókincsük. Úgy érzi, ezen kéne valahogy változtatni, s erre akarja az irodalmat is felhasználni. Kár, hogy a családok rohanó életformája, az otthoni beszélgetések hiánya miatt nehéz a felnövekvő generációnak elsajátítani a szép beszédet!

A költő Torzó című versében is bizonyítja, hogy már megtalálta a fogódzót, amikor rátalált múzsájára. Talpra tudott állni, megtalálta élete értelmét. Ehhez segítette a költészet, az irodalom. Élete bizonyítja, hogy sosem szabad lenn maradni a padlón, keresni kell a fogódzót! Megéri, ha olykor nehéz is! Neki negyedszázad után sikerült?