ZETApress

hírportál

Fotózzunk a gyermekekért!

CEWE Photo AwardA korábbinál is több lehetőség a CEWE Photo Award 2019-en. A 75 millió forint összdíjazású nemzetközi fotópályázat során most is a világ gyönyörű pillanatait keresik ? tudatta Drucker Szilvia.

CEWE Photo Award 2019 néven hirdette meg újból Európa legnagyobb fotószolgáltatója nyílt fotópályázatát, amelynek során továbbra is a Gyönyörű világunk-mottó jegyében keresik a képeket. A megmérettetés nemcsak nevében, hanem tartalmában is megújult, hiszen már összesen 10 kategóriában várják a nevezőket a világ minden tájáról, ráadásul valamennyi beküldött fotó után 10 eurócentet adományoznak a Nemzetközi SOS Gyermekfalvak részére.

Aki nyitott lencsével jár a világban, az a tájpanorámáktól kezdve a portrékon át egészen az környezete apróságait feltáró makrófelvételekig mindenben képes felfedezni és megmutatni az élet szépségét. A CEWE nemzetközi fotópályázata ? mely a gyönyörű világ témáját helyezi középpontba ? legutolsó alkalommal már a legnagyobb fotóversenyek közé lépett elő, hiszen 183 ezer alkotást neveztek a több mint 90 országból regisztrált résztvevők. A most CEWE Photo Award néven induló, és egészen 2019. május 31-ig tartó pályázat még nagyobb teret ad a fényképezés szerelmeseinek, hiszen a résztvevők már tíz kategóriában küldhetik be fotóikat.

A korábbi Tájak, Emberek, Természet, Épület és infrastruktúra, illetve Sport témákon kívül már az Ételek, Humor, Hobbi és szabadidő, Állatok, valamint az Utazás és kultúra kategória is nyitva áll a nevezők előtt. A kiemelkedő képek alkotóit pedig mintegy 75 millió forint összértékben díjazzák, sőt a versenyzők lehetőséget kapnak arra, hogy fotóik más nemzetközi kiállításon is szerepeljenek.

? Nagyon büszkék vagyunk az előző pályázatok eredményeire, hiszen az elmúlt alkalmakkal mindig köszönthettünk magyar alkotót a kategóriagyőztesek között, a hazai pályázók pedig az egyik legaktívabb nemzetté emeltek minket a verseny során. Most is bízom abban, hogy kiemelkedő eredményeket tudunk elérni a megmérettetésen. Szerencsére a fotósoknak még rengeteg idő áll a rendelkezésére ahhoz, hogy megtalálják és lencsevégre kapják a tökéletes témát, bár havonta is jutalmazzuk a legjobb képeket, így nem érdemes halogatni azok feltöltését ? emelte ki Zoboki Zoltán, a CEWE Magyarország ügyvezető igazgatója.

A CEWE Photo Award 2019 fotópályázaton való részvétellel ráadásul egy jó ügyet is támogatunk: minden beküldött fotó után 10 eurócent adományt kap a szegény és hátrányos helyzetű gyermekek megsegítését végző Nemzetközi SOS Gyermekfalvak. ? A kampány fantasztikus! A világunk gyönyörű, és a CEWE adományainak köszönhetően még több gyermek tapasztalhatja meg ezt a szépséget ? vállalta nagy örömmel az együttműködést dr. Wilfried Vyslozil, a szervezet elnöke.

A CEWE Magyarországról

A Németországban 1961-ben alapított CEWE csoport 25 európai országban jelen lévő piacvezető fotókidolgozással, fotókönyvekkel, fényképes ajándékokkal és digitális nyomdai szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat, amely mintegy 3600 munkatársat foglalkoztat. 2017-ben a CEWE 2,2 milliárd fotót, valamint mintegy hatmillió CEWE Fotókönyvet szállított ki többek között több mint húszezer partnerüzletén keresztül, amelynek köszönhetően a konszolidált éves árbevétele elérte az 599,4 millió eurót. A CEWE Magyarország a vállalat 11 európai kiemelt fotó és digitális nyomdai központjának egyike, amely hazánkból látja el a környező román, szerb, horvát és szlovén piacot is.

A cég 2000 m2-es telephelyén mintegy 60 alkalmazottat foglalkoztat, éves forgalma kétmilliárd forint. A fotókidolgozásban, valamint fotókönyv gyártásban Magyarországon is piacvezető CEWE a legújabb technikai eszközöket és fejlesztéseket felhasználva, ma már nagyobb részt online platformokon keresztül szolgálja ki ügyfeleit, valamint digitális nyomdai ágazattal is rendelkezik. Többek között az effektlakkozott CEWE Fotókönyv révén a TIPA World Awards-on a cég idén elnyerte a világ legjobb fotószolgáltatója címet. A CEWE nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, különösen az éghajlatvédelem terén vezető vállalat, valamennyi termékét klíma-semlegesen gyártja. Emellett évek óta nagy erőkkel támogatja a nemzetközi és a hazai SOS Gyermekfalvakat is.

Szóljon hozzá!