ZETApress

hírportál

Mini Textúra 2018-ban is

Mini Textúra 2018A tavalyi sikerre való tekintettel idén is jelentkezik a Mini Textúra, a gyerekeknek szóló összművészeti produkció a Magyar Nemzeti Galériában ? tudtuk meg délután az MNG Budavár-beli A-épületében.

Az intézmény először tavaly indította útjára, hiánypótló jelleggel és hagyományteremtő szándékkal a felnőtteknek szóló Textúra összművészeti előadássorozat ? ahol képzőművészet, kortárs szépirodalom és színház találkozik ? gyerekverzióját Mini Textúra címmel. A Budapest Bábszínházzal, valamint a Pozsonyi Pagony kiadóval közösen létrehozott produkció iránti nagy érdeklődés és siker nyomán most érkezik a folytatás.

A Mini Textúra 2018 a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapest Bábszínház, valamint a Pozsonyi Pagony Kiadó együttműködésében jött létre. Idén négy vasárnap ? március 25-e, éprili 8-a, 15-e és 22-e ? napi két előadás 11 és 15 órakor várja a 7-12 éves gyerekeket. Az előadás teljes hossza kb. 80 perc, az azt követő szabadon választható programrész kb. 40-60 percig tart. A programról Schlett Anna producer, a Szépművészeti Múzeum ? Magyar Nemzeti Galéria munkatársa; Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója és Kovács Eszter, a Pozsonyi utcai Pagony Kiadó főszerkesztője adott tájékoztatót, majd bepillanthattunk a próbafolyamatba. Gimesi Dóra: Vitéz László és a képtelen képrablás című ? Ferenczy Károly: Plakátumok előtt 1891. című festményére íródott ? jelenetét is megtekinthettük. Rendező: Ács Norbert. Játszotta: Tatai Zsolt.

A további 4 jelenet ? 4 műalkotás

Harcos Bálint: A kislovag és a sárkány. ? Korniss Dezső: Sárkányos 1947. Rendező: Bercsényi Péter. Zene: Spiegl Anna. Játsszák: Semjén Nóra, Márkus Sándor.
Kolozsi Angéla: A modell. ? Szinyei Merse Pál: Léghajó 1878. Rendező: Jankovics Péter. Játssza: Kemény István.
Szabó Borbála: Szerenád. ? Csontváry Kosztka Tivadar: Sétakocsizás újholdnál Athénban 1904. Rendező: Fodor Annamária. Játssza: Mórocz Adrienn.
Vadadi Adrienn: Körforgás. ? Bernáth Aurél: Reggel (Ablak) 1927. Rendező: Andrusko Marcella. Játsszák: Pallai Mara, Barna Zsombor.

A Pagony-szerzők szövegei tökéletes összhangot alkotnak a gyerekek számára nehezebben befogadható képzőművészeti alkotásokkal. A jelenetek a Budapest Bábszínház művészeinek előadásában elevenednek meg. A rendezők idén olyan színészek, akik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, Meczner János bábszínész osztályaiban végeztek. Az általuk rendezett öt jelenet egy időben zajlik, az előadások végeztével a gyerekközönség egy játékos térkép alapján vonul át egyik helyszínről a másikra.

Az előadás csak az első része a programnak: utána a kapott térkép segítségével a gyerekeknek és szüleiknek meg kell találniuk a múzeum kiállítótermeiben barangolva a történeteket inspiráló eredeti műtárgyakat és válaszolniuk néhány egyszerű kérdésre. A 2. Mini Textúra célja, hogy a bábszínházi formanyelv segítségével az öt mesében feltárja a festményekben rejlő történeteket, a gyerekekkel megszerettesse a képzőművészeti alkotásokat, utat mutatva azok értelmezéséhez, egyúttal megkedveltesse velük a múzeumba járást is.

Szóljon hozzá!