ZETApress

hírportál

Karácsonyi harangjáték a Művészetek Palotájában

Harangok a Palotában. Kell-e ennél szebb környezet egy varázslatos hangzásvilághoz? Csütörtökön este ? a Budapesti Karácsony rendezvénysorozathoz kapcsolódóan ? Kárászy Szilvia és művészvendégei varázsolták el vendégeiket a Művészetek Palotájában. J.S.Bach, Corelli, Handel és Pachelbel művei mellett gyönyörű, ismert karácsonyi dallamokat hallhattunk. A műsor beharangozóját novemberben már olvashatták portálunkon.

E jótékony célú koncert keretében idén is átadták a Kárászy Szilvia zongoraművész által alapított Aranyharang díjat. A szép elismerést az immár 15 éves múltra visszatekintő Ungária zongoranégyes tagjai vehették át. Tiszteletbeli Aranyharang díjat kapott eddigi életútjáért Csonka András, a Művészetek Palotájának vezérigazgató-helyettese.

Erős János, az MFB Rt. vezérigazgatója köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a karácsonyi koncert éppen hetedik alkalommal lett megrendezve, és közismert a hetes szám mesebeli jelentősége és mágikus tartalma: a Karácsonyi Harangjáték éppen ilyen rendkívüli értékek hirdetője, hordozója, megszólaltatója.

A díjakat a Karácsonyi Harangjáték támogatói ? a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. a Szól a Szív Alapítvány és a Lions Klubok Magyarországi Szövetségének vezetői és képviselői ? adták át. És dagad a mélyből új harangszó, hozzon néked örömet és békét, vallották C. F. Meyer örökzöld sorai.

A Karácsonyi Harangjáték 2000-ben debütált a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével, majd ezt követően ? ugyancsak kirobbanó sikerrel ? a hannoveri EXPO-n került bemutatásra. A bemutatót nagysikerű koncertek követték Japántól, Finnországon és Párizson át az Egyesült Államokig. A díjat Kárászy Szilvia zongoraművész alapította 2001-ben. A harangjáték mestere a Magyarországi Lions Klubok Szövetségének művészeti elnöke is. A művésznő egészen fiatal kora óta elkötelezett segítője a fogyatékkal élőknek.

Az Aranyharang díjat olyan vak és gyengén látó gyerekek és felnőttek nyerhetik el, akik valamilyen kiemelkedő szakmai vagy emberi tettet vittek véghez. A díj jelentőségét leginkább a vele együtt járó megbecsülés és szeretet adja, valamint az a bátorítás, amelyben nemcsak a díjazottak osztozhatnak. A díj hozzájárulhat ahhoz is, hogy a hasonló problémákkal küzdők higgyenek a teljes értékű életben, illetve abban, hogy teljes értékű emberként élhetnek a társadalomban, s teljesítményükkel kivívhatják a többi ember figyelmét és tiszteletét. A díjazottak történetei a látóknak is üzennek: kitartással, az élet és embertársaink szeretetével nemcsak a nehézségeket küzdhetjük le, de különlegeset, maradandót is alkothatunk.

Szóljon hozzá!