ZETApress

Tegnap a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében mutatták be Vándor Károly: Légierő társbérletben című könyvét. A könyvbemutatón Lantai József járt és fényképezett.

A könyv szerzője fiatal repüléstörténész, a Magyar Repüléstörténeti Társaság rendes tagja. 1994-től publikál repülős témakörben, különböző helyi lapokban, majd 2001-től a Top Gun és az Aranysas című folyóiratok hasábjain is találkozhattunk érdekes és sajátos stílusú írásaival.

A szerző a könyvben bemutatja a Szovjet Légierő rendkívül részletes történetét az első szovjet repülőegységek 1944 őszi magyarországi megjelenésétől elindulva egészen az utolsó szovjet katona 1991-es távozásáig. A legfontosabb a téma teljes körű kutatása volt, hogy az olvasóval az apró részletekből kiindulva megismertesse a nagy egészet.

Vándor Károly 1991 óta kutatja a témát, a levéltárak és az alakulatok anyagainak összegyűjtésén túl számtalan interjút is készített itt szolgált katonákkal. Közel 740 jórészt sohasem publikált, különleges felvétel, térkép és grafika segíti az élményszerű olvasást. A korabeli újságcikkekből, visszaemlékezésekből további érdekességeket, titkokat tudhatunk meg. A könyv mindenkinek szól, aki érdeklődik a XX. századi történelem, a titkok, a különleges fényképek és az emberi sorsok, valamint az érdekes történetek iránt.

Néhány érdekes idézet a könyvből

Fegyverszállítások Tökölön keresztül (1973): A mi személyzetünknek kellett eljuttatni a szíriai hadsereg légvédelmi rakétáit Damaszkuszba. A repülőtér, ahol megtankoltunk útközben ? Tököl? A személyzet, felrakodva a fedélzetre Sztarokonsztantyinovban (Ukrajna) nyolctonnányi rakétát, átrepült Tökölre. A repülés az Aeroflot békés zászlaja alatt futott. A személyzet minden tagja külszolgálati útlevelet kapott, és Aeroflotos papírokat. Október 10-én, feltöltve a gépet üzemanyaggal, és áttanulmányozva a meteorológiai helyzetet, átrepültünk Damaszkuszba.

Áttelepülés Tökölről Csehszlovákiába (1968): A mi 515. vadászrepülő ezredünk, a Déli Hadseregcsoport 11. gárda vadászhadosztályának kötelékében a Magyar Népköztársaság területén, Tökölön állomásozott. A Varsói Szerződés államainak határát védte. Augusztus 20-án az ezredben harci riadót rendeltek el. A személyi állománynak kiadták a kézifegyvereket és töltényeket.

A MiG?21PF-ekre a teljes fegyverzetet és további póttartályokat függesztettek föl. A repülőállomány elsőszintű készültségben volt. A nap kezdetén a teljes személyi állomány felsorakozott az ezred vörös harci zászlaja előtt a gurulóúton. Az ezred törzsfőnöke Asmanov alezredes felolvasta a harci parancsot, mely szerint át kell települnünk Brno város repülőterére.

Magyar Nemzet 1987. október 20: A cikk érdekessége, hogy a helikopter lezuhanásáról az MTI jelent. Az ok egyszerű: az eset hazánkban történt. A tököli vegyes század kék 31-es oldalszámú Mi?9 gépe Tökölről indult el a nagyteveli harcálláspontra (lásd a 190. oldalon), s nekiütközött a Bakonybéltől északra lévő Kőris-hegynek. A másodpilótát az ütközés után az először kiérkező favágók kihúzták a gépből, de csak egy héttel élte túl az ütközést.

Az utolsó katasztrófa Kunmadarason: 1986. augusztus 14-én az ezred 04-es Jak?28R-je Andornaktályára zuhant. Oldalt a magyar vizsgálók jegyzeteit láthatjuk. A századparancsnok, Vaszilij Katyusenko személyesen mesélte el az esetet nekem. ?? a fiatal repülők pedig a reptér környéki útvonalat repülték. A fedélzeti adatrögzítő szerint megláttak egy sárkányrepülőt, s Judin kitérésre adott parancsot. Amint ez megtörtént, megláttak egy második sárkányt is, és Alekszejev hirtelen jobbra rántotta a kormányt, ami közel 7 g-s túlterhelést okozott, a gép dugóhúzóba került, s 200 méterről lezuhant.?

Baleset Kunmadarason: A pilóta elvégezte a feladatát a kiírt zónában, s visszatérőben volt a repülőtér irányába. A távoli irányadó fölött repülve, már kiengedve a futókat, hirtelen eltűnt a radarernyőkről! ? A csatornában a futómű darabjait, az orr- és főfutókat aztán mind megtaláltuk. Továbbmentünk a darabok mentén, és megláttuk a földdel való ütközés pontját?

A zuhanás oka, ahogy az orvosi bizottság mintegy egy hónappal a történtek után megállapította, a pilóta rövid eszméletvesztése volt. A földdel való ütközéstől, a sokktól és a túlterheléstől a pilóta visszanyerte eszméletét. A gép megállása után a pilóta a főkarral kinyitotta a kabintetőt, és sokkos állapotban elhagyta a gépet. Amikor az égő gépen elkezdtek felrobbanni a gépágyúlőszerek, kicsit távolabb futott.

Visszaemlékezés 1968-ra: 1968 augusztusában éppen a Krímben voltam szanatóriumban. Ugyanott volt velem az 1. Gárdaezred parancsnoka, Ny. Telpov is. Közölte velem, hogy visszahívtak minket szabadságról. Nekem így kezdődtek a csehszlovákiai események!

A kunmadarasi laktanyába augusztus 18-án érkeztem meg. Vasárnapi nap volt, jó szovjet vodkát ittunk (hoztam a pihenésből). Készültség. A reptéren aludtunk. A legkisebb ellenséges aktivitás jelére a parancsnok tűzparancsot adott. Hála Istennek, nem kellett lőnünk??

Kiskunlacházi gép az áporkai iskolára zuhant (1986): Pronyin ezredes 1986-ban történt balesetére jól emlékszem ? leállt a hajtómű a felszállás közben és ugrania kellett. A gép egy iskola sarkánál esett le, s valamilyen épületet lerombolt. Amennyire tudom, sérültek nem voltak, és az iskolát rendbe hozták nagyon szépen.

A forradalmárok lelőttek egy szovjet felderítőgépet (1956. november 7.): A repülésvezető elveszítette a kapcsolatot velük. Egy dolog világos volt: valami történt. És csak a feszültség növekedésével vált ismertté minden. Az ezredparancsnok felsorakoztatta a személyi állományt és beszédet mondott: ?Ma, 1956. november 7-én, a Nagy Októberi szocialista forradalom 39. évfordulóján harci feladat teljesítése közben Budapest körzetében Bobrovszkij századparancsnok személyzetét lelőtték. Előzetes adatok alapján a gép a zuhanás közben felrobbant, a személyzet összes tagja életét vesztette. Tisztelegjünk elhunyt bajtársaink emléke előtt egy perc néma csenddel.?

Szovjet repülők tüzelnek Amerikai gépre Bécsben. Bécs, 1946. április 22. (United Press): Amerikai riporterek nagy csoportjának jelenlétében a tullni repülőtéren, Bécs szélénél, négy orosz vadászgép sorozatokat lőtt ki az amerikai hadsereg egy C?47-es szállítógépére, amint az éppen leszállásra készült.

Közös élmények, barátságok, szerelmek: Az emberek sokfélék voltak, eltérő családi háttérrel, származással. Messze nem mindenki hitt az akkori hivatalos ideológiában, persze voltak elvakultak is. Katonaként rendelték ide őket, de elsősorban emberként éltek közöttünk. Közös jellemzőjük a repülés szeretete és az emberi kapcsolatok iránti igény volt.

A Szovjet Hadsereg rendszerében az egyes tisztek rendszerint maximum 5 évet tölthettek egy állomáshelyen, majd egy teljesen új helyre, új alakulathoz rendelték át őket, messze a korábbi helytől. Ha valaki a Szovjetunió határain túl szolgált, akkor utána legalább 5 évet az országukban kellett eltöltenie. Az elvileg maximum 5 éves szolgálati időnek az volt a szerepe, hogy lehetőleg ne keletkezzenek a katonai biztonságot veszélyeztető tartós barátságok, ismeretségek.

Természetesen kivételek mindig akadtak: vagy egy speciális feladat, vagy egy jó kapcsolat magas szinteken segíthetett a továbbmaradásban. A kivonás előtti években a vezető beosztásban lévőket már nem helyezték el, rájuk bízták az elköltözéssel kapcsolatos feladatokat. Olyan is előfordult, hogy valaki eltöltött 5 évet egy ezrednél, s a szabályok szerint áthelyezték egy másik, otthoni alakulathoz, s 5 év után ismét a korábbi magyarországi alakulathoz vezényelték vissza.

Hazánkat nagyon szerették a tisztek és katonák, egy mondás szerint: ?Németországban állva, Lengyelországban ülve, Magyarországon fekve szolgálsz.? Ez is azt mutatja, hogy a legvidámabb barakk szemlélet itt is érvényesült. Itt tartózkodásuk során a tisztek igen gyakran barátságot kötöttek a helyiekkel. Sokan a mai napig leveleznek, tartják a kapcsolatot régi cimboráikkal. A helyi iskolák és a laktanyák fiataljai szintén gyakran összejártak, közös délutánokat szerveztek, sőt, bizonyos helyeken reptérlátogatásokat is.

A magyar emberekről nagyon jó véleményük alakult ki, tisztelték a helyieket, s igyekeztek segíteni. Ez az egymásra utaltság, kölcsönös segítségnyújtás működött a közösségek között, folytak az üzletek: az oroszok szőnyeget vettek a helyi áruházban, s színes tévét, bicikliket, egyéb elektronikai eszközöket adtak, hoztak, nem beszélve az üzemanyagokról, katonai ruházatról sem.

Számos magyar személy dolgozott a laktanyákban karbantartóként, villanyszerelőként. A barátságok, kapcsolatok során sokat tanult egymásról a két nép: a helyiek közül sokan megsiratták a távozókat. A csapatkivonás helyi szinten egyáltalán nem volt örömmel fogadott esemény: sokan akkor veszítették el munkájukat, megélhetési forrásaikat.

Bizony a szerelem sem hiányozhatott: sok tiszt, katona szeretett bele magyar nőkbe, de a helyzetük nehézsége miatt e szerelmek nem mindig teljesedtek be. Előfordult azonban az is, hogy a Kunmadarason szolgálatot teljesítő sorkatona egy magyar lánnyal esett szerelembe. A kapcsolatból házasság lett, s a katona kérte, hogy továbbszolgálóként maradhasson. A magyar feleség beköltözött hozzá a laktanyába! Mindezt a fiuktól tudtam meg ? olvashatjuk a VPP Kiadó gondozásában megjelent 288 oldalas, 740 sohasem publikált fotót, grafikát, rajzot és térképet tartalmazó műben.