ZETApress

hírportál

Tamás után Ádám a főbarát

Kalamár TamásProducerváltás lesz Magyarország legsikeresebb tévésorozatánál. Kalamár Tamás 17 év után saját kérésére megválik a Barátok közt tévésorozattól. Helyébe kreatív producerként Rozgonyi Ádám lép ? tudatta Böjte Piros sajtófőnök.

Bár sokan tudták, bevallom, már egy éve ott akartam hagyni a sorozatot, de csak mostanra jöttek össze úgy a körülmények, hogy közös megegyezéssel sikeres legyen az átmenet ? nyilatkozta Kalamár Tamás. ? Tizenhét esztendő. 7288 epizód. Lezárult egy korszak. Búcsúzom a Barátok közttől. Kihívásokkal és sikerekben gazdag tizenhét év volt: meghonosítottunk egy műfajt, a napi sorozatot. A Barátok közt azóta is töretlenül áll a nézettségi listák csúcsán. Sikerünk egyik titka, hogy a történetmesélésre koncentráltunk, az emberi kapcsolatokra, ügyelve arra, hogy a témák, és a karakterek magyarok legyenek. Fontosnak tartottam, hogy olyan tabukról is beszéljünk, mint a cigányság, a melegek, vagy akár a mozgássérültek, a különböző betegségek ? prosztatarák, mellrák ? társadalmi elfogadtatása, amelytől ez a sorozat igazán a mi életünkről szól.

Mindezt nehéz lett volna kitűnő csapat nélkül elérni, a színészektől a ruhásokig, a kellékesektől a világosítókig, az operatőröktől az asszisztensekig, az íróktól a rendezőkig stb. Sok új álmot tudtunk együtt megvalósítani. Magyarországon az elsők voltunk, akik elkészítették az első magyar telenovellát, a Szeress mostot 88 epizódban. Elsők voltunk, akik egy profi websorozatot forgattak, a Csalfa karmát. És elsők között voltunk abban is, akik Európában napi sorozathoz rendszeresen használták a zöld háttér technológiát.

Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik segítettek ebben. Köszönet jár a hűséges nézőknek, akik nélkül nyilván nem lenne a Barátok közt az ország legkedvencebb sorozata. Köszönet az RTL Klubnak, az anyavállalat menedzsmentjének és nem utolsó sorban a sajtó munkatársainak. Majd két évtized után ideje váltani, átadni a stafétabotot a következőnek. S kihasználni az időt feltöltődésre, hogy újult erővel új kihívások elé nézhessek. Azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, tehát ezt teszem. Sok sikert a következő 17 évhez. Viszontlátásra! ? köszönt el Kalamár Tamás producer.

17 év és 7288 epizód után Kalamár Tamás, a Barátok közt kreatív producere megválik a sorozattól, és elköszön az UFA Magyarország gyártó cégtől ? nyilatkozta az UFA Magyarország. ? Kalamár Tamás 1997 óta áll kreatív irányítóként és készítőként Magyarország legsikeresebb tévésorozata, a Barátok közt mögött, és ezzel televíziós történelmet írt. Mióta a sorozat 1998. október 26-án először került képernyőre, naponta milliós közönségnek nyújt szórakozást. Legjobb éveiben a sorozat 60%-os piaci részesedést meghaladó nézettséget ért el a 18-49 éves korcsoportban.

Amellett, hogy az RTL KLUB sikeresen vezette be és ápolja azóta is a sorozat arculatát, Kalamár Tamás jó történetek iránti különleges érzékének köszönhető, hogy a sorozat a kiélezett piaci versenykörnyezetben még ma is vezeti a nézettségi listákat. Kalamár Tamás azonban nem csupán a Barátok közt sikerének volt élharcosa, hanem az első magyarországi telenovella, a Szeress most, illetve az első professzionális web-sorozat, a Csalfa karma készítésekor is ő képviselte a megvalósításhoz szükséges kreatív erőt. Valamennyi munkatárs nevében szeretnénk köszönetet mondani Kalamár Tamásnak nagyszerű munkájáért és rendületlen lelkesedéséért, amellyel a nézőket társadalmi szempontból fontos témákkal, igényesen szórakoztatta.

Kalamár Tamás utódja Rozgonyi Ádám lesz, aki 1999 és 2006 között rendezőként már részt vett a Barátok közt alakításában, és számos más mű létrehozásában dolgozott szerzőként és rendezőként. Széles körű tapasztalatával, kiváló vezetői képességeivel és kreativitásával Rozgonyi Ádám új feladatkörében, kreatív producerként fogja gazdagítani a Barátok közt csapatát, és velük közösen írja majd tovább a sorozat sikertörténetét. Rozgonyi Ádám munkáját meghatározó módon segíti 2011. márciusa óta vezető íróként Josie Ward és 1998. októbere óta line producerként Radnai György, ezzel biztosítva a vezetői csapat munkájának folytonosságát ? fejeződik be az UFA Magyarország köszönete. A Szeress most! egyik forgatási napjáról és az azt megelőző castingtól idekattintva olvashatunk.

Az UFA Magyarország

Az UFA leányvállalataként a FremantleMedia égisze alatt működő független gyártó cég. Az UFA Magyarország az RTL KLUB megbízásából 16 éve készíti a Barátok közt tévésorozatot, amellyel ? akárcsak később az első telenovella, a Szeress most! gyártásával ? úttörő szerepet játszott egy új televíziós műfaj meghonosításában a magyar televíziós piacon. Az UFA a német szórakoztató ipar egyik legrégebbi és legrangosabb szereplője. Az UFA égisze alatt működnek Németországban az UFA FICTION, UFA SERIAL DRAMA és az UFA SHOW & FACTUAL nevű gyártóegységek, valamint Magyarországon az UFA Magyarország. A jelenlegi UFA-csoport termékeny műsorkészítő és tartalomszolgáltató specialista, amely a televízión is túlmutató digitális és multimédiás műsor-értékesítéshez kínál megoldásokat.

Szóljon hozzá!