ZETApress

hírportál

Magyar?olasz évadnyitó

Tegnap este 19 órakor a budapesti Olasz Kultúrintézetben olasz vendégművészek közreműködésével indította a 2013-as Magyar?Olasz Kulturális Évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje. Az 50 éves Kamarazenekar négy koncertet ad a kulturális szezon keretében.

Az Intézettel történő együttműködés révén Pergolesitől Ennio Morricone-ig számos olasz zeneszerző darabja szólal meg. A sorozat az említett barokk szerző Szent József-oratóriumával kezdődött január 6-án, Vízkereszt vasárnapján. Az itáliai kultúra sajátosságait bemutató szezonban koncertek, filmvetítések, képzőművészettel, designnal, divattal és kézművesiparral kapcsolatos kiállítások, tematikus találkozók, borászati, gasztronómiai rendezvények, workshopok várják az érdeklődőket. A Jövő Olaszországa alcímet viselő évad a Tájak, A kultúra mint iparág és a Made in Italy témái mentén enged betekintést az ország kulturális életébe, egyúttal újszerű képet adva Olaszországról és vidékeiről.

Az Olasz hangok régen és ma, az I?TÁLentumok és a Művészi pillanatképek elnevezésű ciklusok mellett többek közt Olasz nyelvhetet, illetve Közép-európai Olasz Filmfesztivált (MittelCinemaFest) is rendez az Intézet. A Nyitott kapuk című program keretében a kulturális együttműködés lehetőségeivel, és a kulturális központban zajló munka kulisszatitkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar az olasz kultúrintézetbeli fellépései, és az egész jubileumi évadot átölelő magyarországi koncertsorozata mellett a Művészetek Palotájában az Évad Zenekaraként világhírű művészeket felvonultató hangversenyekkel, az A38 Hajón zajló kortárszenei estjeivel, valamint német és latin-amerikai turnékkal ünnepli jubileumát. Az együttes 2013. március 24-én, vasárnap a nemzetközi komolyzenei élet egyik meghatározó helyszínén, az amszterdami Concertgebouw-ban is fellép.

Martonyi János betegsége miatt Németh Zsolt parlamenti államtitkár képviselte a Külügyminisztériumot a Magyar?Olasz Kulturális Évad megnyitóján. A magyar külügyminiszter még karácsony táján kapott egy vírusfertőzést, emiatt 2012. december 27-e óta a Magyar Honvédség Honvédkórházában kezelik. Klinikai eredményei állapotának javulását jelzik ? tudtuk meg kollégáitól.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Koncert a Verdi-teremben | ZETApress

Szóljon hozzá!