ZETApress

hírportál

Sztárgyerekek a Szuper Csapatban!

Szabó Győző és kislánya, Bori, Nagy Tímea és három gyermeke, a 11 éves Csenge, a 7 éves Luca és a 4 éves Csanád, a magyar jégkorong válogatott tagjai, Jánosi Csaba és Benk András, valamint Szélig Viktor hátvéd immár négyfősre bővült családja is kilátogatott a Kossuth téri Gyermeknapra, ahol a biztonságért felelős szervezetek szórakoztatták a családokat. Kormányunk május utolsó vasárnapján hagyományosan átadta egy napra a gyermekeknek a Kossuth teret ? tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A változatos és borongós idő ellenére tíz-tizenkétezer gyermek és felnőtt látogatott el a Kossuth téri Gyermeknap rendezvényeire, ahol a biztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzése után idén is sok új taggal bővült a Szuper Csapat létszáma.

A tíz állomásból álló vetélkedő lelkes részvevői már a nyitáskor sorban álltak, hogy megszerezzék a részvételhez szükséges regisztrációt. A korán eleredő eső ellenére sokaknak sikerült teljesítenie a feladatot; akik kiállták a Szuper Csapat valamennyi próbáját, oklevelet és pólót vihettek haza emlékül.

Bár talán inkább a fiúk élvezik a motorok, a mentő- és tűzoltóautó látványát, a tűzoltóság felszerelése Borit is lenyűgözte ? mondta el Szabó Győző, aki kislányával már hagyományos vendége a rendezvénynek. ? Tavaly a katasztrófavédelem csúszdás busza volt a kedvencünk, de idén igazi életmentőnek érezhettük magunkat: mindketten beöltözhettünk tűzoltó felszerelésbe!

Többezres gyermeknapi forgatag a Kossuth téren

A Kormány által szervezett rendezvényen a gyerekek a tűzoltókkal közösen próbálhatták ki a tűzoltó fecskendő használatát és gyakorolhatták, hogyan kell kúszva kimenekülni egy égő házból. Az Országos Mentőszolgálat munkatársaitól alapvető elősegély-nyújtási ismereteket sajátíthattak el, a rendőrök segítségével pedig a legfontosabb közlekedési szabályokat ismerhették meg a mini KRESZ pályán. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sátránál a gyerekek kipróbálhatták, hogy valódi veszélyhelyzetben vajon elég gyorsan tudnák-e magukra ölteni a vegyvédelmi védőfelszerelést és megtanulhatták azt is, mi a legfontosabb teendő, ha a szomszéd lakásból füstszivárgást észlelnek. A Meteorológiai Szolgálat helyszínre kitelepült meteorológiai állomásának műszereink nyomon követhették a Kossuth tér fölé gyülekező felhők útját és megtanulhatták a helyes viselkedést vihar esetén. A Honvédség sátrai előtt alaki gyakorlatokat sajátíthattak el az érdeklődők és a vállalkozó kedvűek bemászhattak egy óriási gumikerekű harci jármű belsejébe is.

A rendezvény a fogyatékos emberek érdekvédelmi szervezeteinek közreműködésével jött létre, így a programok mindegyike akadálymentes, kerekesszékkel megközelíthető volt, a színpadon pedig jeltolmácsok segítették a siket és nagyothalló gyerekek bekapcsolódását az interaktív programokba. További információk a programokról itt olvashatók.

Szóljon hozzá!