ZETApress

A MÚOSZ Életmód szakosztálya kedden egy 170 éves épületben gyűlt össze ? írtuk meg a minap. Madari Gyula, a házban működő Fehér Páva fogadó vezetője beavatott a ferencvárosi épület titkaiba. A ház klasszicista stílusú, emeletes, 2-3-2 ablakosztású kapualja kazettás mennyezetű, lépcsőháza félkörös alaprajzú és védett műemlék. Pest város egykori Kecskeméti Kapuja előtt áll a főváros egyik legbeszédesebb tere. A városkaput 1794-ben bontották le. A tér neve korábban Kecskeméti, Heu, Széna, később Sertéskereskedő tér volt, majd 1875-től előbb Calvin, utóbb Kálvin tér lett.

Évente négyszer rendeztek vásárokat: Szent József (március 19.) hetében, Szent Medárd (június 8.) hetében, Keresztelő Szent János fővétele (augusztus 22.) hetében és Szent Lipót (november 15.) hetében. A tulajdonképpeni vásár már annak a hétnek a hétfőjén kezdődött, amelyre József, Medárd és Lipót napja, illetve János fővétele esik. Hihetetlen számú kereskedő, szatócs, kofa, házaló, vándor kézműves és zsidó lepi el ilyenkor a várost. Egyetlen kéthetes vásár idején 13-14 ezer szekér halad át a városi vámon, mintegy négyszer annyi igavonó állattal. Ezek minden erre a célra kijelölt talpalatnyi helyet elfoglalnak, és egy táborozó nomád kordához hasonlítanak ? írja Schams Franz: Vollstándige Beschreibung című művében, 1821-ben. A vásár teljes területe a Szénapiac, az Országút és a Kerepesi út által határolt területen feküdt.

A Nemzeti Múzeum és Madách Imre

Abban az évben, 1837-ben kezdték építeni a Nemzeti Múzumot Batthyány Antal gróf ? Magyarország akkori hercegprímása ? palotája helyén, amikor a tizennégy éves Madách Imre beiratkozott az egyetem filozófiai és jogi fakultására. Gondos anyja a pesti Széna téren bérelt neki és két öccsének lakást, a Szakai-féle házban, mely a mai Kálvin tér 1. számú telken állt. Akkoriban épült az 1794-ben lebontott Kecskeméti Városkapu helyére. Ide települt a sztregovai háztartás egy része. Nemcsak a szalonnát és nádmézet szállították ide a nógrádi szekerek, hanem szakácsnő, szolga és házitanító is kísérte a fiúkat Pestre. Innen járt Madách Imre az akkori nyílt Nemzeti Színházba, a Vigadóba a Musikverein hangversenyeire, a Nemzeti Kaszinóba a műkedvelő vonósnégyesek koncertjeire. Vívott, úszott, lovagolt és a kor főúri divatjához kényszerűen alkalmazkodva esztergályozni is tanult. (Talán ennek emléke bukkan majd föl a Tragédiában: Mindig széklábakat csináltam, és azt is a leghitványabb alakra?)

Madách néhány év múlva elhagyta Pestet, a század végére a Szakal-házat is teljesen átépí-tették, a belőle alakult Német Samu-ház már alig emlékeztetett szerény elődjére. Ezt aztán a második világháború döntötte romba; helyén máig üres telek, rajta változó cégérű kerti sörözők. A Nemzeti Múzeum körül a múlt század második felében kiépült a ?mágnásfertály?, arisztokrata paloták sora. Különösen a Károlyi grófok vásároltak itt előszeretettel építési telkeket. A Vasárnapi Újság írta 1858-ban: ?A Széna tér kiköveztetése a jövő tavasszal meg fog kezdeni. A Széna téren oly dísztelenül álló bódék is, hír szerint, rendeztetni fognak. Ideje is már, hogy e szemét- és sárfészek valahára jobb karba helyeztessék.? Különös lendületet adott az előkelő építkezéseknek, amikor 1872 tavaszán a Közmunkatanács megkezdte a belső körút rendezését.

Hevesi Lajos 1876-os kiadású Karczképek az ország városából című könyvében idézte fel az utca múltját és változásait: ?A Múzeum utca a városnak nemcsak legsötétebb, de legtisztább utcája is volt. Igaz, hogy egyetlenegy óriási pocsolyát képezett mindenha, melyben regényes körvonalú szemétdombok tükröződtek. A Két Pisztoly volt benne az egyetlen ház. A Két Pisztolyra nézve az utca szomszédsága különös fontossággal bírt azért, mert benne minden éjszaka rablások és gyilkosságok szoktak előfordulni. Új évtizedek jövének új emberekkel és új szállodákkal. Szemlátomást satnyult a világ; a házak elkezdtek a felhők közé nyúlkálni, úgyhogy az eső becsöpögött a kéményen; az urak cilinderekben jártak, szégyellték a pengő sarkantyút s az utcán nem füstöltek már öblös tajtékpipákból; széllel bélelt bugyogók taposták a kövezetet, mely itt-ott bizony már létezni kezdett; szóval: otthoniatlan, idegenszerű rideg lett ez a Pest!

A Széna tért kirakták kőkockákkal, s a józsefvárosi majorosok már szinte világvárosias dübörgést csaptak, mikor reggelenként tejesteli sajtárokkal vágtattak be a városba. A Múzeum utcában meg lerakták a gáz csöveit, sőt Isten bocsá: házakat is emeltek benne. Magyar mágnások telepedtek meg benne és rakának maguknak palais-okat és palazzokat, ákombákom monogramokkal, rácsozatos, erkélyes, csarnokos, parkos és stílusos palotákat; és lakóik leköpték a Két Pisztoly-t, valahányszor arra vetődtek. Egyszer aztán reggel, mikor fölébredt és kinyitotta az a három padláslyukat, ami neki szem gyanánt vala, legnagyobb csodálkozására azon vette magát észre, hogy el van adva. Isten veled, te rozzant vityilló; poraid nyugodjanak békével és könnyű legyen nekik az az emeletes, ablaksoros, oszlopos házcsoport, melyet mintha emlék gyanánt állított volna sírodra tisztelt barátom: Ybl Miklós. (Részben a Két Pisztoly csárda helyére épült a Pesti Haza Első Takarékpénztár négyemeletes palotája.)

Kiss József álnéven írt

A csárda sem volt mindig düledező: a XVII. században épült fogadó valaha Pest egyik legnevezetesebb parasztszállója volt. Kivált a márciusi József-, a júniusi Medárd-, az augusztusi János- és a novemberi Lipót-vásár alkalmával volt benne nagy sürgés-forgás. Noha a közelben volt a Két Oroszlán, a Két Kék Bak, a Két Nyulakhoz cégérű vendégfogadó is, a leghíresebb és leglátogatottabb a Két Pisztoly volt. Itt ? Kiss József szerint, aki Szentesi Rudolf néven tárta fel Budapest rejtelmeit ? minden volt ?amit csak ember szeme-szája megkívánt, rőzselángon sütött lángos-lepénytől kezdve, pirospozsgás szobacziczuskákig, ki nem karmolt, ha czirógatták is.

Volt olyan főpincér, aki előre-hátra angol nyelven tudta elmondani a Miatyánkot és az egyszeregyet? A tisztességes helyből csak idők múltával lett zsiványok, csavargók tanyája. Némely leírások lompos kutyákról is szót ejtenek, amelyek megrohanták az arra járó pesti polgárt, sőt külteleki lókötőkről, akik ?add ide a pénzedet!? felkiáltással verték agyba-főbe a jámbor adófizetőt.

Még tisztességes korában jártak ide a későbbi márciusi ifjak Petőfi társaságában. Bár ekkor is azt jegyezte naplójában Podmaniczky Frigyes báró, hogy ezek a józsefvárosi csárdák a tengeri városok matrózok látogatta lebujaira emlékeztetnek, ?melyekben a tengeren hónapok alatt megtakarított szerzemény néhány óra alatt elfecséreltetik.? Viszont a kor leghíresebb cigányprímásai tartottak itt törzsasztalt. Sárközy Ferenc a Császárfürdői emlék vímű szerzeményét itt mutatta be zenekarával; itt halt meg hegedűvel a kezében a kor legnagyobb tehetségű cigányprímása, Patikarus Ferkó. A kortársak szerint azonban ez idő tájt is csak csőre töltött két pisztollyal volt tanácsos ide belépni.

Aki pénzért vette a lovagi címét

Hírességének hatásos dokumentuma Szigligeti Ede: Két pisztoly című népszínműve, melyet sokáig adtak nagy tetszés közepette a Nemzeti Színházban és a későbbi Népszínházban is. A darab egyik debreceni előadásán énekelte el Prielle Kornélia hárfakísérettel A virágnak megtiltani nem lehet című verset a nézőtéren ülő Petőfi tiszteletére.

A telek mostani vevőjének, a Kálvin Center Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft-nek a tulajdonában van a Múzeum utca 3. számú ház is, melyet 1872-ben tervezett Bergh Károly Móricz Pál részére. Híres tulajdonosa volt a századfordulón lovag Freystádtler Jenő pasa, dúsgazdag bankár, szerencselovag és szenvedélyes fogadó, aki lovagi címét pénzért vette, pasa pedig barátja, a perzsa sah jóvoltából lett. 1912-ben közölte a Sporthírlap, hogy a lovag 70 ezer koronáért építtette meg a Múzeum utcai palotájába Budapest legszebb vívótermét. Vörös bársonnyal bevont lovagtermének kiállítási tárgyait pedig a kortársi emlékezet őrzi: régi szeretőinek lábszobrai álltak itt ? érdemük szerint arannyal, ezüsttel vagy csak bronzzal bevonva. Így teltek valaha a Múzeum utcai szép napok.

Czifra Laczi a Két Pisztolyban

Szentesi Rudolf/Kiss József: Budapesti rejtelmek című művében így ír 1874-ben: Akkoriban, ? 1867-ben ?, sőt még három-négy esztendővel későbben is in floribus volt az a híres Két Pisztoly, melybe még nagyapád vette szállását, mikor a József-napi vásárra évenként egyszer felrándult Pestre, hogy a boldog pestiek által magát in optima forma agyonkopassza. Nagyapád idejében az volt Pestnek legelső vendégfogadója. Volt ott minden, amit csak az ember szeme-szája megkívánt, rőzselángon…, hogy aki egyszer hallotta tőle, nem kívánta másodszor hallani.

Volt ott olyan czigány, hogy kihegedülte a tízeseket, ötveneseket az ember zsebéből még akkor is, ha nem a zsebében, hanem kilencz rétbe hajtott derékkötőben hordta puszta testén. Ki volt a hűséges barát? ? A czimbalom. Mikor a sárgára mázolt, süllyedt, rejtelmes épület egyik sarkát már-már bontogatták, a másik sarkán még Isten igazába szolt a czimbalom. Czimbalomszó volt a mákony, mellyel vénsége fejét elkábították.