ZETApress

hírportál

Új büfé az Iparművészetiben

IparművészetiMadari Gyula nevét sok vendéglőkedvelő ínyenc ismeri, hiszen Ferencváros legősibb épületében, az Üllői úti Fehér Páva Fogadóban szívesen fordulnak meg az ínyencek.

A fogadós úr ezután az Iparművészeti Múzeum büféjét is viszi, ahol helyben készült szendvicsek és friss pogácsa, mi több, diabetikus készítmények és ajándéknak is kiváló, kézi készítésű, díszdobozos édességek, valamint kitűnő kávé is várja a betérőket.

Ahogy azt Burányi Zsolt, a múzeum gazdasági igazgatója mondta, nem kizárólag a múzeumlátogató közönségre számítanak, szeretné, ha a múzeum büféje találkozóhellyé is válna, ahová egy jó kávé kedvéért is érdemes beugrani ? olvashatjuk Steiner Gábor legújabb hírlevelében.

Kulturális Örökség Napjai

Éppen 25 éve, 1984-ben Franciaországból indult útjára az a kezdeményezés, hogy azok a kiemelkedő, de nagy érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakértő vezetéssel fogadják az érdeklődőket. A azóta összeurópaivá vált eseményt Magyarországon szeptember 19-20-án rendezik meg. Az ország és a főváros épületei között Ferencváros építészeti emlékei is megtekinthetők, és az épületlátogatásokhoz egyéb rendezvények is kapcsolódnak. A Helyszínek: Bakáts téri Római Katolikus Templom, Szent Vince Plébániatemplom, BKV Ferenc áramátalakító, Corvinus Egyetem és Központi Könyvtára, Holokauszt Emlékközpont, Ráday Könyvesház, Iparművészeti Múzeum és az Örökimádás Templom. Bővebb információ portálukon elolvasható.

Új darab a Sanyi és Aranka Színházban

Lukáts Andor Franz Kafka: Az átváltozás című elbeszélése nyomán vitte színre, azonos címmel a vígoperát, amelynek zenéjét Faragó Béla szerezte. A kétfelvonásos darab tegnap este 6-kor került színre a Mátyás utca 9. szám alatti aproperaházban. Az előadáson Friedenthal Zoltánt, Molnár Ágnest, Kővári Eszter Sárát, Jekl Lászlót, Érsek Dórát, Domahidy Lászlót, Szandtner Annát, Pogány Juditot és a Szt. Efrém Kvartettet láthatta a közönség.

Véget ért a MOL Budapest Jazz Fesztivál

A fesztivál szervezőinek, az elmúlt évek nagysikerű koncertjei után az idén ismét sikerült még önmagukat is felülmúlni. A Baltic Sea Fesztiválhoz csatlakozó MOL Budapest Jazz Fesztivál külföldi fellépői zömében olyan fiatal előadóművészek voltak, akik annak ellenére, hogy a jazzéletet folyamatosan nem követők előtt nevük ismeretlenül csengett, minden egyes fellépésükön zajos sikert arattak és a közönség vastapssal követelte a ráadást.

Az öt nap alatt, három fő helyszínen tizenhat koncertet hallgathatott a közönség. A Művészetek Palotája, a Trafó és a Jazz Dóm mellett a Pinceszínház, és a Ráday utcában a Fotocella, az iF és a Jaffa kávéház, a Spyl étterem várta esti-éjszakai előadásokkal a jazz rajongóit, akik ? idén először ? a kerületen kívül, de ahhoz közel, a Budapest Jazz Klubban is kellemes zene mellet múlathatták az időt.

Szóljon hozzá!