ZETApress

hírportál

Buszokkal a kávéházba

Magánberuházásban közterületen Hop on Hop off buszmegállót adott át a New York Café és a Boscolo Budapest. A turisztikai célú beruházásnak köszönhetően a Bus Station átadásával tovább bővül a túra résztvevői által megismerhető nevezetességek köre, valamint erősödik a környék idegenforgalmi vonzereje.

Bár a buszmegálló november másodikától már üzemel, a hivatalos átadásra csak ma került sor a New York Caféban. A Budapesten elsőként, saját finanszírozásból megvalósult tízmillió forintos beruházást novemberben indította el a New York Kávéház üzemeltetője a szállodával együttműködve. ? Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan nagy múltú kávéházat üzemeltethetünk, mint a New York. Mivel a kávéház szinte valamennyi útikönyvben megtalálható, a turisták érdeklődése is rendkívül nagy iránta. Úgy gondolom, a buszmegálló átadásával megkönnyítjük az idelátogató külföldieknek, hogy minél több nevezetességet fedezhessenek fel itt tartózkodásuk alatt. Egyben szeretnénk felhívni az idegenforgalmi szakma figyelmét arra, hogy mindenki a maga területén gondolja át, hogy mit tudna tenni annak érdekében, hogy Budapest még vonzóbb turisztikai desztináció legyen a külföldiek szemében ? mondta el a sajtótájékoztatón Kőrössy Zoltán, az Eventrend Holding tulajdonosa.

A Nagykörútnak ez a része, így nyolc szálloda, közel ezer szállodai szobával a buszmegállók hiánya miatt korábban kiesett a városnéző buszok útvonalából. Engelbrecht Kinga, a New York Palotát 2006-ban régi fényében újra megnyitó Boscolo Csoporthoz tartozó hotel vezetője úgy véli, a buszmegálló létesítésével kedveznek vendégeiknek. ? A szálloda megnyitása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy vendégeink részére a lehető legteljesebb körű szolgáltatást nyújtsuk. A Boscolo Budapest 2011 augusztusában csatlakozott a Marriott lánc Autograph Collection márkájához, ezáltal szélesebb vendégkört vonzva Budapestre. Meglátásom szerint a Hop on Hop off rendszerben üzemeltetett városnéző buszok kiváló lehetőséget biztosítanak, hogy vendégeink megismerhessék fővárosunk értékeit, a rendelkezésükre álló szabadidejük maximális tiszteletben tartása mellett. Ez a városnézési mód tökéletes abban az esetben is, ha vendégünknek csak egy gyors városnézésre van ideje, hiszen a Budapestről szerzett benyomások könnyen arra ösztönözhetik, hogy legközelebbi látogatása során több időt töltsön el nálunk.

A városnéző buszok félóránként érintik a New York Palota előtti megállót. A most átadott megállót a szálloda reményei szerint mind a három Budapesten működő buszos társaság használni fogja, elsőként a Program Centrum Utazásszervező Kft. iktatta be útvonaltervébe, így a városnézésről további információkat idekattintva találhatunk.

A New York Café

A New York nem egyszerűen egy kávéház, hanem Budapest és irodalmi életünk egy becses darabja is. A Bárzongorista Versenynek december 4-től március 18-ig otthont adó épület története akkor kezdődött, amikor egy felső-magyarországi fiatalember, Max Aufricht, tanítói oklevéllel és egy ezüstforinttal a zsebében megérkezett Budapestre. Szegénységéhez hatalmas ambíció társult.

Arányi Miksa ? merthogy a korban szokásos nemzeti felbuzdulástól hajtva nevét megmagyarosítja ? hamarosan Párizsba ment, ahol a jó sors és a szerencse összehozta a New York biztosítótársaság igazgatójával. A találkozásból üzlet lett: megbízást kapott egy magyarországi hálózat kiépítésére, ami olyan jól sikerül, hogy hamarosan már azon gondolkodtak, hogy egy reprezentatív székházat kell emelni biztosítótársaságnak a magyar fővárosban is.

Az olasz reneszánszra támaszkodó, de alapvetően az eklektikus stíluselemeket hangsúlyozó terveket a kor ünnepelt építésze, Hauszmann Alajos készítette. Az épület legpompásabb része a földszinti Kávéház lett. Enteriőrjeit a historizáló eklektika jegyében tervezték. Csupa márvány, bronz, selyem és bársony volt minden. A négyszintes kávéház tagolását a jellegzetes csavart oszlopok rendkívül dekoratívon oldották meg, az újszerű erkélymegoldás, a hatásos karzatlépcső, a csillárok és a mennyezeti freskók, mind-mind csak a luxust növelték.

Már az 1894. október 23-án megtartott ünnepélyes megnyitóra is tódult az akkori irodalmi és művészvilág színe-java, mintha csak megérezték volna képviselői: ez a hely lesz évekig, évtizedekig otthonuk, éltető közegük, mindenük. Az anekdota szerint a nyitónapon Molnár Ferenc egy jókedvű újságírócsoport élén a Dunába dobta az étterem kulcsát, hogy az éjjel-nappal nyitva maradhasson. Mivel A Pál utcai fiúk szerzője akkor még csak 16 éves volt, a történet valóságtartama erősen megkérdőjelezhető. A kávéház vezetése egyébként sem a koldusszegény bohém-világra számított, hanem az előkelő, gazdag vendégekre, ennek ellenére mégis hamarost tarka közönség tódult a Kávéházba. Létrejöttek a művészasztalok, és kialakult a Kávéház napszakok szerint váltakozó törzsközönsége.

A New York irodalmi kávéházzá vált. Ez a hely volt az otthona a Nyugat című folyóiratnak, itt lett törzsasztala a Pesti napló szerkesztőségének, a félelmetes kritikusok a híres ?veseasztal? körül tanyáztak, a filmesek a Dohány utcai oldalon, a karzaton helyezkedtek el, de itt tartották a színházi premierek bankettjeit is, és szintén itt volt a képzőművészek ?napközije?, a Nyeho. Aki művész volt, itt otthonra lelt. Kutyanyelvet kapott, ha ihlete volt az írásra, a Pallas Lexikon kötetei ott sorakoztak a polcon, a világ összes jelentős lapjára előfizettek, ehetett, még, ha nem is volt pénze, nyüzsöghetett, de éppen el is vonulhatott, aszerint, hogy mire volt éppen igénye.

A kávéházi élet megsínylette mind az első, mind a második világháborút, az 1900-as évek első felének pezsgése nem tért vissza a patinás falak közé. A kávéházi részből az ötvenes években ? igaz csak rövid időre ? sportszeráruház lett. A Hungáriára átkeresztelt kávéház 1954-ben poraiból támadt föl, Heltai Jenő pedig ekképpen köszöntötte: A régi New York meghalt, elmúlt. Helyén ma szép új kávéház nyílik meg, a Hungária. Élni és virulni akar új világunkban, sok szerencsét kívánok hozzá!

A szerencsekívánat azonban nem sokat ért, a New York igazi feltámadása még váratott magára, legalábbis a rendszerváltásig. Az olasz Boscolo Csoport 2001-ben kezdte meg a Palota újjáépítését, ennek részeként a New York Café is visszanyerte régi fényét, a felújítás után a Kávéház 2006-ban régi pompájában tárta ki újra kapuit. A megújulás olyan sikeres volt, hogy a Ucityguides.com oldal a világ legszebb kávéházává választotta. A nagy múltú kávéház, valamint a mellette működő Sálon étterem üzemeltetését 2009-ben vette át az olasz csoporttól a magyar tulajdonban lévő Café and Event Kft.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Ferencvárosi Tárt Kapu | ZETApress

Szóljon hozzá!