ZETApress

A Szigetet nem lehet megunni. Zenében még az ínyencek is elégedetten válogathatnak, nincs is annyi idejük, hogy minden jót meghallgassanak. Gasztróban hasonló a helyzet, a finnyásabb külföldi is megtalálja hazája ízeit, ha annyira a szokások rabja ? vallja a fotókat készítő Lantai József.

Egyéb szórakozás? Az is van bőven a Vidámparktól, a Hungaricum falun át a korcsolyázásig, égi sörözésig, sőt a leglátványosabbak egyike a Merrell Kalandvár. Jómagam nem vállalkoztam a próbatételre, de a lépcsősoron felmentem az építmény tetején lévő kilátószintre. Nagyon élveztem a magasságot, a 22 méter érdekes bizsergést, vagy inkább borzongást keltett bennem, sőt lenézve rádöbbentem, hogy tériszonyom is van.

Csodálattal néztem a magabiztosan fütyörészve és humorizálva járkáló, az emelvény szélein állva a mélységgel dacoló személyzet bátorságát. Többen azt mondták, ez egy adottság, erre születni kell. Nem elég saját magukra vigyázni, hanem ott van a vendég is, aki tőlük várja a segítséget, némelyikük a bátorítást is. Láttam kétségbeesett fiatalt, szemeiben félelemmel, csak állt az állószinten, és nagyon határozottnak és meggyőzőnek kellett a segítőjének lennie, hogy kilépjen a gördülő kötélpályára.

A képeken jól látható mi is ez a kalandvár, de azért bemutatnám néhány mondattal. Az építmény két szélén párhuzamosan emelkedik a 12 méter magas mászó-fal. A bátor és vállalkozó vendég számára ez az első akadály. Közepesen könnyű fal, arra van tervezve, hogy jól érezzék magukat a vendégek, ne fáradjanak el, és nem utolsósorban a kedvüket el ne veszítsék már rögtön az elején. Ha sikerült a mászó-fal tetejére felérni, ahol természetesen segítő kezek várják, következik a második erőpróba a kötéllétra. Nagyon érdekes látvány ez a létra, kb. 45 fokos szögben kell felfelé haladni, képzeljék el, aki rajta van, mit érezhet. Mikor rálép az ember, a kötél már elveszti stabil állapotát, amúgy is kedvesen ringatja, mozgatja a szellő, leng jobbra-balra és ilyen állapotban kell a következő lépést megtenni.

Elnéztem a felfelé törekvők arcát és mit mondjak, nem a hurrá optimizmus csillogott szemeikben. Mese nincs, visszafordulás kizárva, mert ezen juthat el a mászó-faltetőről a kedves vendég a 24 méter magasságban elhelyezkedő állószintre. Az elnevezés csalóka, mert megállás nincs, legfeljebb itt fújhatja ki magát egy pillanatra a kaland-kereső és itt megállva és letekintve tudja felfogni először igazából azt, hogy mire is vállalkozott. Itt kezdődik ugyanis a kötélpálya, visszakozni már nem lehet, csak egy irány marad, az előre a mélység felett. Természetesen mindenki teljes biztonsággal be van kötve már az indulástól. Amikor az egyik pályáról a másikra akasztják át, akkor egy másik szálon is biztosítva vannak, szóval bármi történik, leesni nem tudnak.

Tehát ott tartottam, hogy áll a bátor kalandvágyó az állószinten 24 méter magasan. Talán még látja ködös szemeivel a tőle 150 méterre elhelyezkedő célállomást, aminek eléréséhez csak annyi szükséges, hogy hoppá, kilépjen a semmibe és máris gördül 20 méterrel a puha pázsit és a sétáló, söröző emberek felett. A görgők sistergő, kígyósziszegésre hasonlító hangjára mindenki felfigyel de ssssz, néhány másodperc és vége. A drótkötélpálya végén egy egyszerű rugósor van, aminek ütközve lefékeződik a megérkező vendég, teljesen automata az egész, hibázási lehetőség nincs benne. A rugóhatás miatt lassú ütemű visszacsapódás következik. Talán 10-15 métert visszafelé indul majd a holtpontra érve irányt változtat, és szép lassan begördül a célállomás emelvényére a boldog túrázó, ahol már segítő kezek várják, és úgymond leakasztják a drótról. Ekkor szabadulnak fel igazából az érzelmek, sugárzó szemekkel, de azért tétova lábakkal rohannak barátaikhoz, barátnőikhez. Merészségből és kitartásból jól vizsgáztak.

Djuroska István elmondta, mintegy tíz éve vannak jelen, korábban a Sportszigetről ismerhetjük őket. Ezt megelőzően ipari alpinista cégként kötéltechnikával dolgoztak és ebből született a mobil kalandpark ötlete. Elképzelték, megtervezték, beszerezték az összes engedélyt, elsőrangú alpinista felszerelést használnak, és ebben a méretben egyedülállóak. Az elemek úgy működnek, mint a Lego, tehát bármit meg tudnak építeni, a kombináció eredménye lehet akár mászó-fal, akár kötélpálya, vagy akár a Szigeten megcsodálható összetett kalandvár.

Nemrég jöttek vissza a szerbiai Exit Fesztiválról, korábban két és fél hónapos sikeres közel-keleti turnéjuk volt Dubai, Szaud-Arábia, Szíria érintésével. Nagyon kedvelték őket, mivel olyan szórakozási lehetőséget tudtak nyújtani, ami nem nevezhető mindennaposnak. Ezzel teljes mértékben egyet értek. Ha Ön, kedves olvasó kedvet kapott volna, ha nem is a próbatételre, csak a megszemlélés miatt is érdemes kimenni a Szigetre. A többi programról nem is beszélve. Sajnos már csak a mai nap van hátra, és vége. Kár!