ZETApress

hírportál

Magyar Vár Pomázon

Immáron tizedik alkalommal rendezik meg Pomázon július 16-tól 24-ig a Magyar Vár Alapítvány szervezésében a Kárpát-medence határok nélkül Tábort. Szombaton nyitják meg a rendezvényt és a következő hétvégéig a népi hagyományoké a terep.

Az idei vendég Gyimes lesz az ezeréves határ mellől, ahová már Pünkösdkor a Zarándokvonat is megy. A festői szépségű helyről ? ahol jóformán csak hegy és völgy van ? hozzák hozzánk az ott élők tán a magyar kultúra legarchaikusabb elemeit. A Tatros-folyó völgyébe a Csiki-medencéből vándoroltak a gyimesiek ősei. Gyakran csángóknak is nevezik őket. Ők a gyimesi csángók. Kezdetben legelőbérletként népesült be a terület, ahol igencsak kevés a termőtermőföld területe. Jellegzetes patakvidékéről egy zártan megőrző széki kultúra mutatkozik be azoknak, akik még ne ismerik.

Ahol is a nappali daltanulás, bútor festészet, szövés, fonás, gyógynövénygyűjtés, tartósítás, aszalás, népi gyógyászat mellett naponta előadások is vannak, melynek témái felölelik a Gyimesről való tudnivalókat. Megszólal a juhászfurulya is, és a táj jellegzetes hangszere: a gordon, miközben azért Pomáz és környéke is bemutatkozik. Ezáltal, a találkozások által őrződik meg és él tovább a még élő hagyomány, ami kapcsolódik a korunk tudományához is.

Este jön a napi vigadalom: a Táncház, mely rendszerint hajnalig tart. A kelő napot mindig énekszó köszönti. Miután évenként mindig egy új tájegység mutatkozik be, így válik igen csak színessé a Tábor, ugyanis az elmúlt évek vendégei is visszatérnek.

Az idei jubileumi évben július 22-én, pénteken este a népzene és néptánc fellegvárában a Hagyományok Házában gála lesz. Fellép a Kishegyesi Rizgetős Táncegyüttes, a Gyimesi Táncosok, a Mezőcsávási Harangláb Táncegyüttes, a Széki Szalmakalap Táncegyüttes, a Barcsi Boróka Táncegyüttes, a Mérai Kalotaszeg Táncegyüttes és a Szabédi Fürgelábak Együttes. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! ? tudtuk meg Rozs Borbálától.

Szóljon hozzá!