ZETApress

hírportál

Tanulj, hogy taníthass!

Diákkoromban logikai feladványokat kellett megfejtenünk. Egyszer egy gyilkosság tettesét kellett kinyomoznunk. A történet szerint az étteremben kialudt a villany, s mire újra felgyulladt, az egyik vendég holtan feküdt a padlón. Életét a szívébe szúrt kés oltotta ki. Három asztaltársát hallgatta ki a nyomozó, s válaszaikból rögvest felismerte az elkövetőt.

Az étteremben modern csőbútorok, háromlábú asztalok voltak. Az áldozat egyik asztaltársa elmondta, hogy a rövid sötétség idején a kanala esett le, s épp akkor hajolt le érte az asztal alá. Másikuk épp vizet töltött a poharába, így majdnem melléöntötte azt. A harmadik asztaltárs arról beszélt, hogy épp egy papírlapot akart az asztal lába alá tenni azért, hogy ne billegjen, s a nyomozó már nyúlt is a bilincshez. S hogy miért épp őt vette őrizetbe? Mert a háromlábú asztal sosem billeg, akkor is stabil, ha nem egyforma hosszúak a lábai, mert a síkot mindig három pont határozza meg.

A fentiek délelőtt a Magyar Nemzeti Bank Antall József termében, a Tudatos pénzügyekért című konferencián jutottak eszembe. A mexikói Angel Gurria, az OECD főtitkára a pénzügyi kultúra fejlesztéséről, iskolai oktatásának fontosságáról beszélt. Három fontos kritériumot is felsorolt, amit ő egy negyedikkel szeretne még megtoldani. Az asztal három lábát toldjuk meg egy negyedikkel is ? mondta ?, mert a háromlábú asztal inog, míg a négylábú mindig stabilan áll. Eszébe sem jutott, hogy fordítva van, s ha a négy láb egyike hosszabb, vagy rövidebb a többinél, az asztal billegni fog.

Többen összenéztünk, ha a gazdasági szakemberek között nem is tengtek túl a fizikusok. Egy főtitkártól sem várta el senki, hogy a műszaki tudományok doktora legyen, mégis megfontolhatta volna szavait. Ő is, meg előtte Simor András jegybankelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is arról beszélt, hogy a pénzügyi ismereteket ? a bankbetétek, bankkártyák, hitelfelvételek és befektetések tudományát ? már az általános iskolában meg kellene tanítani, mert ez is része kultúránknak. Abban is egyetértettek, hogy ezt nem a többi tantárgy rovására, hanem azok mellett kellene oktatni. Ebben igazuk van. Az általános műveltséghez ezek is, de a geomertiai ismeretek is hozzátartoznak!

Szóljon hozzá!