ZETApress

hírportál

Hétvégi palotalátogatás

Augusztusban és szeptemberben hétvégenként ? augusztus 2-től szeptember 28-ig ? a tavalyi évhez hasonlóan az idén is megtekinthető a nagyközönség számára a Sándor-palota földszintjén megrendezett, a palota történetét bemutató kamara-kiállítás. A tárlat délelőtt 10-től este 6-ig tart majd nyitva. A látogatás ingyenes, tudtuk meg Sajtóirodájuktól.

Ezt követően a korábbi évekhez hasonlóan a Kulturális Örökség Napjain, szeptember 20-21-én a Sándor-palota történelmi termei is nyitva állnak majd az érdeklődők előtt. A látogatás előzetes bejelentkezést nem igényel, a palotát érkezési sorrendben tekinthetjük meg. A Sándor-palota történetéről az érdeklődők a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvashatunk.

Szóljon hozzá!