Művészeti-díjátadás májusban, a Gundelben
Május végén adják át megint a Gundel Művészeti-díjat, melyet Láng György a Gundel étterem tulajdonosa alapított az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001-ben május első hétfőjén került sor, melyet ezután 2004-ig évente a Gundel étterem kertjében, májusban folytattak. Eleinte tíz, később 14 kategóriában ismerték el vele a különböző művészeti ágak legjobbjait. 2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft. újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.
A kuratórium tagjai abc szerint
András Ferenc, aki a magyar filmpremiereket figyeli, Gerdesits Ferenc, a könnyűzene szakértője, Kállay Bori, az operett és musical jelölője, Kárpáti Tamás, képzőművészet képviselője, Korcsmáros György, a színészeket, színésznőket, színházi rendezőket javasolja, Molnár Gabriella, a ?Sztár lett? kategória kiválasztója, Matyi Dezső, az irodalom kategória felelőse, Pongor Ildikó, a tánc kategória nominálója és Retkes Attila, a komolyzene szakértője. A színházi évadban ez a kis társaság rendszeresen összejön a Gundel étteremben, és az elmúlt időszak fővárosi, valamint vidéki művészeti eseményeiről, premierjeiről, sztárjairól beszélgetnek.
A tavalyi évben átalakult a díjátadás módja. Az eddig megszokott ?Oscar? ceremónia helyett, egy kellemes teadélután alkalmával megünnepeljük a nomináltakat, majd a titkos szavazást követően május végén kerül sor a díjátadásra. Az ünnepi Gundel vacsorára már csak a nyertesek hivatalosak. A végeredmény évente egy szubjektív, polgári baráti társaság véleménye a magyar kulturális eseményekről.
Az idei év jelöltjei
Könnyűzene: Ludditák, Ferenczi Gyuri és a Racka Jam, Jamie Winchester és Hrutka Róbert.
Színész: Hegedűs D. Géza (Moliere-Parti Nagy Lajos: Úrhatnám polgár ? Jourdain úr, Víg Színház) Szirtes Gábor (Vajda Katalin-Valló Péter-Fábri Péter: Anconai szerelmesek ? Tomao Nicomaco, Miskolci Nemzeti Színház) és Kaszás Gergő (Martin McDonagh: A párnaember, Katurian).
Színésznő: Kerekes Éva (Csehov: Apátlanul, Anna Petrovna Vojnyiceva – Örkény István Színház) Parti Nóra (Zuhanórepülés című film, Csilla) Csapó Virág (Móricz Zsigmond: Úri muri) és Rhédey Eszter – Kaposvári Csiky Gergely Színház).
Grafikus és festőművészet: Kass János, Soós Nóra és Vinczellér Imre.
Szobrász: Csíkszentmihályi Róbert, Farkas Ádám és Raboczky Judit.
Színházi rendező: Pintér Béla (Árva csillag) Mundruczó Kornél (Frankenstein-terv, Bárka Színház) Mácsai Pál (Moliere-Parti Nagy Lajos: Úrhatnám polgár, Víg Színház).
Operett ? Musical: Dolhai Attila (Gary Adler-Michael Patrck Walker: Oltári srácok, Matthew – Thália színház) Egyházi Géza (Jim Steinman- Polanski: Vámpírok bálja, von Krolock gróf – Pesti Magyar Színház) Kalocsai Zsuzsa (Offenbach: Párizsi élet, Gondremark báróné – Operett Színház).
Komolyzene: Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar művészeti vezetője, Berkes Kálmán klarinétművész, karmester, a tokiói Musashino Akadémia professzora és Héja Domonkos karmester, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója.
Opera (mely új kategória): Wiedemann Bernadett (Igor Stravinszky, Mavra) Rálik Szivia (Richard Strauss, Elektra) és Fekete Attila (Umberto Giordano, André Chénier).
?Sztár lett?: Janza Kata, Szávay Ági és Tisza Kata.
Film: Bollók Csaba (Iszka utazása) Szász János (Ópium) Herendi Gábor (Lora).
Tánc: Oláh Zoltán (Elfújta a szél, Ashley, Magyar Állami Operaház) Cserpák Szabina (Keep Smiling, Hódolat Chaplinnek, Győri Balett) Svidró Viktor (Tűzmadár/A csodálatos mandarin, Nemzeti Táncszínház).
Irodalom: Munkácsi Miklós: Holtak Kalendáriuma, Vámos Miklós: Utazások erotikában, Tolvaly Ferenc: El camino – az út, a Tibetben a lélek, illetve Boszporusz felett a híd.
Művészeti menedzser: Dr. Baán László, Orlai Tibor és Gáspár Máté.
Életmű: Óvári Lajos gyártásvezető, Szakonyi Károly író és Bárdy György színművész.