Könyvbemutató ruhatárral
Könyvbemutatóra voltunk hivatalosak a Vörösmarty utcába. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és annak Andrássy úti sarkán álló Liszt Ferenc Emlékmúzeuma várt Mandel Róbert: Klasszikus és Romantikus Hangszercsodák című könyvének tegnap esti bemutatóján.
A könyvbemutató résztvevői Mandel Róbert tekerőlant művész, organológus, a könyv szerzője; Dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora; Dr. Vígh Andrea, az egyetem oktatási rektor-helyettese és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója volt. A könyvbemutatón Mandel Róbert szöghegedűn játszott, Liszt Ferenc üvegzongoráját pedig Nicholas Namoradze, az egyetem hallgatója szólaltatta meg.
Az első emeleti Liszt Ferenc Kamaraterembe való feljutást kicsit megnehezítette, hogy a földszinti ruhatáros-nők csak azokat engedték át a lifthez, akik letették náluk a kabátjukat és kifizették a 130 forintos ruhatári díjat. Ez alól még a Kossuth Kiadó vezetője sem volt kivétel! Fizetnie kellett a feljutáshoz, hogy bemutathassa legújabb könyvüket. Persze még mindig így jártunk jobban, mintha kifelé fizettettek volna a kabátjainkért, mint tették ezt máshol mások másfél évtizeddel ezelőtt.
Zártkörű kabátzár
A ?90-es évek közepén, egy téli hétvégén egy délelőtti konferenciára voltunk hivatalosak ugyancsak az Andrássy útra. A néhány órás előadássorozatot követően a szomszédos ház éttermébe vonultunk, amit csak miattunk nyitottak ki aznap délben. A földszinti ruhatárban egy néni vette el kabátjainkat, felakasztotta a fogasra és leakasztotta helyükről a számokat. Erre persze semmi szükség nem volt, zártkörű rendezvény lévén magunkat is kiszolgálhattuk volna.
Ebéd után aztán megértettük a néni szorgalmát. ? Csak 20-20 forintért adom vissza a kabátjukat! ? mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Mit is tehettünk volna, ha morogva is, de fizettünk. (Örültünk, hogy nincs volt vécés-néni és az ebédet se kellett utólag kifizetnünk!) Számlát persze senki sem kapott ? nem is kértünk ?, így a néni némi adómentes jövedelemmel gazdagodhatott. Nem hiszem, hogy főnökei rendelték be hétvégi túlmunkára, bizonyára önszorgalomból gyarapította a családi költségvetést. Talán még ebéddel is megkínálták miután elmentünk, s talán ebből még jutott valami otthonra is.
Ha belegondolok, a tegnapi rendezvényen mi jobban jártunk. Mindenki eldönthette, hogy fizet-e, vagy visszafordul. (Én az utóbbit választottam, nálam elvek vannak pénz helyett!) Az igazi átvágás az lett volna, ha kifelé kérik el a 15 évvel ezelőtti húszas mai megfelelőjét, fejenként és kabátonként legalább 2-200 forintot!
Néhány éve megírtuk, hogy egy terézvárosi színházban a ruhatárosok zseb nélküli köpenyben dolgoznak, nehogy lenyúlják a borravalót. Lehet, hogy a túlzott kerületi bevételkényszer miatt volt hozzánk is a megengedettnél szigorúbb a zeneakadémiai ruhatárosnő?
