ZETApress

hírportál

Cipőgyűjtés Tűzraktérben

Adj új életet megunt cipődnek, és esélyt valakinek, hogy ne kelljen mezítláb járnia! Tégy a szegénység ellen napot szervez az Ebony Egyesület ma délután 2 órától a Tűzraktérben a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából ? tudtuk meg Pákay Viktóriától.

A rendezvény ideje alatt a látogatók közelebbről megismerkedhetnek azon szervezetek tevékenységével, akik komoly munkát vállalnak a szegénység felszámolásában, a mélyszegénységben élők megsegítésében. Lesz fotókiállítás, filmvetítés, valamint az érdeklődők előadásokat hallhatnak a közeli és távoli szegénység problémáiról.

A szegénység elleni küzdelem napján mindenki kifejezheti szolidaritását az udvaron kifeszített óriásvásznon hagyott tenyérlenyomatával. A nap folyamán bemutatásra kerül az Ebony Egyesület Shoes 4 Africa kampánya is. A szakmai szervezetek mellett kulturális programok is várják a látogatókat, fellép többek között az AHA ? Hajléktalan színház, a Reggaester együttes, Riddim Colony, valamint a Tilos Rádió dj-i szórakoztatják a közönséget.

A rendezvény ideje alatt az érdeklődők közelebbről megismerhetik a résztvevő több mint 20 szervezet munkáját. Látható lesz a Menhely Alapítvány Fedél nélkül című kiállítása, Ki-tekint-Ő címmel pedig szocioképekből lesz kiállítás. A szegénység relatív ? példák Kongóból, valamint a Szomáliai menekültek Kenyában című fotókiállítás az afrikai emberek mindennapjait mutatja be, de látható lesz az Afrikai-magyar Egyesület kelet-kongói orvosi missziójáról is egy összeállítás. Az Afrikai Művészet Csoport jóvoltából a mozambiki batikművészetet ismerhetik meg az érdeklődők.

A harmadik világban folyó szegénységellenes munkáról, a kenyai árvaházban zajló életről, a humanitárius turizmusról, az afrikai ponyvaosztásról, önkéntes orvosi missziókról, valamint a Budapest?Bamako Rallye humanitárius programjáról szóló filmeket lehet megnézni a délután folyamán. A Hajléktalanok az árvízkárosultakért című filmben arról az önkéntes szendrői akcióról láthatnak egy összeállítást, ahol hajléktalanok és szociális munkások segítettek árvízkárosult romák házainak helyreállításában.

A Mentés másként ? Kiutak a hajléktalanságból című filmben az otthontalanságból kivezető út utolsó lépéseit kísérhetjük végig a főszereplőkkel. A magyarországi szegénységről 2009 februárjában készült A szegénységről 3 tételben című dokumentumfilm, ami egyéni sorsokon keresztül ad képet a létminimum alatt élő több gyermeket nevelő magyarországi családok helyzetéről. A filmvetítés után a rendező Szobolits Béla és Tamás Gáspár Miklós lesz a vendég.

Az Ebony Afrikai Egyesület a Tégy a Szegénység Ellen Napon indítja el adománygyűjtő akcióját, a Shoes 4 Africa ? Cipőt Afrikának című kampányát. Az akció célja, hogy az összegyűlt cipőket olyan helyekre juttassák el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Itt nyílik először lehetőség az adományok leadására, ami lehet cipő, szandál, papucs, mamusz, stb. Kiemelten fontos célja az akciónak, hogy minél több gyerek jusson lábbelihez.

A FAO ? Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet standján aláírást gyűjt az éhezés ellen az Egymilliárd éhező című kommunikációs és média kampány keretében, melynek célja, hogy a petíciót minél több ember írja alá, felhívva ezzel a kormányok figyelmét, hogy az éhezés megszüntetését prioritásként kezeljék.

A szakmai rendezvények mellett kulturális programok is várják az érdeklődőket. Az AHA ? Hajléktalan színház Romhányi József és hajléktalan költők verseit adja elő, valamint bemutatkozik az Oltalom Kulturális Kör is. Lesz örömzene dobokkal az Afrobreakz előadásában, afro tánc workshop, flamenco táncelőadás, jóga és capoeira bemutató, hastánc, bollywoodi táncbemutató, tűzzsonglőrök, a gyerekeket pedig kézműves foglalkozások, Ribizli bohóc és bűvészbemutató várja. Este fellép a Babylon Bellydance Company, a Riddim Colony, a Reggaester, Spirulina La Luna, valamint a Tilos Rádió dj-i: DJ Doppler, DJ Nixon, DJ Slicz, Stant, I. Ration szórakoztatják a közönséget.

A Tégy a szegénység ellen nap programjai ingyenesek. A rendezvényen való megjelenést minden fellépő és közreműködő ellenszolgáltatás nélkül vállalta ma délután 2-től éjjel 11-ig a terézvárosi, Hegedű utcai Tűzraktérben. További információk idekattintva olvashatók.

Szóljon hozzá!