ZETApress

hírportál

Nyílt nap Pécsett

A Zene Világnapja alkalmából a hamarosan elkészülő Kodály Központ megnyitja kapuit a látogatók előtt. Hazánk egyik legnagyobb, és legmodernebb kulturális létesítménye lesz a várhatóan december elején átadásra kerülő Kodály Központ.

Szombaton a Zene Világnapja alkalmából az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az építkezés folyamatába, és saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy odabent milyen hatalmas, modern terek várják, hogy felcsendüljön bennük a muzsika. Természetesen azonban nem csak komoly- és könnyűzenei koncerteknek ad majd otthont a központ, hanem alkalmas lesz Pécs virágzó kulturális életének teljes körű kiszolgálására, sőt, a napjainkban egyre fontosabbá váló konferenciaturizmust is hatékonyan tudja segíteni majd. A projekt Európai uniós támogatása ötmilliárd 251 millió 262 ezer 72 forint.

Október 2-án a látogatók megtekinthetik azt, hogy milyen fázisban tart az építkezés, megismerkedhetnek az épület belső tereivel, szekciótermeivel, illetve megcsodálhatják a lenyűgöző méretű és kialakítású nagytermet, amely egy híján ezer fő befogadására lesz alkalmas. Mindenképpen érdemes lesz eljönni, hiszen ez az alkalom az utolsó lehetőség arra, hogy a még készülőfélben lévő épületet belülről is láthatják az érdeklődők.

A bejárás 30 fős csoportokban, szakértők vezetésével lesz lehetséges, a turnusok 10 és 13 óra között folyamatosan indulnak majd. A gyülekező a Sport utcából nyíló új déli feltáró út végén lévő parkolóban lesz, ide várunk minden kedves érdeklődőt. Az autóval érkezőknek javasolják a Tudásközpont parkolóját ? tudta meg Rozs Borbála.

Szóljon hozzá!