ZETApress

hírportál

Pálinkások Érpatakon

IV. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál lesz holnaptól Érpatakon. A tavaly megújult Zsindelyes Pálinkafőzde idén is megrendezi a Zsindelyes Fesztivált, amely immár a negyedik a sorban ? tudta meg Rozs Borbála.

Az előző évek nagy sikerei után viszont a szervezők úgy döntöttek, hogy eljött az ideje a növekedésnek, így szeptember 4-én már két színpaddal várják a közönséget, természetesen dupla annyi programmal is.

Szeptember első hétvégéje ismét a pálinka és a népi gasztronómia jegyében fog telni a Zsindelyesen, a Fesztivál előhírnökei, az Érpataki Asszonykórus pedig már szeptember 2-án hangolni kezd a rendezvényre. Ugyanis az asszonyok az együtt éneklés maratoni világrekordját kísérlik megdönteni, 72 órán keresztül énekelnek majd együtt folyamatosan, két fesztivált kísérve közösen.

Csütörtök déltől a Zsindelyes-tanyán kezdenek el dalolni, majd a Fesztivál lezárása után eléneklik magukat egészen Budapestig, a SzeptEmber Fesztre, ami szintén szeptember első szombatján kerül megrendezésre. Itt a bográcsozós csapatokat szórakoztatja tovább az Aranypáva Nívó díjas asszonykórus egészen délig, így teljesítve a 72 órás maratont.

Pénteken folytatódik a programsorozat, a komolyabb hangvételű Észak-alföldi Régió Pálinkamustrájával, amit immár harmadik alkalommal szervez meg a Főzde. Ez a bérfőzők pálinkaversenyét takarja, kizárólag bérfőzött pálinkák nevezésével. Ezzel is próbálja a Zsindelyes Pálinkafőzde erősíteni a velük való kapcsolatát, együtt harcolva a jó minőségű pálinkáért. A zsűritagok a versenyen szigorúan bírálják a beküldött mintákat, technológiai korrektség, gyümölcs jellege, íz tisztaság, harmónia alapján. Eredményhirdetésre és díjátadásra pedig szeptember 4-én kerül sor, ünnepélyes keretek között a közönségnek szánt egész napos rendezvényen.

Szombaton egész napos színvonalas programokkal várják a látogatókat, idén az koncertek listája is hosszabb, a dupla színpadnak köszönhetően: EDDA, Fenyő Miklós, Magna Cum Laude, Hold Viola, Tequila Band, Roxan, Jump Rock Band. A népi vonalat a Bürkös Zenekar, a Szalonna és Bandája mellett az Érpataki Asszonykórus képviseli. Emellett még számos fellépő fogja szórakoztatni a látogatókat egész nap, párhuzamosan a két színpadon.

A hagyományok őrzése a szervezők számára továbbra is fontos, ezt mutatja a kézműves udvar, ahol mesterek készítik el a helyszínen a vásárlóknak szánt munkájukat. Az érdeklődők pedig ki is próbálhatják a mesterségeket, úgy, mint csipkeverés, szövés, fazekasság, fafaragás, kovácsolás, kerámiázás. Emelet ebben az évben is készülnek a szervezők újdonságokkal, mint a lovas bandérium felvonulással, honfoglalás korát idéző lovas íjászokkal, vagy a középkori lovagok felvonulásával.

A gyerekekről sem feledkeznek meg a szervezők, számukra is biztosítanak egész napos játszóházat, benne hagyományokat őrző játékokat, mint fa körhinta, gyerek lovagi torna, diótörő, hordólovaglás, célba dobás, ütlegelő, csirkepofozó, lengőteke, patkódobás.

Gasztronómiai élményekben sem lesz hiány, a Gasztro-sziget újra benépesül egy napra a vidék településeivel, akik magukkal hozzák a tájegység specialitásait. A főzőversenyen ugyanis a legtöbb környékbeli település megméretteti a főztjét, saját polgármesterükkel a csapatok élén. Feltételek az előző évekhez hasonlóan a standjuk feldíszítése és Kiváló Magyar Élelmiszerek felhasználása az étkekhez.

Ha már járt valaki az előző fesztiválokon, a főzőverseny helyszínén, tudhatja, hogy emellett kötelező a jókedv mindenkinek. A Zsindelyesnél idén közel 50 csapatra számítanak. Egy biztos, hogy szeptember első hétvégéjén éhen senki sem fog távozni a Zsindelyes tanyáról, hisz ha a versenyzőknél nem sikerült egy kis kóstolóhoz hozzájutni a nagyérdeműnek, akkor sincs ok az elkeseredésre, hisz a szervezők saját tájegységük legjellemzőbb ételeit egy önálló standon fogják bemutatni a Hagyományok Ízek Régiók sátrában, ahol mindenkit várnak egy kis csemegére.

Annyit elárulhatunk, hogy mivel a település közvetlen szomszédságában fekszik Újfehértó városa, ezért ezek az ételek a földrajzi oltalomba vett Újfehértói Fürtös Meggyből készülnek majd, így megkóstolható lesz a híres újfehértói meggyleves, a meggyes pite, és természetesen a nagy favorit, a Kacsamell Újfehértói Meggymártásban is. A szervezők remélik, hogy ezzel a kis kóstolóval, melyet a Hagyományok Ízek Régiók standjánál követhet el a fesztivál látogató, majd a háziasszonyok is kedvet kapnak arra, hogy újra a hagyományos magyar ételeket készítsék el egy-egy családi étkezéshez, mellyel az otthoni sütés-főzést is sokszínűbbé lehet tenni.

Szintén a Gasztro-sziget ad helyt egy szenzációnak is, a Magyar Gasztronómiai Rekordok Sátrának! Itt ugyanis több rekordot fog felállítani a Zsindelyes Pálinkafőzde, mint például az, hogy elkészítik a világ legnagyobb almakompótját, mintegy 3000 literes üstben. Végül, de nem utolsósorban ? mivel a Zsindelyes fesztivál a pálinkára is összpontosul ?, így a helyszínen több ponton kapható lesz a Zsindelyes Valódi Pálinkák egész szortimentje, kóstolóba, kisüveggel, egész nagy, másfél literes kiszerelésben is, vagy akár díszdobozzal kísérve, ajándékba.

A Zsindelyes Fesztivál szervezői egy nemes célt is képviselnek, hisz az 500 forintos belépődíj 10%-át a júniusi árvízkárosultak javára ajánlják fel. A pálinkafesztiválok pár éve jelentek meg az ország esemény naptárában, és gyorsan népszerűvé váltak. Ez nem is csoda, hiszen egyre inkább ?divat? pálinkát inni, egyre többen értenek a pálinka kultúrájához. Ha pedig ez kellemes hangulattal, szórakoztató programokkal párosul, az már rossz nem lehet. A pálinkafőzde a IV. Zsindelyes Fesztivállal idén is a színvonalas szórakoztatást tűzte ki céljául, ami az előző évekhez hasonlóan minden korosztálynak próbál kedveskedni a programokkal, fellépőkkel.

Szóljon hozzá!