ZETApress

hírportál

Balaton után THÉBA?

Nyár közepén járunk, az iskolák zárva, azt gondolnánk a diákok és tanárok gondtalanul lubickolnak a Balaton hűs vizében. Lubickolnának, ha nem éppen néhány napja hirdették volna ki az egyetemekre felvettek listáját, ami kirobbanó örömet okozott azoknak, akik bejutottak a tudomány és művészet fellegváraiba, mintegy negyvenezer diák nyaralását pedig megkeserítette.

Ők idén kívül rekedtek a kapukon és most valamilyen más továbbtanulási lehetőséget keresnek. Ilyenkor látszik igazán, milyen nagy szerepe van a középfokú és felsőfokú szakképző iskoláknak. A THÉBA Művészeti Szakközépiskola érettségi után művészeti szakmákban kínál képzési lehetőségeket. Az országban ez az egyetlen olyan iskola, ahol a művészeteknek valóban valamennyi területét átfogóan széles a választék: színész, énekes, táncos, pantomimes, fotós, filmes, képzőművész szakok várják a jelentkezőket a grafikus, szobrász, festő, díszlet-jelmeztervező.

Nincs prioritás, minden ágazat egyformán komoly szerepet kap, minden szakmában felsőfokú képzettséggel rendelkező művész-pedagógusok oktatnak, akik a tanítás mellett a művészeti élet aktív résztvevői is. Idén először a felsőfokú televízió műsorgyártó szakasszisztens képzés is beindul ? tudatta Szabó Kata.

Az iskolában 1981 óta folyik az oktatás, tehát már hagyományokról lehet beszélni. Ilyen hagyomány, hogy a szakok átjárhatók, van olyan diák, aki két vagy három szakmában is képesítést szerez. Hagyomány az is, hogy a diákok az órák után is használhatják a jól felszerelt gyakorlati műhelyeket. Év közben a diákok kiállításokon, előadásokon bizonyíthatják tehetségüket.

Az iskolát fenntartó THÉBA Stúdió ? Andor Alapítvány most Szivárvány néven pályázatot hirdet, hogy a legtehetségesebbeknek könnyebb legyen a tanévkezdés. A díjak ugyanis tandíjkedvezmények. A Balatonon most átélhetünk néhány vihart, és milyen öröm, amikor kisüt a nap és a még viharos égen feltűnik a szivárvány. Azt szokták mondani, aki át tud lépni a szivárvány íve alatt, az boldog lesz.

Van, akinek ez tényleg sikerül? A Szivárvány pályázat most 9 diáknak nyújt lehetőséget, a nyerteseket ismert művészekből és a média képviselőiből álló zsűri választja ki. Az iskolában eddig sok diák kapott tandíjkedvezményt, Andor Edit operaénekesnek, tanárnak, az iskola alapítójának fontos, hogy esélyt adjon azoknak is a tanulásra, akik nem a gazdag társadalmi rétegből kerülnek ki, és egy úgynevezett elitiskolát nem tudnak megfizetni.

Várja az Alapítvány azokat a fiatalokat, akik nem csak tehetségesek, de hivatásuknak vallják a művészetet, és a technikai alapok biztos tudásával szeretnének erre a pályára felkészülni. A pályázat kétfordulós: az I. fordulóra augusztus 24-én kerül sor az iskola épületében, a II. fordulónak pedig augusztus 28-án a Dunavarsányi Petőfi Művelődési Ház ad otthont. A részletes pályázati kiírás a THÉBA weblapján olvasható. Irány tehát THÉBA! Jó böngészést, jó felkészülést, sikeres versenyt kívánunk, addig is vidám lubickolást a Balatonban!

Szóljon hozzá!