ZETApress

hírportál

Gundel-díj művészeknek

Láng György, a Gundel étterem tulajdonosa, és Pálmai Tamás, a Magma XXI. Kft. ügyvezetője, mint magánemberek 2000-ben alapították a Gundel Művészeti-díjat. Idén már kilencedszer adják át a Magyar Oszkárnak is nevezett kitüntetést ? tudta meg Rozs Borbála.

Az átadására évről-évre a Gundel étterem báltermében, vagy kertjében történik. Ez évtől Szinetár Miklós elnökletével folytatta tovább munkáját a Gundel Művészeti-díj kuratóriuma. Az előző elnök Békés András rendező másfél évvel ezelőtt vonult vissza. Buday Gábor, a Gundel étterem igazgatója hosszas mérlegelés után döntött úgy, hogy a tavaly Gundel-díjat nyert rendezőt bízza meg a feladattal.

Igaz, hogy Szinetár Miklósnak számos elfoglaltsága van, de boldogan mondott igent a felkérésre. A szervezők azt tervezik, hogy ebben az évben még a hagyományos módon zajlik a díjátadás, jövőre viszont, a 10. évfordulón sok újdonságra lehet majd számítani. A kurátorok áprilisban ültek össze tanácskozni, sok név felmerült, majd végül 17 művész mellett döntöttek.

Az idei díjazottak

Film- és tévérendező: Mészáros Márta ? Utolsó jelentés Annáról; irodalom: Darvasi László ? Virágzabálók; szobrász: Madarassy István; festőművész: Urbán György; színházi rendező: Zsámbéki Gábor (Mesél a bécsi erdő); színész: Stohl András ? Úri muri (Csörgheő Csuli); színésznő: Pap Vera ? Augusztus Oklahomában (Violet Weston); tánc: Román Sándor; musical-operett: Egyházi Géza ? Egri Csillagok (Török Bálint); komolyzene: Medveczky Ádám; könnyűzene: Jambalaya; operaénekes: Bátori Éva ? Rózsalovag (Tábornagyné); művészeti menedzser: Kárászy Szilvia ? Kárászy Szalon; sztár lett: Pokorny Lia ? Beugró. Idén is három Életmű-díjat adnak át, az elismeréseket Barta Mária színésznő, Berczelly István operaénekes és Makk Károly rendező kapja.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Megújul a kiválasztás | ZETApress

Szóljon hozzá!