ZETApress

hírportál

Zuglói egyetem-fejlesztés

Másfél milliárd forintos korszerűsítési program kezdődik Zuglóban – tudtuk meg a mai sajtóreggelin, melynek kezdetén az Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói tartottak 5-5 perces bemutatót a másfél órás vizsgaanyagukból. Moderált Mezei Dániel kommunikációs szakember.

Fodorné Molnár Márta rektor arról beszélt, hogy a tánc komoly fizikai megterhelést is jelent, ezért nagyon nem mindegy, milyen körülményeket biztosítunk. A most felújítandó épületben tizenkét balett-terem van, amelyek 100%-os kihasználtsággal működnek egész nap, ebből is látható, mennyire fontos ez a projekt. A korszerűsített épület méltó lesz a magas színvonalú képzéshez – jelentette ki a rektorasszony.

Kiss János kuratóriumi elnök elmondta, hogy intézményük 17 hónapja modellváltó egyetem, a kuratóriumban négy Kossuth-díjas művész is van, a szakma megkapta az egyetemét. – Nagyra törő céljaink vannak, Európa meghatározó egyeteme kívánunk lenni öt éven belül, az a dolgunk, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsük meg a fiataloknak! – szögezte le az elnök. A Széchenyi Terv Plusz Operatív Program keretében a Magyar Táncművészeti Egyetem által elnyert 1 milliárd 497 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás keretében végzik el a gyakorlati oktatást és képzést segítő C-épület energetikai és gépészeti korszerűsítését. A projekt 2026 áprilisában zárul.

Dr. Hankó Balázs, a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az intézményben kezdődő csaknem másfél milliárd forintos fejlesztés bejelentésekor elmondta, hogy versenyképességi fordulat történt a magyar felsőoktatásban, olyan kiválóságaink vannak, mint a Magyar Táncművészeti Egyetem, amely képzési szerkezetével Európa élvonalában van. Az egyetem célja, hogy Európa legjobbja legyen, a kormány feladata pedig az, hogy ehhez minden segítséget megadjon, ezért az uniós forrást megelőlegezte. – Jó ma magyar egyetemistának lenni, elitligás egyetemeink vannak és számos ösztöndíj áll rendelkezésre – fogalmazott Hankó doktor.

Kitért arra is, hogy nemzetközi szinten jegyzett folyóiratokban 26%-os publikációs előrelépés történt magyar részről, a táncművészeti egyetem pedig maga is elindított egy ilyen, nemzetközileg jegyzett folyóiratot, eközben hallgatóik a nemzetközi versenyeken is nagyon jól szerepelnek. Idén november 20-tól 24-ig az intézmény megrendezi a Budapest Balett Grand Prix-t, amely idehozza a nemzetközi elitet – jegyezte meg az államtitkár.

Gáspár Emese rektorhelyettes elmondta, hogy minden hallgatót és oktatót érint a fejlesztés, amely során elvégzik a nyílászárók cseréjét, a lamellás árnyékolást, valamint hőszivattyús fűtő- és napcellás hűtőrendszert alakítanak ki. Kérdésemre hozzátette: ők is részt vesznek az Erasmus-programban és nem félnek, hogy ez megváltozik. Bíznak Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter ígéretében!

Szóljon hozzá!