ZETApress

hírportál

Gyurkovics emlékére

Gyurkovics Tibor Kárpát-medencei vers-, prózamondó és verséneklő versenyt hirdettek meg délután az Andrássy úti Művész Kávéház és Cukrászdában. A verseny főtámogatói: az EMMI és az NKA, fővédnöke: prof. dr. Kásler Miklós miniszter, védnöke: R. Törley Mária szobrászművész.

A felhívás eljuttatásában nagy szerepe van a sajtó mellett a közművelődési, oktatási intézményeknek, valamint a tankerületi vezetőknek is. Az elődöntők sikerességének érdekében, a versmondók, verséneklők figyelmének felhívásában szükség van a pedagógusokra, a különböző települések versmondó és színjátszó műhelyeire, tehát mindazokra, akik segíteni tudnak az ifjúsági és felnőtt kategóriában az ország legkiválóbb versmondóinak, verséneklőinek felkutatásában, népszerűsítve ezzel a magyar irodalmat és Gyurkovics Tibor (1931.12.18 – 2008.11.16) életművét.

A sajtótájékoztatón Gyurkovics Tibor: Rákosfalva című versét Mach András, a 2017. évi verseny díjazottja adta elő, majd Gyurkovics Tibor: Minden levél című megzenésített versét Bogdán Norbert, az ének-vers kategória 2017-es győztese adta elő saját gitárkíséretével. Utána Gyurkovics Györgyi, a költő özvegye mondta el gondolatait férje életművéről, a verseny céljáról és a 90 éves évforduló aktualitásáról, melyet R. Törley Mária szobrászművésznek, a rendezvény védnökének köszöntője követte. A versenyt meghirdette és a nevezés feltételeit, technikai tudnivalóit Farkas Tibor szervező és Halmos Ildikó, a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány, mint lebonyolító intézmény vezetője ismertette.

A verseny elődöntőit az anyaországban Pécs, Nagykanizsa, Győr, Veszprém, Debrecen, Szeged és Budapest városaiban, a határon túli területeken pedig Kolozsvár, Zenta, Komárom és Ungvár városokban tervezik megrendezni 2021. február elsejétől május 31-ig. Az elődöntők helyszínei a jelentkezők lakóhelyének függvényében változhatnak! A vírusveszély miatt a versenyen lehetőséget biztosítanak mindazoknak, akik videó-felvétellel jelentkeznek, mivel személyesen nem tudnak részt venni az elődöntők valamelyikén. A személyes jelenlétet viszont azért tartják fontosnak, mert sokan nem tudják megoldani a kamerák előtti felvételt és a produkciójuk sokkal hatásosabb egy élő közegben. Ezzel is emelni szeretnék a résztvevők számát és bekapcsolódását e közös ügybe.

Az elődöntőkön 3 fős zsűri értékeli a produkciókat: Gyurkovics Györgyi, a költő özvegye, Halmos Ildikó népművelő és Farkas Tibor előadó, szervező, tanár, népművelő – a mai tájékoztató moderátora – választja ki a hat elődöntő után azt a 35-40 produkciót, amellyel a jelentkezők részt vehetnek a novemberi budapesti döntőn.

Nevezni vers- és prózamondás kategória ifjúsági (15-től 24 évesig) és felnőtt (25-től) korcsoportjában Gyurkovics Tibor egy választott versével, prózájával és egy a magyar irodalomból választott verssel vagy prózai művel lehet. Énekelt vers kategóriában 16 éves kortól szintén egy Gyurkovics mű és egy szabadon választott magyar szerző megzenésített versével lehet nevezni! Jöhet szólista vagy zenekar, melynek létszáma maximum öt fő lehet. A választott művek egyenként sem haladhatják meg a 8 percet! A könyvtárakon kívül Gyurkovics Tibor verseinek, prózáinak egyszerű elérhetősége a Petőfi Irodalmi Múzeum digitális halhatatlanok honlapján található.

A versenyfelhívás és a jelentkezési lap letölthető a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó honlapjáról és a rendezvény Facebook-oldaláról! A kitöltött jelentkezési lapot a gyurkovicsvers2021@gmail.com emailcímre kell elküldeni!

A verseny döntőjén a legjobb produkciókat egy ötfős, közismert művészekből álló zsűri előtt mutathatják be a versenyzők. A jelentkezés határideje: 2020. november 1-től folyamatosan a selejtezők időpontjáig. Egy versenyző csak egy selejtezőn vehet részt, az általa választott helyszínen. A pontos helyszínekről és a kezdési időpontokról a jelentkezések beérkezése után értesítik levélben vagy e-mailben, esetleg telefonon a versenyzőket és az őket felkészítő tanárokat. A verseny elődöntőire az utazás önköltségen történik, a döntőre a szervezők biztosítják az utazás, a szállás és az étkezés költségeit.

A döntő és a gálaműsor időpontja: 2021. november 13-a szombat 09:30. Díjak mindkét kategóriában és korcsoportban I. hely: 100.000 forint, II. hely: 75.000 forint, III. hely: 50.000 forint. A döntőben a zsűrinek az elhangzott produkciók alapján jogában áll Különdíjat is kiosztani, illetve a döntőben egy Közönségdíj is kiosztásra kerül. A versenyről információ kérhető Farkas Tibortól a +36-30-396-8678 mobilszámon.

A mai sajtótájékoztató helyszíne nem volt ismeretlen számomra: 1993. november 18-án itt készítettem interjút Görbe Nóra Lindával a Pandúr bűnügyi magazin Nők és a közbiztonság sorozatához, melyet idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!