ZETApress

hírportál

Jubileumi aukciók

Három aukciót tartottak tegnap az Erzsébet téri The Ritz-Carlton Budapest -1. szintjén. Délben kezdődött a jubileumi 50. Numizmatikai Aukció, melyet a vírushelyzet miatt halasztottak május 9-ről – a Győzelem napjáról! – szeptember 12-re, s mind az 50 tétel félóra alatt gazdára lelt.

A földszinti svédasztalos ebéd után 13:30-kor kezdődött az 51. Numizmatikai Aukció, ahol a felkínált 784 tétel a tervezett három és félóra helyett öt és félóra alatt került kalapács alá az Elizabeth-különteremben. Nemcsak a helyszínen, hanem interneten és közvetítők segítségével telefonon is lehetett licitálni. A relikviákat a gyönyörű színes katalógusokban is figyelemmel kísérhettük.

Mivel a hívás gyakran megszakadt, az okos-telefonok kezelése is olykor gondot okozott, ez is jelentősen megnövelte az árverés idejét. A hosszú csúszás miatt 18:00 helyett csak 19 óra után kezdődhetett “Az Öreg kincsei” Hidegkuti Nándor hagyatéka című utolsó aukció, melyet a Hidegkuti-rajongók türelmesen kivártak. A hagyaték augusztus 31-i sajtóbemutatójáról idekattintva olvashatunk.

A legértékesebbnek tartott tételek közül Hidegkuti firenzei szakvezetőként írt edzésnaplója a 600 eurós kikiáltási ár helyett 1000 euróért kelt el. Az 1953-as Munka Érdemrend kitüntetés 750 euróért talált gazdára, de sok más dokumentum és emléktárgy is gazdát cserélt. A futballista katona igazolványa például 100 eurót ért meg valakinek. A 263 tételből álló gyűjtemény jó néhány, kevésbé értékes tétele iránt azonban senki sem érdeklődött, így azokat, több tucat tárgyat, ezúttal nem sikerült értékesíteni.

Az árverés mégis sikeresnek értékelhető, mert a szurkolók számára legérdekesebb tételeket olyan nagy gyűjtemények tulajdonosai vásárolták meg, mint a Grosics-, Buzánszky- és Puskás-hagyatékot gondozó felcsúti Puskás Intézet és a Puskás Arénában rövidesen megnyíló Puskás Múzeum. Ezek a relikviák így nem vesznek majd el a nagyközönség és a hazai futballbarátok szeme elől.

Szóljon hozzá!