ZETApress

hírportál

ESA tagok lettünk

Jean-Jacques Dordain és Kara ÁkosMagyarország csatlakozik az Európai Űrügynökséghez ? tudtuk meg délelőtt a Művészetek Palotájában. ? A mai megállapodással egy rendkívül értékes szövetséget erősítünk meg és emelünk új szintre ? jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

Az űrtevékenységen alapuló tudományos és technológiai fejlődés Magyarországon is az értékteremtés egyik legfontosabb húzóerejévé válhat az elkövetkező évtizedekben. A magyar tudósok és mérnökök régóta jelen vannak a nemzetközi űrtevékenység élvonalában, és számos technológiai és tudományos vívmánnyal járultak hozzá a világra szóló sikerekhez. A legfontosabb feladat, hogy az utóbbi években megindult fellendülést tartós növekedéssé formáljuk, és minden lehetséges módon támogassuk a tudásalapú ágazatot ? hangsúlyozta az államtitkár.

A teljes jogú taggá válás révén ? melyről a kormány november 3-án hozta meg döntését ? Magyarország az eddigieknél szélesebb körben csatlakozhat a párizsi központú Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) tudományos, oktatási és ipari programjaihoz. (Erről a november 12-i Rosetta-nap kapcsán írtunk.) Az ESA-tagságból fakadó előnyök révén a csúcstechnológiával foglalkozó hazai űripari vállalkozások és kutatóintézetek meg tudják őrizni jelenlegi vezető pozíciójukat a régióban. A magas hozzáadott értéket termelő cégek és műhelyek további dinamikus fejlődésükkel növelhetik az ágazat és egész Magyarország versenyképességét.

A piacképesség erősítése számos kapcsolódó iparágban is jelentkezik, az egyetemek közreműködése révén pedig korszerűbbé válhat a műszaki felsőoktatás. A bővülő lehetőségek új munkahelyek létrejöttéhez járulhatnak hozzá, és elősegíthetik a magasan képzett műszaki értelmiség itthon tartását. A becslések szerint a foglalkoztatottság 2020-ra akár meg is ötszöröződhet a szektorban. Az űrtevékenység közvetlen és közvetett vívmányai mára mindennapi életünk részévé váltak, az elért eredmények így a nemzetgazdaság egészében hatékonyan hasznosulhatnak. A csatlakozás a foglalkoztatottság, az adó- és járulékbevételek és a versenyképesség növekedésén túl jelentős kiadáscsökkenést is eredményez a létfontosságú ? például mezőgazdasági, távközlési, közlekedési, katasztrófavédelmi vagy akár katonai ? rendszerek hazai alkalmazásában.

Magyarország az ESA együttműködő államaként 1991 óta vesz részt különböző tudományos és innovációs programokban. A kormány az utóbbi években arra törekedett, hogy ezt az együttműködést még szorosabbra fűzze. A csatlakozási folyamat keretében az Európai Űrügynökség munkatársai 2014-ben felmérték a magyar űrszektor állapotát és lehetséges fejlődési lehetőségeit. Az ESA adatai szerint jelenleg legalább 41 űriparhoz köthető vállalkozás, egyetemi és akadémiai kutatóintézet működik Magyarországon, amelyek mind világszínvonalat képviselnek és képesek részt venni, továbbfejlődni és bővülni az ügynökség programjaiban.

Az Európai Űrügynökség (ESA) 21 tagországot számláló nemzetközi szervezet, amelynek a tudományos kutatás mellett elsődleges feladata az űrtechnológia célzott fejlesztése, az űripar növekedésének katalizálása, űralapú infrastruktúrák kiépítése és hasznosítása (műholdas navigáció, távközlés, meteorológia stb.). Az ESA következetesen működteti a földrajzi visszatérítés elvét, vagyis minden ország ipara az ország hozzájárulásával arányos mértékben vehet részt a programokban. Az ESA garantálja, hogy a befizetett hozzájárulás arányos része pályázatok útján visszaáramlik a tagországba. A belépéssel egy időben az ESA összes ipari tendere megnyílik a csatlakozó ország vállalatai előtt, a szervezet pedig több éven át felzárkóztató-segítő programokkal gondoskodik arról, hogy az új tagállam ipara a befizetésekkel arányosan részesüljön a visszatérítésből.

Jean-Jacques Dordain, az ESA főigazgatója beszédében felidézte a Magyarországgal folytatott több mint 20 éves együttműködésének sikereit és hangsúlyozta, a csatlakozás révén a partnerség magasabb szintre emelkedhet, számos új munkahelyet teremtve az űriparban dolgozó magyaroknak. Az ESA éves költségvetése megközelítőleg négymilliárd euró. Az aláírások és a pezsgős állófogadás után előadások következtek, melyen Farkas Bertalan úrhajós már nem vett részt. Sietett tovább vidékre, ahol az 1980-as űrutazásról mesélt. Mint kérdésemre elmondta, a meghívások nagyon megszaporodtak az utóbbi hetekben. Május 26-án, a 35. éves évfordulón az MTA Székház Dísztermében tartanak ünnepi ülést, melyre meghívta űrhajós barátait. Reméli, hogy Simonyi Károly is ? aki 450. űrutasként, 5. űrturistaként és 2. magyarként 2007-ben hajtott végre sikeres űrrepülést, majd 2009-ben újra felszállt ? eljön a májusi emléknapra.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Közelebb a világűrhöz | ZETApress

Szóljon hozzá!