ZETApress

hírportál

Bajnai fogadta Jan Fischert

Jan Fischer és Bajnai GordonMiniszterelnökünk hétfőn megbeszélést folytatott cseh partnerével, Jan Fischerrel, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra. A megbeszélésen a két kormányfő energiabiztonsággal és energetikai együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket tekintett át. Mindkét ország az eddigieknél erőteljesebb közösségi támogatást szorgalmaz a kelet-közép-európai régió ellátásbiztonságát növelő infrastrukturális és egyéb projektek számára.

Bajnai Gordon a megbeszélésen tájékoztatta a cseh kormányfőt a múlt heti szlovákiai eseményekről, Sólyom László kitiltásáról, elfogadhatatlannak nevezve a szlovák fél magatartását. Bajnai Gordon a megbeszélés során kitért a szlovák nyelvtörvényre is, hangsúlyozva, a nyelvtörvény alapértéket sért, mégpedig a kisebbségek alapvető jogát a szabad nyelvhasználathoz.

A magyar miniszterelnök a találkozó során felvetette a roma szegregáció és a romák ellen elkövetett erőszak problémáját, mint regionális ügyet. Bajnai Gordon elmondta, Magyarország a romák integrációjának elősegítése érdekében, a Visegrádi Négyek együttműködésével közös közép-európai roma stratégia kidolgozását kezdeményezi. Jan Fischer gratulált a romák elleni támadások feltételezett elkövetőinek elfogásához. A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy országaiknak határozottan kell fellépni a szélsőségesekkel szemben.

Az uniós kérdések között a gazdasági válság kezelése, az intézményi kérdések, valamint a regionális és strukturális alapok felhasználása ügyében folytatott eszmecserét a két miniszterelnök. A felek megerősítették a kölcsönös elkötelezettséget az EU társfinanszírozásával létrejövő szuper-lézer (ELI) közös magyar-cseh projekt iránt. A két kormányfő egyeztetése rendszeres: korábban júniusban, a krakkói V4-es csúcstalálkozón, illetve a június 27-én, Budapesten rendezett határnyitási rendezvényen is találkoztak ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda.

Szóljon hozzá!