ZETApress

hírportál

Jó szakembereink vannak az uniós elnökségre

Külügyminiszter Úr! Ön azt nyilatkozta, hogy Finnországot vesszük alapul a követségek létszámát illetően. Két évvel ezelőtt megkérdeztem Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki akkor azt mondta, hogy 75 nagykövetség van. Ezt lecsökkenteni 65-re, nagyon drasztikus lenne! ? mondta Balázs Péternek a minap Szarvas István.

Tartom, hogy nekem Finnország egy minta. Igen józan dogmatikus külügyi vezetés működik ott. Egybeszámolom a képviseleteket, nekem minden képviselet, mindegy hogy most hogy hívják, 118 ilyen képviseletünk van a világban és az mind pénzbe kerül. Ott mind emberek dolgoznak, ott mind épületek vannak, gépkocsik vannak. Tehát én a 118-as számból indulok el, hogy ebből mennyi marad a végén, azt meg fogom mondani.

A parlamenti meghallgatásán mondta miniszter úr, hogy a német és francia kapcsolatok a legfontosabbak. Milyen kapcsolatot szeretne ápolni, mondjuk Angliával, Indiával, Japánnal, de az orosz és spanyol, is roppant fontosak.

Prioritásképzéseknél ez egy örökös probléma, hogy az ember kiemel kettőt, hármat, és akkor megkérdezik az összes többit. Én a német, franciát azért mondtam, mert ma is ők mozgatják az Európai Uniót, és ővelük, mind a kettővel különlegesen jó személyes viszonyom van. Nem véletlen, hogy az első két gratuláló levelet ettől a két külügyminisztertől kaptam.

A franciákkal nagyon intenzív volt a kapcsolatom, büszkén viselem a becsületrendet, amit mondjuk, nem osztogatnak mindenkinek. A francia biztossal voltam párban az európai bizottságban. Mellékesen épp most jön majd, aki most már a bel- és igazságügyet viszi és együtt fogunk repülni Beregszászra, és megnézzük ott a kishatárforgalmat, hogy az EU mit tud tenni annak érdekében, hogy ezt minél rugalmasabban tudjuk tenni. Németországban nagykövet voltam. Nagyon jól ismerem a politika túlnyomó részét, benne azt a mostani külügyminisztert, aki akkor a kancellári hivatalban dolgozott. Azóta tartjuk a kapcsolatunkat, tehát már több mint egy évtizedes barátság.

Milyen elképzelések vannak az EU elnökséggel kapcsolatban? Az Ön utódja, Kovács László, azt mondta, most már, hogy nagyon sok tehetséges fiatalember ment ki hozzájuk az EU-ba, ezeket fel lehet-e használni, amikor mi adjuk az elnököt?

Ami az elnökséget illeti, nagyon sok jó szakemberünk van, nemcsak kint az EU-ban, itt a házban is. A tárgyalásoknak én azt mondom, hogy az utolsó öt éve, ami a belépést megelőzte, egy olyan szakember gárdát nevelt ki, akik bárhol megállják a helyüket. Öt éve vagyunk benne és azóta az EU mindenapjai képezik azokat az embereket, akik odajárnak.

A Földművelési Minisztérium emberei most éppen azért, mert jó szakembereink vannak, sikerrel pályáztak az Európai Bizottságba. Az ő egyéni döntésük, hogy hazajönnek egy félév miatt, vagy ott maradnak, mert ott olyan jó állásuk van. De anélkül is meg fogjuk tudni oldani, a kérdés az, hogy ebből a szaktudásból hogyan lesz politikai akció.

Úgy épül ez fel, hogy a szakértői bizottságok elviszik egész odáig, hogy aztán az állandó képviselők kézbe veszik az ügyeket és jön a miniszteri tanács, de kérdés, hogy a miniszter hogyan van felkészítve, mert ő szólaltatja aztán meg a dolgokat. Az elnökségnél nagy kérdés, hogy 2011-ben milyen miniszterek ülnek majd a különböző uniós miniszteri tanácsokban és szakmailag és nyelvileg és kulturálisan miként fogják Magyarországot képviselni.

A parlamenti meghallgatáson elmondta, hogy sokkal kevesebb utazást kell lebonyolítani, mint eddig. Meg fogják-e nézni, hogy eddig mennyit utaztak a külügyminisztériumi munkatársak?

Kevesebb utazás, én ezt magamra mondtam, szeretem az ilyen normákat magamra értelmezni először, s utána bárki másra. Azt mondtam, hogy én nem fogok távoli, izgalmas, szép utakat lebonyolítani, hanem járok szorgalmasan az unió külügyminiszteri tanácsaira minden hónapban. Végiglátogatom a szomszédokat, a közeli és az igen fontos partnereket és a gyönyöröket ? Thaiföldet és az egyéb luxus utakat ? meghagyom az utódomnak. Ezzel példát kívánok mutatni a kollégáimnak is ? válaszolta Balázs Péter külügyminiszter.

Szóljon hozzá!