ZETApress

hírportál

Felavatták a berendezését

A szeptember 10-i sikeres indítás után október 21-én, kedden ünnepélyesen is felavatták a világ legnagyobb és legkomplexebb tudományos műszerét, a Nagy Hadron Ütköztetőt (Large Hadron Collider, LHC). Az ünnepségen a CERN szavazati és megfigyelési joggal rendelkező tagországok, valamint a CERN projektjeiben részt vevő országok kormányküldöttségei vettek részt. Magyarországot a Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter vezette delegáció képviselte ? tudatta az NKTH.

Az elmúlt havi indítás után az LHC-t tíz nappal később műszaki okok miatt le kellett állítani. Az abszolút nulla fok közelében üzemelő berendezést először szobahőmérsékletre kell felmelegíteni, és csak ezután kezdődhet a problémák okainak részletes feltárása. A projekt irányítói ennek ellenére nem aggódnak; ahogy Robert Aymar, a CERN főigazgatója fogalmazott, mind a CERN személyzete, mind a CERN nemzetközi partnerei a megszokott professzionalizmussal és eltökéltséggel reagáltak az újonnan előállt helyzetre.

A nyitóünnepségen beszédet tartott többek között Robert Aymar, a CERN főigazgatója, François Fillon francia miniszterelnök és Pascal Couchepin, Svájc elnöke. A résztvevők ezután egy audiovizuális koncertet tekinthettek meg, végül egy a fizika és a gasztronómia izgalmas találkozásából született ?molekuláris vacsorán? vettek részt a delegációk tagjai.

Magyarország a CERN teljes jogú tagja, évi 1,2 milliárd forint tagdíjat fizet. A magyar kutatóknak így lehetőségük van arra, hogy ? további kétoldali együttműködések vagy költségvállalás révén ? elvégezhessék kutatásaikat a CERN-ben, illetve a szervezet infrastruktúráját is használhatják.

Molnár Károly hangsúlyozta: bár a tagdíj viszonylag jelentősnek számít az állami K+F kiadások között, meggyőződése, hogy az elmúlt időszak szakmai eredményei, illetve a fiatal kutatók eredményei bebizonyították: ez egy jó befektetés. A CERN-ben végzett kutatások, az ott elért eredmények fontosak a hazai fizikustársadalom számára, tehát továbbra is támogatjuk az ott folyó magyar kutatásokat ? mondta el a k+f miniszter.

Az avatási ünnepélyen a magyar delegáció tagjai volt Molnár Károly k+f miniszter, Csopaki Gyula, az NKTH elnöke, Sziklai Katalin MCB titkár, Takács István (KÜM), Székely Levente (rendkívüli követ/első beosztott, Genfi ENSZ-Képviselet), valamint a CERN-ben dolgozó és a kísérletben érintett magyar fizikusok: Szőkefalvi-Nagy Zoltán (az MTA KFKI RMKI igazgató), Vesztergombi György (MTA KFKI RMKI), Horváth Dezső (MTA KFKI RMKI), Horváth Zalán (ELTE), Trócsányi Zoltán (Debreceni Egyetem). A delegáció megtekintette a CMS detektort ? a magyar részvétellel zajló kutatások többek között ehhez a műszerhez is kötődnek.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Molnár NEKIFUT

Szóljon hozzá!