ZETApress

hírportál

Erdélyben gyógyítanak az önkéntesek

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosaiból álló csoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol kórházakban, iskolákban, óvodákban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Ezen kívül gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel segíti a rászoruló intézeteket, egészségnevelést tartanak a szülőknek.

A csoport idén október 5-től 12-ig már másodszor jár Erdélyben, ahol gyógyító körútján Hargita és Bákó megyébe, eldugott kis hegyi falvakba, településekre látogat el. Az orvos-csoportban ezúttal gyermekgyógyász, gyermek fül-orr-gégész, szülész-nőgyógyász, egészségügyi szakoktató, ortopéd szakorvos valamint gyermek-neurológus vesz részt. Összesen 26 szakember vesz részt a romániai körúton. Az orvosaink tavaly több mint tízezer vizsgálatot végeztek. Idén májusban több mint háromezer gyermek szűrővizsgálatára és több száz gyógyítására, műtéti előjegyzésére került sor.

A Gyermekmentő romániai útjának programjába sporteseményt is beiktat. A magyar parlamenti képviselők és a Hargita megyei közméltóságok csapatainak futballmeccsére október 10-én, pénteken kerül sor Csíkszentdomokoson. A mérkőzést idén is a legendás Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezeti.

A gyógyító körutat idén nagyszabású adományozással köti egybe a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Népszabadság: a napilap Magyar Irodalom Remekei című könyvsorozatából 35 ezer kötetet ajánlott fel Csíkszentdomokoson, Csíkszentmártonban, Nagyváradon és Gyimesbükkben élő gyermekeknek. Emellett informatikai eszközöket, élelmiszert, édességet szállít a Szolgálat a területen élő fiataloknak, valamint gondoskodik a kezelésekhez szükséges műszerek, kötszerek, gyógyszerek beszerzéséről. A Gyermekmentő Szolgálat októberi útját az OTP Bank Nyrt. és a Porsche Hungária is támogatja.

Szóljon hozzá!