ZETApress

hírportál

Eszmecsere a határon túliakkal

Sólyom László köztársasági elnök által tavaly kezdeményezett Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozat keretében a Sándor-palotában negyedik alkalommal került sor eszmecserére. Ezúttal a támogatáspolitika egyes kérdéseiről tanácskoztak a konferencia résztvevői. A meghívott kisebbségkutatók, gazdasági szakemberek, a határon túli magyar civil közösségek egyes vezetői a jelenlegi támogatási rendszer számos kérdését vizsgálták.

Több előadás is kiemelte a párbeszéd folytatásának, a magyar-magyar bizalom megerősítésének fontosságát. Magyarországi és a szomszédos államok központi költségvetéséből származó állami, valamint európai uniós támogatások kérdésén túl napirendre került az üzleti szféra, a szomszédos országokba irányuló magyarországi befektetések szerepe is, amelynek az egész Kárpát-medencei régió gazdaságfejlődése szempontjából kiemelkedő szerepe van ? nem csak a határon túli magyar közösségek, hanem a magyar gazdaság szempontjából is.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy elkötelezett és anyagilag alátámasztott támogatáspolitika nélkül nem lehetséges határon túli magyar fejlesztési politikák kialakítása. Konszenzus mutatkozott abban is, hogy a támogatásokról hozott döntésekben a civilek számára nagyobb, a politikai akarat számára kisebb teret kell biztosítani. A konferencia megállapításait úgy összegezte, hogy jelenleg hiányzik egy világos célt megfogalmazó, és ehhez megfelelő gyakorlati eszközöket rendelő, perspektivikus magyarországi támogatáspolitikai koncepció. A konferenciáról további részletek a KEH honlapján megtalálhatóak.

Részvéttávirat a törököknek

Köztársasági elnökünk részvéttáviratot küldött török kollégájának, Abdullah Gül elnöknek az Isparta közelében bekövetkezett légi-katasztrófa miatt. Tisztelt Elnök Úr! ? kezdődik a szöveg. Megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültem az Isparta közelében bekövetkezett súlyos légikatasztrófáról. A magyar nép és a magam nevében ezúton fejezem ki őszinte részvétemet. Kérem, hogy tolmácsolja Magyarország mély együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak! ? adta hírül Sajtószolgálata.

Szóljon hozzá!