ZETApress

hírportál

Díj a külkapcsolatok ápolásáért

A Harmadik Köztársaság első külügyminiszterét kitüntették. A Külügyminisztérium VI. emeleti Panoráma-termében mintegy két tucat jelenlévő előtt ? köztük a KM felső vezetői, Áder János Európai parlamenti képviselő és a családtagok előtt ? került átadásra a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért kitüntetése.

A díjat átadó Martonyi János külügyminiszter elmondta, a díj nem áll arányban a kitüntetettek életművével, amelynek jelentősége ? véleménye szerint ? az elkövetkező években még nyilvánvalóbb lesz. Úgy fogalmazott: a díjazottakra az egész magyar nemzet büszke lehet. Mindhárman hozzájárultak Magyarország sikeréhez.

A díjakat az idén posztumusz Fasang Árpád zongoraművész, egykori UNESCO-nagykövet és ugyancsak posztumusz Herczegh Géza, az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának volt tagja és Jeszenszky Géza egyetemi tanár, volt külügyminiszter kapta.

Az Antall-kormány külügyminisztere nagy ívű köszönő beszédében elsősorban a posztumusz díjazottak érdemeit méltatta, de személyes véleményét és élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel. Beszéde végén hangsúlyozta: úgy gondolja, végre olyan kormánya van Magyarországnak, akinek sok barátja lesz a határon túli országok között.

A Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elnevezésű kitüntetését olyan személyek kaphatják, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Magyarország külpolitikai érdekeinek érvényesítésében, a magyar diplomáciai és konzuli szolgálat működésének fejlesztésében, az euró-atlanti integráció elmélyítésében, illetve országunk kétoldalú kapcsolatainak fejlesztésében. A fogadáson a tévéinterjúk mellett a kitüntetett exkluzív interjút adott Szarvas Istvánnak is, amit rövidesen közlünk.

Szóljon hozzá!