ZETApress

hírportál

Magyarok világcsúcson

Kovács Patrik, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke vezette az OECD üzleti delegációját a G20 üzleti csúcsán, a B20-on – tudatta a VOSZ Kommunikáció.

Az Indonéziában megtartott rendezvényen a világ 20 legnagyobb gazdaságának legjelentősebb üzleti szereplői és vállalatai vettek részt, az előadók között pedig felszólalt Elon Musk, a Tesla alapítója, Claus Schwab a Világgazdasági Fórum alapítója, Anne Hathaway színésznő és ENSZ női nagykövet, a Világbank vezetői, de az üzleti csúcs résztvevője volt Indonézia és Korea elnöke, valamint Ausztrália és Kanada miniszterelnöke is.

A B20, azaz Business20 üzleti csúcs a világ egyik legrangosabb eseménye az üzleti életben, hiszen a világ GDP 80%-át termelő 20 legnagyobb gazdaság üzleti krémje vesz részt rajta, de nagyon fontos tudni, hogy ez nem csupán egy konferencia, hanem a G20 csúcsot megelőzően a B20 keretében egy egész éven keresztül munkacsoportokban zajlik a munka, melynek eredményeként fontos ajánláscsomagok születnek, amiket a G20 országok politikai vezetői megtárgyalnak átvesznek, vagy beillesztenek a saját politikai és szakpolitikai rendszereikbe.

Az Indonéz B20-on született 25 ajánláscsomag 15 iparágra terjed ki, 1200 globális és meghatározó vállalat felsővezetője vett részt kidolgozásukban 350 ülés és több mint 2000 munkaóra befektetésével. A VOSZ az egyetlen magyar szervezet, mely a szakmai munkában részt vesz immár három éve, ugyanis Kovács Patrik, a VOSZ társelnöke a Digitalizációs és KKV munkacsoport munkáját segíti tagként és részt vett már a Szaúd-arábiai, az Olasz és az Indonéz B20 ajánláscsomagjainak elkészítésében is.

Óriási megtiszteltetés, hogy idén a OECD Gazdasági Tanácsadó Testülete KKV Bizottságának Elnökeként és egyben a VOSZ Társelnökeként magyar vezetése lehetett annak az üzleti delegációnak, melynek keretében számos komoly üzleti szervezet és nagyvállalat vezetői utaztak ki az indonéz fórumra, így közelebb hozhattuk a magyar vállalkozókat ehhez a magas szintű nemzetközi kapcsolatrendszerhez – fogalmazott Kovács Patrik.

Összefoglalva, három kulcsfontosságú prioritást fogalmazott meg a világ üzleti közössége a G20 vezetőknek átnyújtott hivatalos záródokumentumban. A G20 csúcson a világ vezetőinek asztalára kerülő és megtárgyalandó dokumentum sürgeti a vezetőket: az innováció előmozdítására, mely kiemelten fontos a méltányos válság utáni növekedés beindítása érdekében; a fenntartható fejlődés elősegítése, kiemelt fókusszal a KKV-k és a kiszolgáltatott csoportok segítésére és ösztönözni a széleskörű és sokrétű szereplőt érintő együttműködést a fejlődő és a fejlett országok gazdaságai között annak érdekében, hogy ellenállóbb és fenntarthatóbb gazdaságot építhessünk.

Szóljon hozzá!