ZETApress

hírportál

Baleset a Himaláján

Jól halad a Dreher 24 Everest Expedíció (2010) ? írta nemrég Rozs Borbála. Sajnos, a csapatot tegnap baleset érte, melyről Klein Dávid ma délután fél 5-kor az alábbiakat nyilatkozta:

Tegnap délben az Északi Nyeregből (7000 m) tartottunk lefelé az Előretolt Alaptáborba (6400 m), amikor félúton, viszonylag könnyű terepen jégomlás történt, ami annyit jelent, hogy a felettünk lévő jégfal leszakadt. Engem is és Konyit is elsodort a jég. Engem a jég ledobott egy jégfalra, át egy peremen, és a függőleges falon lógva álltam meg, a rögzített kötélen. Nem tudtam, Konyival mi történt, ő mögöttem volt. Reméltem, hogy őt elkerülte a lavina.

Engem később felülről, kötél segítségével kiemeltek, ekkor tudtam meg, hogy Konyi eltűnt. Tegnap és ma nagy erőkkel keresték, de nem került elő a teste. Szemtanúk szerint, amíg engem sodort a lavina, Konyit 15-20 méterrel mögöttem elkapta, és direktbe rázuhant a jég.

Nekem a jobb karomon van több helyen zúzódás, már itt a hegyen egy mexikói orvos rendbe tette. Holnapután hajnalban fogok lejönni a hegyről. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek az első benyomások! Pontos leírást később fogok adni a történtekről ? fejeződik be a nyilatkozat.

Mit tehet még mindehhez a főszerkesztő? A hegymászóknál lévő Dreheres palackok GPS nyomkövetővel rendelkeznek. Reméljük, hogy Konyi eszköze üzemképes maradt, s jelei a mentőcsapatokat mielőbb az eltűnt hegymászó nyomára vezetik!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Elhunyt Várkonyi László | ZETApress

Szóljon hozzá!