ZETApress

hírportál

Elnökükre emlékeznek

David Sassoli ma a korai órákban hunyt el az olaszországi Avianóban, ahol december 26-a óta kórházban kezelték. 2009 óta volt az Európai Parlament képviselője, 2019 júliusa óta pedig elnöke. Az EP a jövő hétfőn Strasbourgban tiszteleg emléke előtt – tudatta az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája.

A járvány alatt Sassoli elnök döntött a Parlament működéséhez szükséges rendkívüli intézkedések bevezetéséről, amelynek köszönhetően a Parlament végig elláthatta a Szerződések által meghatározott feladatait. David Sassoli elnök az Unió hosszú távú költségvetése és a hatékony helyreállítási eszköz elfogadásában is kulcsszerepet játszott. Az elnök szolidaritásból is példát mutatott akkor, amikor a járvány kezdetekor megnyitotta a parlamenti épületeket az erőszak áldozatául esett nőket segítő jótékonysági szervezetek előtt, amelyek szállást és ellátást biztosítottak a rászorultaknak. Sassoli elnök arra törekedett, hogy az általa vezetett intézmény okuljon a járványból, ezért a parlamenti demokrácia átgondolását és megerősítését célzó vitafolyamatot indított el.

Sassoli elnök elkötelezett európaiként néhány hete az Európai Tanács decemberi ülése előtt kijelentette: Európának főként és mindenekelőtt reményre van szüksége. A reménynek úgy adhatunk alapot, ha három cél megvalósításán kezdünk el dolgozni: az innovatív Európán, a védelmet nyújtó Európán, és az utat mutató Európán.

Megemlékezés

Január 17-én hétfőn, a strasbourgi plenáris ülés megnyitásakor a Parlament Sassoli elnök emléke előtt tisztelegve megemlékezést tart. A megemlékezésen részt vesz Enrico Letta korábbi parlamenti képviselő és volt olasz miniszterelnök. David Sassolit Rómában, az önkormányzati palota Protomoteca termében ravatalozzák fel január 13-án csütörtökön 10 és18 óra között. A temetési szertartást másnap délben tartják a Santa Maria degli Angeli bazilikában.

Az EP új elnökének megválasztása

A Parlament Eljárási szabályzatának 20. cikke alapján az új elnök megválasztásáig átmenetileg az intézmény első alelnöke tölti be az elnöki posztot. A Parlament elnökének megválasztására a Sassoli elnök halála előtti eredeti terveknek megfelelően jövő kedden kerül sor a strasbourgi plenáris ülésen. Az elnök megválasztása után a Parlament új alelnököket és quaestorokat is választ a 9. parlamenti ciklus II. felére.

Szóljon hozzá!