ZETApress

hírportál

Régi-új szakrendelők a Nagykörúton

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat bemutatta kibővített szakorvosi rendelőit a Teréz körúton. Ma délután az NGYSZ ünnepélyes keretek között mutatta be a szakmának és a meghívott vendégeknek kibővített szakorvosi rendelőit.

Az új létesítmények a szervezet irodája és már meglévő gyermekorvosi rendelője mellett találhatók, a Teréz körút 24-ben. Az eseményen részt vett Kövér László házelnök, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is.

A 2018-ban megkezdett átépítési munkálatok eredményeképpen a szervezet három új szakrendelőben – foniátriai / fül-orr-gégészeti / logopédiai / audiológiai, gyermekfogászati, nőgyógyászati / gyermek-nőgyógyászati – fogadhat hátrányos helyzetű, rászoruló gyereket. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a három rendelő kialakítása az EMMI, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank támogatásával valósult meg.

Az EMMI-től a 2016-2018 közötti időszakban összesen 1,5 milliárd forint támogatásban részesült a szervezet. Ebből 317 millió 998 ezer 316 forintot használt fel az új rendelők megvásárlására, kialakítására és felszerelésére. Az EMMI támogatásából további 759 ezer 684 forintot a nőgyógyászati szűrőkamionra, egymillió 448 ezer 017 forintot a mozgó fogászati rendelőnkre fordítottunk. A különbözetet más támogatók bevonásával biztosítottuk. A támogatás elszámolását a Gyermekmentő Szolgálat benyújtotta az EMMI-nek.

A Teréz körúti rendelők és irodák felújítását, felszerelését, berendezését, a fogászati busz és a nőgyógyászati kamion fejlesztését a Magyar Nemzeti Bank is támogatta összesen 71 millió 660 ezer 078 forinttal. Az OTP Bank a Teréz körúti irodák és rendelők felújításához, a Teréz körúti rendelő felszereléséhez, berendezéséhez, illetve a nőgyógyászati kamion fejlesztéséhez összesen tízmillió 096 ezer 818 forinttal járult hozzá. A beruházás teljes költsége 401 millió 962 ezer 913 forint volt. Edvi Péter köszönetet mondott a további cégeknek is – így a Hewlett Packard Enterprise-nak, a Siemens Healthcare Kft-nek és a Rebeton Kft-nek –, akik támogatása nélkül nem valósult volna meg a teljes körű fejlesztés és felújítás.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csaknem 30 éves – 1989-ben alakult, de bírósági bejegyzése 1990-es keltezésű –, azaz egyidős a rendszer-változással. Miközben, mi, akkor még csak leendő politikusok a választópolgárok megbízásából hozzákezdtünk a diktatúra rendszerének lebontásához és a demokrácia rendszerének felépítéséhez, a Gyermekmentő Szolgálat három évtizeddel ezelőtt azért indult el, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a rászoruló, nehéz élethelyzetben lévő gyermekek sorsában is változás következzen be, hogy kiszolgáltatottság helyett biztonságot, közömbösség helyett pedig szeretetet kapjanak a külvilágtól – mondta rövid köszöntőbeszédében Kövér László elnök.

Prof. dr. Hacki Tamás fül-orr-gégész, foniáter egyetemi tanár, az NGYSZ tagja bemutatta az új foniátriai, fül-orr-gégészeti, logopédiai és audiológiai rendelőt. Elmondta, hogy az itt kialakítandó diagnosztikai és terápiás csapatmunka elsősorban olyan gyerekeknek fog segíteni, akik hallás-, illetve hangképzési zavarral küzdenek, beszédfejlődésükben elmaradottak, aminek következtében szociális integrációs problémákkal is küzdenek. A szakmák ilyen jellegű együttműködése, mint a Gyermekmentő komplex orvosi rendelőjében, egyedülálló ma Magyarországon. Mind orvosszakmailag, mind a szülők és a gyerekek szempontjából nagyon jó, hogy ezek az ellátások egy helyen koncentrálódnak, az orvosok szakmai teamben dolgozhatnak, a betegek pedig utazást, várakozást, egyeztetéseket spórolhatnak meg.

Dr. Büki György gyermekneurológus, az NGYSZ már 2002 óta meglévő Teréz körúti gyermek szakorvosi rendelőjének vezetője bemutatta a rendelő működését és az ott dolgozó szakembereket – gyermekneurológus, gyógytornász, gyógypedagógusok / AYRES-terapeuták –, akik elsősorban hiperaktív, autista, viselkedészavaros, értelmi és mozgásfejlődésükben elmaradást mutató gyerekeket fogadnak.

A szakember elmondta, hogy a terápiás központban főleg gyermekközpontú dinamikus szenzoros integrációs és MAES-terápiával dolgoznak, ami figyelembe veszi a gyermekek pillanatnyi készségeit, nem feladatkirovó, nem okoz fájdalmat, nem alakít ki terápiás félelmet stb. A rendelő szakemberei nemcsak ők maguk használják ezt a két módszert, de magyarországi elterjesztésükért is sokat tesznek. Dr. Büki György szerint az új rendelői részlegek ideálisan egészítik ki az eddigi gyermekellátást.

Dr. Szepesi János és dr. Végh György szülész-nőgyógyász főorvosok az új nőgyógyászati és gyermek nőgyógyászati rendelőt mutatták be. A rendelőben a gyógyítás mellett hangsúlyt kap a felvilágosítás, egészségnevelés és tanácsadás. A Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati kamionja évek óta részt vesz az önkéntes orvos-csoport gyógyító körútjain, ahol a szakemberek nőgyógyászati szűréseket végeznek. Az elvégzett vizsgálatok és az eredmények mutatják, hogy milyen fontos a megelőzés, vagyis a rendszeres szűrővizsgálat. A rendelőátadás idején a nőgyógyászati szűrőkamion is megtekinthető volt a Teréz körút 24. előtt.

Dr. Fórizs Etelka fogorvos és dr. Tóth Zsuzsanna fogorvos, egyetemi docens az új gyermekfogászati rendelőt mutatta be. A rendelő célja olyan rászoruló gyerekek szűrése és kezelése, akik a hazai fogászati ellátásból valamiért kiszorulnak, pl. mivel kezelésük nagyon nehezen oldható meg. A kezelés mellett hangsúlyt fektetnek majd a szájhigiénés felvilágosításra és prevencióra. A Gyermekmentő Szolgálat 1995 óra működteti autóbuszból kialakított mozgó fogorvosi buszát, mely a rendelőátadás idején ugyancsak a Teréz körúti épület előtt parkolt, és megtekinthető volt.

A mozgó fogászati buszban 2018-ban 5103 gyermek fogazatát vizsgálták, szűrték Magyarországon és Erdélyben. Utóbbi helyszíneken a gyerekek fogait szükség esetén kezelték is. Mindenkinek szájhigiénés felvilágosítást tartottak. Az ünnepélyes átadáson az önkéntes orvos-csoport tagjai közül közel ötven fő is jelen volt. A fogászati buszt 1995-ben az OTP Bank ajándékozta a Gyermekmentő Szolgálatnak és azóta is gondoskodik a busz fenntartásáról, üzemeltetési költségeiről.

Molnár Márta, az NGYSZ irodavezetője bemutatta a Teréz körúti központi irodát, valamint néhány statisztikai adatot mondott el a már működő rendelő tavalyi forgalmáról. A szervezet gyermekorvosi-gyermekneurológiai rendelőjében 2018-ban 1913 vizsgálatot, terápiát végeztek a szakemberek, és 57 szülői konzultációt tartottak. Mindezt úgy, hogy a rendelő az építési munkálatok idején nem tudott teljes kapacitással működni. Hozzátette, hogy a Fóti Lovasterápiás és Oktató Központban a szakemberek 2913 lovasterápiás foglalkozást tartottak a gyerekeknek.

Kurkó Zsuzsánna, a Safer Internet Program (SIP) projektvezetője mutatta be az iroda és a rendelők informatikai hátterét. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európai uniós SIP-programban (az Európai Unió által 50%-ban finanszírozott oktatási és tudatosságnövelő program a biztonságos internethasználat témakörében) tudatosságnövelő központként és konzorciumvezetőként 2009 óta a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul.

A Szolgálat 2019-től működteti a hotline-t is, amelyen a felhasználók káros és illegális tartalmakat jelenthetnek be. A SIP keretében tavaly közel 38 ezer felhasználó részesült oktatásban: 29 ezer 176 gyerek, 8789 pedagógus, szülő és döntéshozó. A képzéseket, bemutatókat 265 budapesti és 91 vidéki helyszínen tartottak. A rendezvény ideje alatt az irodahelyiségekben és a rendelőkben megtekinthető volt a szervezet Kortárs Képzőművészeti Gyűjteménye. Az adományozó művészek közül többen is jelen voltak az eseményen.

Szóljon hozzá!