ZETApress

hírportál

Stratégiai együttműködés

IMEEgyüttműködési szándéknyilatkozatot írt alá április 13-án pénteken Tamás Éva, az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy (IME) tudományos folyóiratot kiadó Larix Kiadó Kft. igazgatója és Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) elnöke.

A Semmelweis Egyetem (SE) Egészségügyi Menedzserképző Központjában (EMK) megtartott sajtótájékoztatón Usman Kahn, az Európai Egészségügyi Menedzsment Társaság (European Health Management Association, EHMA) ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a nemzetközi szervezet idén június 20-22-e között Budapesten tartja 34. konferenciáját, melynek ikerrendezvényeként kerül sor az IME és a MEMT 2018-ban első alkalommal szervezett közös egészség-gazdaságtani konferenciájára.

Az Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ 1992 óta elkötelezett partnere az Európai Egészségügyi Menedzsment Társaságnak ? tájékoztatott Dr. Szócska Miklós, az EMK igazgatója, korábbi egészségügyért felelős államtitkár ?, így örömmel nyugtázta, hogy a nemzetközi szervezet 2006 után immár második alkalommal választotta Budapestet éves konferenciája helyszínéül. A június 20-22-e között megrendezésre körülő tanácskozáson tizenöt párhuzamos szekció várja az egészségügyi szakembereket, intézményvezetőket és kutatókat, nem csak az európai kontinensről, hanem az Amerikai Egyesült Államokból, Kínából és Ausztráliából is ? mondta el Usman Kahn, az EHMA ügyvezető igazgatója. Az EHMA a legnagyobb egészségügyi menedzsment társaságokat, oktató és kutató intézményeket tömörítő európai szervezet, amely a menedzseri teljesítménnyel kapcsolatos standardok megteremtése révén támogatja az egészségügy fejlesztését a régióban. ? Az éves konferencia szervezetünk legfontosabb eseménye, naptárunk kiemelt programja, ahol a partnereinkkel és az egészségügyi döntéshozókkal közösen gondolkodunk azon, hogy a gyakorlatban hogyan tudjuk megvalósítani az elképzeléseinket. Az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy a konferencia végére megértsük: hogyan lehet megoldásokat találni azokra a problémákra és kihívásokra, amelyekkel mindannyian szembenézünk, annak érdekében, hogy a XXI. század elvárásainak megfelelő, minőségi egészségügyi ellátást nyújtsunk ? fogalmazott a nemzetközi szervezet vezetője.

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy fejlessze az egészségügyi szervezetek és az egészségügyi rendszer menedzsmentjének magyarországi gyakorlatát ? fejtette ki Dr. Gaál Péter elnök. Ennek érdekében a szervezet ? melynek elnökségi tagjai egyben az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment, Egészség-gazdaságtan és Egészségügyi Informatika Tagozatának és Tanácsának vezetői is ? összehangolja a magyar egészségügyi menedzserek közösségének tudományos és szakmai tevékenységét. Mint azt Dr. Gaál Péter elmondta, a társaság 2017-ben első alkalommal rendezte meg az Óbudai Egyetem és a Semmelweis Egyetem közös maratoni ötletgeneráló versenyét, a vITathont, melynek során az egészségügyi, informatikai és gazdasági szakterületek hallgatói vegyes csapatokban versenyeztek, hogy valós társadalmi problémákra hozzanak minél korszerűbb megoldásokat. A szervezet kiemelten fontos tevékenysége a konferenciák szervezése, amely közös pont az IME tudományos folyóirattal létrejött együttműködésben. A Nézőpont Intézet a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság szakmai támogatásával 2017. december 8-án Gyógyuló egészségügy címmel konferenciát szervezett a gyógyszerpiac, a digitális egészségügy, a népegészségügy és a magánegészségügy helyzetéről és jövőjéről. A társaság nyitottságát és az európai szakmai hálózatba való beágyazottságát fémjelzi, hogy tanulmányutakat szervez a partneregyetemek hallgatói számára, ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni kívánja. Mindezen túl már zajlanak az előkészületei egy hiánypótló, újszerű szakmai rendezvénynek: a HungaroMedica szakkiállításra ez év őszén fog sor kerülni a budapesti Hungexpo területén.

Tizenhetedik évfolyamába lépett idén az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy ? Az egészségügyi vezetők szaklapja, mely fennállása óta 157 reguláris lapszámot, 20 különszámot és 10 mellékletet jelentetett meg összesen 13 ezer oldalon ? tájékoztatott Tamás Éva, az IME lapigazgatója. A 2000 szerző tollából eddig kiadott 2700 publikáció mindegyike visszakereshető a lap internetes oldalán. A 2014 óta tudományos folyóiratnak minősülő kiadvány az első évfolyamától kezdve kizárólag szakmai támogatással, magánkiadásban jelenik meg ? hangsúlyozta Tamás Éva. Mint elmondta, az IME együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Emlékbizottsággal, melynek értelmében a 2018-as Semmelweis Emlékhez csatlakozva kiemelten foglalkozik az emlékévhez kapcsolódó eseményekkel. A Larix Kiadó Kft. kiemelt tevékenysége a lapkiadáson túl egészségügyi szakmai konferenciák rendezése: az IME által fémjelzett eddigi konferenciák száma idén meghaladta a százat. A soron következő, 2018. május 17-ére meghirdetett XVII. Infokommunikációs Konferenciát 2018. június 20-21-én követi az IME és a MEMT első közös egészség-gazdaságtani konferenciája, amely ? az IME-META konferenciák tizenkét éves hagyományához illeszkedve ? az IME XII. Egészség-gazdaságtani Konferenciájaként, egyben az Európai Egészségügyi Menedzsment Társaság 34. éves konferenciájának ikerrendezvényeként kerül megrendezésre.

Dr. Pásztélyi Zsolt, az IME felelős szerkesztője ismertette a szakmai tanácskozás tervezett programját. Az előadások érintik a költséghatékonysági vizsgálatokat és a hozzájuk kapcsolódó egészségpolitikai döntéshozatalt, a rendszerszintű makró elemzéseket és a menedzsment kérdéseit. A konferencia ez utóbbi területen kapcsolódik az EHMA éves konferenciájához, amelynek fő témája a változtatásmenedzsment, a menedzsment és az innováció közeledése. Mindemellett szó fog esni a gyógyszerügyről is, melyen belül kiemelt helyet kap az innovatív készítmények befogadásának alakulása, a gyógyszerkassza fenntarthatósága, a kifogadás-politika, a finanszírozott gyógyszerkincs racionalizálása, a kemoterápiás protokollok tisztítása és új irányelvekhez történő igazítása. Az előadások kitérnek a gyógyszer-finanszírozás változásaira, a gyógyszerkasszák alakulására, az új tételes közbeszerzésre, valamint a biológiai szerek beszerzésének és a generikum programnak a helyzetére is. A konferencia kiemelten fogja tárgyalni az onkológiai készítmények befogadás-politikáját, költséghatékonyságát és a világban megjelent modellkísérletek eredményességét, a nagy értékű készítmények, ritka betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatásának dilemmáit. Az IME korábbi egészség-gazdaságtani konferenciáinak hagyományaira épülve a konferencia szakmai programjában módszertani, nemzetközi referencia-árazási kérdések, újfajta digitális megoldások és új finanszírozási modellek is megvitatásra kerülnek. Az előadók és a konferencia résztvevői a terület elismert szakemberei, akik az ágazatvezetést, az intézményvezetést és az egészségipar elismert műhelyeit képviselik. A konferenciára benyújtandó absztraktok leadásának határideje 2018. május 5-e.

Az április 13-án megrendezett sajtótájékoztató keretében az IME Interdiszciplináris Magyar Egészségügy tudományos folyóirat és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság vezetői stratégiai együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá. Az együttműködés célja, hogy a felek a szinergiákat kihasználva hozzájáruljanak a hazai egészségügy fejlesztéséhez, az együttműködés keretén belül kiemelten az egészségügyi szervezetek és az egészségügyi rendszer menedzsmentje magyarországi gyakorlatának fejlesztése és a magyar egészségügyi menedzserek közössége tudományos és szakmai tevékenységének összehangolása terén. Ennek érekében az együttműködés konferenciák közös szervezésére, fiatal egészségügyi szakemberek támogatására (konferencia részvétel, publikációk stb.), tudományos kutatások, publikációk, oktatási programok ösztönzésére, megvalósítására, közzétételére, illetve ismeretterjesztésre, valamint egyéb közös szakmai programok szervezésére terjed ki.

A sajtótájékoztatón Dr. Szócska Miklós bemutatta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának kríziskommunikációs képzését is. A 2018 májusában induló moduláris képzés során valós nemzetközi és hazai krízishelyzeteken keresztül, szituációs játékokkal, meghívott szakértőkkel szereznek ismereteket az egészségügyi intézményvezetők és döntéshozók a krízishelyzetek helyes döntési irányainak kijelöléséhez és a kommunikációs stratégia kidolgozásához.

Szóljon hozzá!