ZETApress

hírportál

Kormányra készül a Jobbik

Dr. Lukács László György, JobbikAz orvosok sorsának jobbra fordulásától reméli a Jobbik, hogy a betegek számára is érezhetően javul majd az egészségügyi alapellátás ? tudtuk meg a mai sajtóreggelin, a Bem téri 2. kikötőben horgonyzó OnRiver Hotels ? MS Maribelleben.

A párt egészségpolitikában is jártas képviselőjelöltjei ? dr. Lukács László György és dr. Varga-Damm Andrea jogászok, valamint dr. Menyhárt Miklós és dr. Gyenes Géza orvosok elmondták, hogy az esetleges választási győzelmük után másként és a GDP 1-2 százalékával megemelt összeget adnának az egészségügyre. Ezen belül megdupláznák az alapellátó praxisok jelenlegi havi 1,1-1,3 milliós finanszírozását.

Törvénymódosítással rendeznék a praxis-jog 1992 óta meglévő visszásságait, hogy az adás-vételben az önkormányzatok ne semmizhessék ki az orvosokat, új ösztöndíjakkal csábítanának a házorvoslásba gyógyítókat. Programjukkal nemcsak a jelenlegi 300 üres körzetbe szeretnének szakembert találni, hanem növelnék is a körzetek számát azért, hogy egy-egy orvosnak a mostani 100-140 beteg helyett lehetőleg csak 20-40-nel kelljen foglalkoznia. Menyhárt doktor úgy vélte: ha az orvos keres annyit, hogy egyetlen állásból is megéljen, a betegek is sokkal elégedettebbek lesznek a rendszerrel. Ehhez viszont a 2/3-os Önkormányzati törvényt is módosítani kellene, melyre egyedül aligha képesek!

Jómagam a parlamenti matematika oldaláról közelítettem meg a kérdést. Mivel nehezen képzelhető el, hogy egyedül elérik az 50% + 1 főt, csak koalícióban tudnak majd kormányozni, de nem a baloldali pártokkal együtt. Maradna a Fidesz-KDNP, akinek sosem szavazták meg a 2/3-os törvényeiket. Jövő héten várható a 2/3-os Stop Soros törvény parlamenti vitája, de a kormánypárt ezt sem tudja egyedül megszavazni, így valószínűleg az április 8-ai országgyűlési választások előtt nem is szavaznak róla. Dr. Lukács László György, aki jelenleg is tagja a törvényhozásnak, kérdésemre elmondta, hogy nehezen hiszi azt, hogy a jövő héten egy választásuk utáni kormánykoalíció reményében együtt szavaznának a Fidesszel ? bár erről még nem tárgyalt a frakció ?, mert az egészségügy reformját a pártok felett álló, össznépi kérdésként kezelik, melyben a jobb- és baloldalra egyaránt számítanak!

Szóljon hozzá!