ZETApress

hírportál

A cukorbetegek oktatása

Diabéteszes lábMától november 4-én szombatig kerül sor az MDT Szakdolgozói Szekció XI. Kongresszusára Cukorbeteg oktatás lehetőségei címmel Budapesten, melyen az ország minden részéből érkező szakdolgozók a saját munkájukat, lehetőségeiket mutatják be, illetve igyekeznek példát, ötleteket adni a kollégáiknak ? tudatta Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda.

1989-ben az észak-olaszországi Saint Vincente-ben az egészségügy, az orvosok, a biztosítók és a betegek képviselői a WHO támogatásával kiadtak egy deklarációt a cukorbetegek jobb ellátásáról, amiben megfogalmazódott a cukorbeteggel foglalkozó szakemberek iránti igény is. A WHO programjában megfogalmazott irányelvek alapján kidolgozott Nemzeti Diabetes Program már 1992-ben tartalmazta a diabetológiai szakápoló és a diabetológus szakorvosképzés iránti igényt. Az Magyar Diabetes Társaság (MDT) megbízásából 1993-ban elkészült a diabetológiai szakápoló képzés tanterve, amivel egy új egészségügyi szakma született Magyarországon. A Diabetológiai szakápoló és edukátor képzés során a hallgatók, a diabéteszes betegek életének minden szakaszának szakszerű ellátásához szükséges ismereteket sajátítanak el. A hallgatók gyakorlatot szereznek a betegoktatás,- tanácsadás területén is a speciális ismeretek mellett.

Az 1999 óta kétévente megszervezett Kongresszus mindig nagy érdeklődés mellett zajlik, a téma komplexitásához méltóan az előadók között van diabetológiai szakápoló és edukátor, ápoló, dietetikus, és gyógytornász is. Az előadók ? részben a meghívott diabetológusok előadásaihoz kapcsolódóan ? saját munka bemutatásával osztják meg a tapasztalatokat és eredményeket a kollégáikkal.

A több mint 200 résztvevő hallhat a szűkre szabott oktatási idő jó kihasználásáról, sikeres oktatásról az óvodában, az edukációs eszközök bővülését kihasználó oktatási eredményekről vagy a szakrendelésen az E-napló hatékony alkalmazásáról. Táplálkozási témában az inzulinkezelés és a dietetika kapcsolatáról esik szó, de az inzulinos cukorbetegek utazásához, nyaralásához is kapnak majd a résztvevők tanácsokat az egyik előadásban.

Újdonságként lesz szó a betegoktatásban dolgozó podiáter szerepének és jelentőségének bemutatásáról, aki a team tagként jelentősen bővítheti a korszerű cukorbeteg ellátás lehetőségeit. A cukorbetegség egyik súlyos szövődménye az ún. diabéteszes láb. A cukorbetegségben szenvedők amputációjának 85%-a megelőzhető lenne megfelelő podiátriai gondozás mellett.

A konferencia 18 éves történetében először kerül sor kerekasztal-programra. A kerekasztal résztvevői között egyaránt találhatunk háziorvos mellett dolgozó, szakrendelőben dolgozó, fekvő felnőtt osztályon dolgozó, de gyermek területen lévő szakdolgozót is, mivel a cél az, hogy a résztvevők megismerhessék a különböző ellátási területeken dolgozók problémáit, lehetőségeit, és ötleteiket a helyes és sikeres oktatáshoz. A szervezők szándékai szerint a XI. Kongresszus összességében igyekszik lehetőséget adni a szakmai találkozásokra és tapasztalatcserére, és a szervezők a konferencia legjobb szakdolgozói előadását jutalmazzák is.

Szóljon hozzá!