Tanuljunk, de minek?
Elfogadhatatlan, hogy egy ápoló 40 beteget lásson el egyedül, vagy másodmagával, számos esetben nem megfelelő szakképzettséggel a napi munkája során! ? fogalmazták meg múlt szombati konferenciájukon az egészségügyi szakdolgozók. Kérdés csak az, milyen szakképzettségre vágyunk?
Nemrég egy pesti kórházban jártam, s az ötvenes éveit taposó nővértől megtudtam, hogy gyakorlati idejét tölti a fekvőbeteg osztályon. Csodálkoztam, hogy ennyi idősen pályát módosított, de megtudtam, hogy korántsem erről van szó. Évtizedek óta talpal a betegágy mellett, általános ápolói és asszisztensi, majd felnőtt szakápolói végzettségét még az ?átkosban? szerezte, most mégis az iskolapadba kényszerül, mert végzettségei idő közben elévültek. A ’90-es éveben a nővérképzést új alapokra helyezték, ma már csak az OKJ-t és az egészségügyi főiskolai ápoló diplomát fogadják el. Most előlről kell kezdenie mindent, munka mellett kell tanulnia, s újra kell vizsgáznia az évtizedekkel ezelőtt megszerzett ismeretekből.
Persze most sokan mondhatjuk, hogy mindez a betegek érdekét szolgálja, még sincs így. Egyrészt mert a kompetenciák most is ugyanazok, mint 20-30-40 évvel ezelőtt voltak, a mai diplomás nővér sem tehet többet, mint 40 éve a szakápoló, másrészt meg a szakmában dolgozóknak rendszeres évi továbbképzéseken kell részt venniük, kreditpontokat kell szerezniük, hogy működési kártyájukat ötévente megújítsák. Ha ezt nem teszik meg, nem folytathatják munkájukat. Akkor meg minek kell most őket újra egy-két évre iskolapadba kényszeríteni?
Gyerekkoromban azt mondták nekem, hogy az általános iskolai tananyag ötven év alatt, a középiskolai tíz év alatt, a főiskolai-egyetemi meg egy év alatt évül el. Ha ez igaz, az ápolók 20-30 évvel ezelőtti ismereteit tényleg túlhaladottnak vélhetnénk, mégsem kéne őket újra középiskolába küldeni! Az 1990. előtt végzett diplomás orvosnak sem mondja senki, hogy 25-30 év praktizálás után a doktorátusa az időmúlásával semmit sem ér, iratkozzon be újra az egyetemre a tízen-huszonévesek közé, s mivel az orvosit csak nappalin végezheti, hat év múlva az új ismeretekkel felvértezve folytassa rezidensként orvosi tevékenységét. Azt hiszem, ez még viccnek is rossz, akkor meg az ápolóktól miért kérnek hasonlót kicsiben?
Jómagam is általános ápolói és általános asszisztensi, valamint mentőszakápolói végzettséggel rendelkezem, kamarai tagként rendszeresen részt veszek a továbbképzéseken, de már rég nem dolgozom a szakmában. Nemrég egy budai kórház ápolási igazgatójával beszéltem. Elmondtam neki, hogy szívesen önkénteskednék egyik akut osztályukon ? főleg az intenzív terápia és a sebészet érdekel, mert itt sok gép van ?, s ezért még fizetést sem kérnék. Hiába van húsz év szakmai gyakorlatom, érvényes működési kártyám, az OKJ-bizonyítvány hiányában még ingyen sem kellettem, mert az 1978-79-ben szerzett ápolói bizonyítványaim rég elévültek. A létszámhiány meg legyen a többiek gondja, és ez még tán jól is jöhet nekik később a tárcával való bértárgyalásokon!
