ZETApress

hírportál

Beszélgetés a tisztán látásért

A Pallasz Páholyban csütörtök este 6-kor kezdődő beszélgetésen Dr. Süveges Ildikó, egyetemi tanár és Dr. Győri József, szemész főorvos arról beszél, miért kell orvoshoz fordulni, ha észrevesszük a bajt? Mert Magyarországon az időskori vakság első számú okozója a makula degeneráció, vagyis az időskori látásromlás, ami legalább félmillió embert érint. Sokan mégis ma is legyintenek, ha úgy ötven körül homályosul a látásuk, mert nem szólal meg fejükben a vészcsengő.

A november másodiki beszélgetés témája sokaknak az egész világot jelenti, mert a világon minden ötödik percben megvakul valaki. Közülük minden percben egy gyerek veszíti el szeme világát. Egy megdöbbentő statisztika szerint a vakság hetvenöt százaléka elkerülhető lenne prevencióval, illetve terápiával. Ezért választotta a WHO a Vision 2020 programjának szlogenjéül azt, hogy Jogod van látni!

Ha csütörtöki klubestre eljönnek, megtudhatják mire jó az Amsler rács, miért baj, ha görbülnek a vonalak, sőt még azt is, hogy oda kell-e figyelnünk arra, amit eszünk. Megismerkedhetnek a látás szempontjából nélkülözhetetlen két vegyülettel, a zeaxantinnal és a luteinnel, meg azzal is, hogy ezek mely ételekben találhatók. A programot a KorKontroll Társaság szervezi.

Szóljon hozzá!