ZETApress

hírportál

MOK-elnök a reformokról

Sürgősségi Betegellátó Centrum (SBO)Hibás lépés volt a betegszállítás kiszervezése az Országos Mentőszolgálattól, mert ez kapacitásokat vont el a mentőktől, továbbá nélkülözhetetlen fenntartani az alapellátási ügyeleteket, illetve be kell vezetni az iskolákban az egészségtan-oktatást ? mondta délelőtt Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Dr. Éger István ? aki korábban maga is mentőzött ? elmondta, hogy a betegszállítás kapacitásokat von el a mentéstől időlegesen és az eszközök tekintetében is. A kamara deklarált véleménye az is, hogy az alapellátás munkaidőn túli folyamatos biztosítása továbbra is a háziorvosi ügyeletek jelentik, ezt a típusú ügyleti rendszer nélkülözhetetlen, mint ahogy az is, folytatta, hogy az iskolákba be kell bevezetni az egészségtan oktatását.

A kórházi sürgősségi ellátásról szólva elmondta, annak szakember-ellátottsága messze elmarad az elvárhatótól, és sok esetben nem biztosítja az ellátáshoz jutás idejének rövidülését. Beszélt arról is, bízik abban, hogy a készülő alapellátási törvényről a napokban elkezdődhetnek a tételes egyeztetések. (A Józsefvárosi Rendelőintézetben 2008 októberében szervezték meg a sürgősségi ellátást, melynek anomáliáiról idekattintva olvashatunk.)

A kórházi struktúra tervezett átalakításáról szólva a kamarai elnök úgy fogalmazott, egy folyamat kellős közepén ülünk. Elfogadható és támogatandó az átalakítás, azonban a fennálló intézményi forráshiányt nem lehet konszolidálni a jelenlegi finanszírozási rendszerben, ráfordítások nélkül, durva erőszakkal nem lehet kikényszeríteni az átalakítást. A reform során szem előtt kell tartani azt is, mondta, hogy a drágább kórházi beavatkozások helyett jól hozzáférhető járóbeteg-szakellátást és az egynapos ellátást kell erősíteni kell.

A MOK elnöke nyomatékosította: minden olyan kórházi reform elfogadhatatlan lenne a kamara számára, amely egészségügyi dolgozók elbocsátását eredményezné, továbbá mindenképpen folytatni kell az egészségügyben dolgozók bérfelzárkóztatást, amelynek első lépése a még 2011-ben befagyasztott úgynevezett mozgóbérek feloldása kell legyen! Az évekkel ezelőtti lépés diszkriminatív, hiszen semmilyen más szakmában nem fordul elő, hogy ne fizetnék ki a túlmunka és ügyeleti munka után járó béreket. Nem utolsó sorban a mozgóbérek befagyasztásának feloldása politikai haszonnal is járna, és azonnali jövedelememelkedést eredményezne az egészségügyieknél ? jegyezte meg.

Éger elnök információi szerint nincs szó arról, hogy áprilistól bármi érdemben megváltozna a kórházi struktúrában. Az átalakítás mikéntjéről tartott egyeztetéseket tavaszig kell lezárni, és az összegyűjtött adatok feldolgozásával legkorábban novemberre lehet valamilyen változás. Arról szó sincs, hogy áprilistól máshogyan működnének a kórházak, mint ahogy ma működnek, s ezt többszöri egyeztetés alkalmával is közölte vele az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

Szóljon hozzá!