ZETApress

hírportál

Sajtóházi Életmód Nap

Vérnyomás mérésJúnius 4-én, kedden immár harmadik alkalommal kerül sor az újságírók Életmód Napjának megrendezésére a Vörösmarty utcai Sajtóházban, amely az egészséges életmódot állítja a több ezer újságírót érintő program középpontjába ? tudtuk meg Dr. Szalontai Évától, a MÚOSZ Életmód Szakosztálya elnök-asszonyától.

Az újságírók legrégibb hagyományokkal rendelkező egyesülete, az Életmód Szakosztály kezdeményezésére és irányító közreműködésével a hagyomány folytatásaként szervezi meg az Életmód Napot az újságírók egészségéért. Meghívást kapnak rá más újságíró szervezetek is, például: a MÚK, az MSÚSZ, a MAKÚSZ, a PRÚSZ és a TÚK tagjai is, az Életmód Nap tehát az újságírók összefogását is szolgálja.

Minden magyar újságíró számára lehetőség nyílik neves orvosok, professzorok, egészségügyi szakemberek értékes előadásainak,tanácsainak meghallgatására. Ezen túl véradásra, a szűrőkamionban azonnal kiértékelt 24 vizsgálatra, egészségkönyvre, kardiológiai-, tüdőgyógyászati-, hipertónia-, stresszvizsgálatokra ? térítésmentesen. Céljuk: bemutatni az egészséges életmódot, az egészséget, ami nélkül semmink sincs, ami életünk legfontosabb része. Felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozás, a sport, a mozgás, az egészséges szemléletmód, a pozitív gondolkodás fontosságára. Egyúttal felhívni a figyelmet magyar szakembereinkre, feltalálóinkra, a kiemelkedő egészségügyi szakterületekre is, az egészségügyi bel- és külföldi piac, az egészségturizmus számára.

A múlt évi, Habsburg György, a Vöröskereszt elnökének fővédnöksége alatt tartott sikeres rendezvény után a III. Életmód Napot Prof. Dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet (National Institute of Oncology) főigazgató-főorvosa és Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke nyitják meg. A III. Életmód Nap együttműködő partnerei: Emberi Erőforrás Minisztérium (EMMI), Egészségvédelmi Szűrőprogram, Országos Onkológiai Intézet, Magyar Vöröskereszt, Roche Magyarország Kft. Német?Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, Kis- Közép -és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete (KKAOSZE), Batthyány Strattmann László Idősek Akadémiája, Plazmaszolgálat Kft. Tiszta Víz Üzletház, Biocom, a természet adta egészség.

A MÚOSZ III. Életmód Napjának szakmai támogatói és előadói: Dr. Kásler Miklós egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosa, Dr. Bicsák Krisztina, az EMMI Népegészségügyi Államtitkárság főosztályvezetője, Dr. Kovács Attila, országos tisztifőorvos-helyettes, Dankovics Gergely programigazgató, az Európa Nemzeti Egészségvédelmi Program alelnöke, Dr. Mák Ibolya belgyógyász, a MÚOSZ körzeti orvosa, Dr. Iván László neurológus professzor, a Gerontológiai Kutatóközpont volt igazgatója, a Batthyány Strattmann László Idősek Akadémiájának alapítója és vezetője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének volt szakorvosa, Dr. Sebestény Andor, a Londoni Birodalmi Rákkutató Intézet professzora, Csató András, a Német?Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Egészségügyi Bizottságának elnöke, a B.Braun Medical Kft. gazdasági igazgatója, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), Dr. Szolnoky Miklós immunológus, gyermekgyógyász, a Plazmaszolgálat Kft. képviselője. Média megjelenések: MÚOSZ honlap, eMASA hírlevél, MÚOSZ digitális szakmai évkönyv, egészségügyi lapok, országos napilapok, helyi lapok, rádió- és tv-csatornák, online magazinok, külföldi lapok.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Az újságírók is betegek | ZETApress

Szóljon hozzá!