ZETApress

hírportál

Mentőautók Afrikába

Ma indul el Afrikába az ?56-osok teréről a Charity March jótékonysági menete, mely május 28-án érkezik Bissauba. A magyar üzletemberek példamutató kezdeményezésének rajtján mi is ott lehettünk.

A Charity March egy sajátos szemléletmódú, Nyugat-Afrika országait és az ott élők helyzetét, valós igényeit kiválóan ismerő szervezet, amely alapvetően a térség egészség-, és oktatásügyét hivatott segíteni. Létrehozását néhány Afrikában tevékenykedő, a kontinens iránt elkötelezettséget érző magyar üzletember kezdeményezte, akik úgy érezték, hogy tenniük kell valamit második, választott hazájukért.

A Charity March célja, hogy felhívja a jóléti államokban élők figyelmét Afrikában élő embertársaik helyzetére. Ami nekünk ? az Európai Unió szabályozottságából adódóan ? használhatatlan mentőautó, egészségügyi berendezés és egyebek, az Afrikában maga a csoda; akár több százezer, millió ember egyetlen esélye az időben történő orvosi ellátás elérésére.

A Charity March idén először ? a felmerült igények alapján ? közel húsz mentőautót és kórházi gépeket adományoz nyugat-afrikai országoknak és ezt a jövőben is, minden évben meg kívánja tenni. A mentőautókat ? bár az Unióban már a tízéves gépjárművek sem használhatóak ? a szervezetnek meg kellett vásárolnia, amely kizárólag ezen magyar üzletemberek adományaiból valósulhatott meg, majd szintén saját költségükön ? motorikusan és karosszériailag is ? teljesen újszerű és üzembiztos állapotba kellet őket hozniuk.

A mentőautókat ? demonstratív, figyelemfelkeltő céllal ? négy keréken juttatják el a kedvezményezett országokba. A közel egy kilométeres menet ünnepélyes indítása az ?56-osok teréről történik, majd Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország és Spanyolország érintésével halad át Gibraltárnál a fekete kontinensre.

Nem véletlen a dátum, hiszen május 10-e a mentők világnapja. A szervezetet hazánk Külügy- és Egészségügyi Minisztériumából is meglátogatták az indítás kapcsán. A Charity March által kiválasztásra került kedvezményezett országok: Bissau Guinea, a Zöldfoki Köztársaság, Conakry Guinea, Szenegál és Mauritánia. A januárjában lezajlott Budapest-Bamako futam keretében már három mentőautót adományoztak Malinak is.

A Charity March szervezet kiemelt együttműködő partnere az Afrikáért Alapítvány, akikkel szoros együttműködésben a térség iskoláinak, kórházainak támogatását szervezik meg. A menettel tartanak az Országos Mentőszolgálat kiképző tisztjei, akik felkészítik afrikai kollegáikat a mentőautókkal és a mentéssel kapcsolatos feladatokra. Végh Judit, a nagy sikerű Jóban Rosszban című sorozat Steiner doktornője az utolsó ? harmadik ? héten csatlakozik a menethez, hogy Csillagkúton se sokáig nélkülözzék őt a Csillagvirág Klinika páciensei.

Szóljon hozzá!