ZETApress

hírportál

Nagyobb esély a túlélésre

A hazai tapasztalatok szerint az infarktust elszenvedő betegek egy jelentős részével a háziorvos találkozik először, így az érintett páciens túlélését és felépülését alapvetően meghatározza a doktor felkészültsége. A felmérések szerint jelentős az igény az újraélesztéssel kapcsolatos gyakorlati képzésre, ezért most az ország 25 helyén szakértők segítségével, szervezetten készítik fel a családorvosokat a magyar körülmények között is megvalósítandó teendőkre, tudtuk meg sajtósaiktól.

Jelenleg a szív- és érrendszeri betegségek számítanak vezető halálozási oknak Magyarországon, minden második haláleset mögött ilyen okot találunk. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt időszakban számtalan erőfeszítést tettek a csoporton belül egyik legjelentősebb halálozási ok, az infarktus megfelelő kezelése érdekében.

A nemzetközi tapasztalatok és ajánlások mentén a szakmai szervezetek Magyarországon is kidolgozták a betegek gyógyításának ajánlott menetét és módját. Létrejött a legfontosabb életmentő beavatkozást ? az elzáródott szívkoszorús eret katéteres módszerrel újra megnyitó beavatkozás, a PCI (primer coronaria intervencio) ? végző centrumok hálózata, ahol évről évre egyre több beteget látnak el (a 2002-es 1096 eset után, 2006-ban már 4359 db), ezzel jelentősen növelve az érintettek rövid és hosszú távú életkilátásait.

Az infarktust kapott páciensek ellátásának leglényegesebb mozzanata nagyon egyszerűen összefoglalható: idő = szívizom. Azaz minél hamarabb kap az érintett megfelelő szakszerű ellátást, és minél gyorsabban jut katéteres (vagy annak hiányában egyéb meghatározott) kórházi kezeléshez, annál kisebb a szívizom károsodása, vagyis annál jobb az esély a túlélésre és a felépülésre. Az infarktust elszenvedő betegek egy jelentős részével a háziorvos találkozik először, hiszen sok esetben az ?ügyeletet? hívják ki az érintettek ilyen jellegű panaszokkal. A páciens túlélését, felépülését alapvetően meghatározza tehát a háziorvos cselekedete és felkészültsége.

Háziorvosok oktatása a szívinfarktusos betegek érdekében

Egy 2005-ben végzett felmérés szerint annak ellenére, hogy az idő alapvető fontosságú tényező, a háziorvosok többsége ? 62 százaléka ? ilyen estben nem kért rohamkocsit, és közel egyharmaduk (30%) meg sem várta a helyszínen a kiérkező autót, annak ellenére, hogy a beteg ilyenkor életveszélyben van, így felügyelet nélkül nem hagyható. A későbbi diagnosztika és kezelés szempontjából alapvető fontosságú EKG-t csak alig több mint egynegyedük (27%) készített.

A folyamatos szakmai felkészítések hatására ez a helyzet a felmérés óta javult, de az igény még mindig jelentős a háziorvosok körében az ilyen irányú gyakorlati képzésekre, ezért a Novartis Hungária Kft. támogatásával országos továbbképző rendezvénysorozatot szerveztek számukra. Az ország 25 pontján megrendezett képzéseken több mint 800 háziorvos szerezhet kifejezetten gyakorlati és praktikus tudást az acut coronaria syndomában szenvedő betegek ellátásáról.

Ebben az esetben nem csak nevében ?praktikus és gyakorlati? a képzés, hiszen a 8 órás rendezvények anyagának túlnyomó része gyakorlati felkészítésről szól. Az elméleti ismeretek a mentő kiérkezése előtti, illetve a mentőben szükséges teendőket, valamint a kórházi kezelés kapcsán szükséges lépéseket foglalják össze szakértő oxyológus csapat segítségével.

Természetesen a hangsúlyos elem az, hogy a háziorvosnak a mentő kiérkezéséig mit lehet, mit kell megtenni a beteg esélyeinek maximális javítása érdekében. Az előadások kifejezetten valóságos helyzetekre koncentrálnak, így többek között arról esik szó, hogy mit tud a háziorvos egyedül, illetve az asszisztensnővel közösen megtenni, mivel tudja a kiérkező mentősöket segíteni, ezáltal az oly fontos ellátási időt rövidíteni.

A gyakorlati részben ? a sürgősségi szakember bemutatója után ? a résztvevők az újraélesztést gyakorolhatják. Oktató félautomata defibrillátorral és sürgősségi táskával végezhetik el az újraélesztés lépéseit egy olyan szimulációs babán, ami a rajta végzett beavatkozás hatásosságát is mutatja az ellátást végző számára.

A Novartis nem először tesz erőfeszítéseket a magyar infarktusos páciensek ellátásának javítására, hiszen az Éljen 140/90 alatt! ? program keretében, a Magyar Hypertonia Társasággal együttműködve az elmúlt években is rendszeresen képezték a háziorvosokat. Az adatok forrásai az intervenciós központok adatai, az akut coronaria szindrómás betegek pre-hospitalis ellátása a Kiskunhalasi Mentőállomás vonzáskörzetében. (Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus 2005.)

Szóljon hozzá!