Megint behódolt az MSZP
Megint az SZDSZ-nek lett igaza! A koalícióból való kiválással fenyegetőző törpepárt újfent rákényszerítette akaratát a szocialistákra. Hiába mutatta meg két hete a népszavazás, hogy a többség nem kér a reformokból, a liberálisok mégis ragaszkodnak a több biztosítós modellhez, s a magántőke bevonásához.
A szocialisták még a hét közepén is azt vallották, hogy maradjon a TB állami tulajdonban. Tegnapra homlokegyenest megváltozott a véleményük. Görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz, s ehhez koalíciós partner is kell. Csak 190 parlamenti helyük van, holott 194-re lenne szükségük a többségi kormányzáshoz. Eszükbe sem jut a 11 fős MDF frakció felé nyitni, pedig talán őket kéne bevonniuk a kormányzásba a 20 fős SZDSZ helyett. Lehet persze olyan is, hogy szakadnak a liberálisok, s közülük legalább négyen kevésbé reformpártiak.
Áll a bál a liberálisoknál
Tegnap Béki Gabriella és Fodor Gábor országgyűlési, John Emese fővárosi közgyűlési és Szentiványi István uniós parlamenti képviselő is felfüggesztette országos választmányi tagságát az ügyvivő testületben. Az ok, hogy visszaélések történtek a tavaly márciusi tisztújításon. Állítólag többen jogosulatlanul vették részt és szavaztak az elnökválasztáson.
Eddig öt olyan szavazót találtak, akik mások nevében vettek részt a voksoláson. Korábban ők azt vallották, hogy Kóka Jánost, később meg azt, hogy Fodor Gábort akarták így győzelemre segíteni. A két érintett állítólag nem tudott semmiről, s most egymásra mutogatnak. Kóka előbb új választást szorgalmazott, most viszont már hallani sem akar róla. A párt két százalékon áll, így a koalícióból való kiválás, s az ebből esetleg adódó új parlamenti választás a hatalom végső elvesztését jelentené számukra.