ZETApress

hírportál

A bomlás virágai

A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XIV. Vándorgyűlését mától vasárnapig Sopronban rendezik meg. A pszichiátriai szakma legnagyobb magyarországi seregszemléjének előadás témái a genetikától a közösségi pszichiátriáig terjednek – tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

A Vándorgyűlés központi mottója: A bomlás virágai. Nehéz lenne bebizonyítani, hogy Baudelaire főműve (Les Fleurs du Mal) és a Vándorgyűlés főtémája között nincs összefüggés. Az elmúlt évben a pszichiátriát sújtó – szőnyegbombázással felérő – változások után az esemény fő feladata a még megmaradt műhelyek és az ott folyó szakmai munka számbavétele, illetve az újrakezdés irányainak és lehetőségeinek áttekintése lesz.

A mentális egészséghez, ártalomkerüléshez feltétlenül szükség van az erkölcsi-etikai határok tudására, amelyekhez viszonyítani lehet a kóros felé vezető eltéréseket. Az utóbbi években e biztos eligazodási pontok fokozatos elhomályosodása aggasztó jelenség. Értékválságot tapasztalunk, egyre kevésbé körvonalazhatóak az erkölcsi mércék, a szabályok, normatívák, az egyéni és nemzeti identitás meghatározó tényezői.

Erre utal a bizalmatlanság felerősödése, a feleslegesen megnövekedett bürokratikus szabályozás, a hivatali ellenőrzések, fenyegetések mértéktelen szaporodása. Az egymásnak ellentmondó és félrevezető információk dzsungelében az útvesztés szorongást provokál, és egyre többen adják fel tájékozódási igényüket, ami a depresszív pozíció felé vezető út. A pszichiáterek útbaigazító szerepe fontossá válik, ezért lenne lényeges megőrizni integritásukat, józan értékközvetítő szerepüket.

Többek között e társadalmi szinten jelentkező gondra is rámutat az a kongresszuson bemutatott felmérés, ami egy vidéki kórház 2006-os adatai alapján vizsgálja, hogy a kvázi sürgősséggel megjelent 3800 nem sebészeti beteg esetében milyen a pszichiátriai betegségek részaránya. Az adatokból kiderül, hogy a betegek beutalójában leírt, a mentősök, hozzátartozók és a páciensek által elmondott panaszok, tünetek alapján a fogadó személyzet majd hatszáz esetben (16 százalékban) feltételezett pszichiátriai prioritást. A fenti esetek közel fele (48%) pszichiátriai felvételre is került, további 30% ambuláns pszichiátriai ellátásban részesült.

Ennek ellenére az elmúlt évben sikeresen „elsüllyesztették” a magyar pszichiátriai szakma zászlóshajóját: az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. Az átvett osztályokról és ágyakról szóló ígéretekből gyakorlatilag alig valami, a megtartott szakmai teamekről szóló ígéretekből pedig semmi sem valósult meg. Ennek eredményeképpen a hazai vezető – és nem mellesleg nemzetközileg is legelismertebb – pszichiáterek egy része idő előtti nyugdíjba, vagy külföldre kényszerült.

Az OPNI megszüntetése nemcsak a pszichiátriát és a stroke ellátást érte negatívan, hanem az epilepszia centrumot is. Az itt működő Komprehenziv Epilepszia Részleget áthelyezték az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe (OITI), aminek során az Epilepszia Részleg nagymértékben csonkult. A rehabilitációs funkciót szolgáló – a maga nemében egyedülálló – Valentin házat megszüntették, és a részleg elvesztette önállóságát, miután ezentúl a Stroke Részleggel közösen végez, területi ellátási kötelezettséggel, neurológiai ellátást.

Egyedül az epilepszia sebészeti kezelésében volt remélhető előrelépés az átszervezéssel, miután a Kooperativ Epilepszia Sebészeti Program keretében már korábban volt együttműködés az OITI-val. Mindezek után megdöbbenéssel vehettük tudomásul, hogy az OITI új vezetése nem tart igényt a szakterület hazai létrehozója és irányítója – aki bár az OPNI megszűnésével nyugdíjbament, de ma is aktív résztvevője és külföldön is elismert szakembere a területnek – részvételére, vele az intézetnek semmiféle anyagi ráfordítást nem jelentő önkéntes segítői szerződést sem hajlandó kötni.

Összességében, országosan a mintegy négyezer aktív felnőtt pszichiátriai ágyból 3049 maradt, ami 24 százalékos csökkentést jelent. Ezt nemhogy nem követte a járóbeteg-ellátás ígért fejlesztése, hanem április 1-jétől a gondozói fix díjat további ötven százalékkal csökkentették! A fekvőbeteg ellátás megkurtításának és az ellátóhálózat szűkítésének eredményeképpen az elmúlt évben a teljesítmény volumen korlátban megszabott mennyiségnek kb. a kétszeresét látták el a pszichiáterek. A kormányzat a kézzelfogható igényekre reagálva a 2008-ra tervezett teljesítmény volumen korlátot még az elmúlt évinél is alacsonyabban határozta meg. Ennek hosszabb távon egyértelmű következménye, hogy növekszik az ellátatlan betegek száma. Ráadásul az érintettek eddig nem ehhez szoktak hozzá, és mivel a mentális betegek betegségbelátása alacsonyabb, így a beszűkölő lehetőségekre és a kényszerűen csökkenő kezelési időre az érintettek agresszióval reagálnak. Ez hosszabb távon óhatatlanul is a nemrégiben a médiában is nagy nyilvánosságot kapott sajnálatos események megismétlődéséhez vezethet.

Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XIV. Vándorgyűlése

További szomorú tény, hogy az eddigi adatok szerint 2007 során több mint öt százalékkal csökkent a krónikus skizofréniában alkalmazott pszichiátriai szerek – az antipszichotikumok – forgalma. Mivel ezek a betegek nem gyógyulnak meg (és ezeket a gyógyszereket folyamatosan, életük végéig szedniük kell), így a csökkenéséből az a következtetést vonható le, hogy a kezelt krónikus skizofrének öt százaléka kezelés nélkül maradt. Ez a több száz vagy akár ezer olyan beteget jelent, akik feltehetőleg nem mentek másik orvoshoz, és az OPNI vagy más ellátóhely bezárása óta nem kapnak semmilyen ellátást. Márpedig a skizofréniában szenvedők állapotában a kezelés megszakítása után komoly romlás következik be, gyógyszer nélkül akár magukra és környezetükre is veszélyesé válhatnak.

Természetesen a fő feladat a még megmaradt műhelyek és az ott folyó szakmai munka számbavétele, illetve az újrakezdés lehetőségeinek áttekintése. A biológiai pszichiátriai kutatások mára igazolták a környezeti hatások és stresszorok (a stresszt okozó tényezők) bevésődését a genetikai „memóriába” valamint a stressz szerepének más biológiai hatásait. Megnyílt az út tehát a szociál-pszichiátriai szemlélet és tudás összekötésére a medikális realitással.

Másrészről a pszichiátriai ellátórendszerben elmúlt évtizedben jelentős változások következtek be különösen a pszichiátriai rehabilitáció területén. Ennek egyik fontos jele a közösségi pszichiátria megjelenése, amiben a civil szervezetek is hozzájárultak a megújuláshoz. A közösségi pszichiátria, a támogatott foglalkoztatás, a felépülés-alapú ellátási módszertan meghonosítása révén a pszichiátriai rehabilitáció olyan új modellje valósulhat meg, ami egyaránt hangsúlyt fektet a bizonyítékokon alapuló szakmai standardokra, a felépülés és a szolgáltatások személyközpontú értékeire, valamint a stigma-csökkentésre.

Az utóbbi évtizedekben a női testideálokkal együtt változott a nőknek a saját testükhöz való viszonya, és az evészavarokban érhetők tetten a testkép torzulásai. Az idők folyamán azonban a férfi testideálok sem maradtak változatlanok, esetükben két szélsőséges irányzat figyelhető meg. Az egyik a feminin típusú férfiideál, mely a férfi és a nő között húzódó határvonal gyengülését és a nemek egységesülését mutatja. (Ezt mutatja egyébként a női body building elterjedése, és a főleg nőknél megjelenő testépítő típusú evészavar is.) A másik szélsőséges férfiideál a „Schwarzenegger-ideál”, ami a még viszonylag fiatal zavarnak számító izomdiszmorfia alapját képzi.

A férfi testideálok változása hozzájárul ahhoz, hogy az eddig női túlsúlyú evés- és testkép-zavarokhoz lassan felzárkóznak a férfiak. Az izomdiszmorfia és a férfiakra jellemző egyéb testi obszessziók – mint például a kopaszodás, a pénisz mérete miatti aggodalmaskodás és a testtel kapcsolatos egyéb elégedetlenségek – gyűjtőfogalmául igen találó elnevezés jelent meg, a Pope és munkatársai által leírt Adonisz komplexus elnevezés.

Két hírcsokor, amelyek között az összefüggés nem zárható ki

Az utóbbi hónapokban megszaporodtak az erőszakos halálesetek. Emlékezzünk néhány esetre: Az egyik fővárosi kórház pszichiátriai osztályán egy drog-indukált szkizofréniában szenvedő hajléktalan beteg megölte éjjel a betegtársát. Vas megyében, korábban pszichiátrián is kezelt nő megölte kiskorú lányát és idős anyját, majd öngyilkos lett (búcsúlevelet hagyott maga után). Téten egy munkáját elvesztett férfi rátámadt a szociális intézmény vezetőjére, majd lövöldözött a kiérkező rendőrökre (az egyiket súlyos megsebesítette), végül önmagával végzett (búcsúlevelet hagyott maga után). Három gyermekét egyedül nevelő (?) alkoholista és kóros játékszenvedélyben (?) szenvedő apa, ittas állapotban felgyújtotta a házát, és a legkisebb gyermeke benne égett. Pest környékén egy 54 éves férfi magára gyújtotta a házát, elhúzódó válási konfliktust követően, öngyilkosság céljából. Szekszárdon egy apa és fia felakasztotta magát (többes szám első személyben írt búcsúlevelet hagytak maguk után).

A fenti esetek némelyikében bizonyíthatóan pszichiátriai betegség állt az erőszakos cselekmény hátterében, némelyiknél pedig felmerül ennek a gyanúja. A 2. és a 6. esetben kiterjesztett öngyilkosság lehetett, amely csak nagyon súlyos depresszió esetén fordul elő. A beteg nem lát kiutat, és az általa vélt sötét jövőtől így akarja megóvni szeretett hozzátartozóját (pl. gyermekét). Az öngyilkosságok több mint felében (60-80%) depresszió áll fenn, melynek legsúlyosabb szövődményének tekinthető az öngyilkosság.

A gyilkosságok hátterében is állhat pszichiátriai betegség. Szkizofréniában szenvedő betegeknél előfordulhat, hogy érzékcsalódások (hallucinációk) vagy téveszmék hatására agresszív cselekményeket követnek el (pl. úgy vélik, hogy környezetében lévő személyek meg akarják őt semmisíteni vagy egy hang utasítására kell cselekedniük). Szerencsére ez nagyon ritkán fordul elő. Epidemiológiai vizsgálatok szerint a szkizofrénia a lakosság 85 ezrelékét érinti, ami kb. 85 ezer beteget jelent hazánkban. Kimutatások szerint kb. ötven-hatvanezer szkizofrén beteg áll kezelés alatt. Döntő többségüknél nem fordult elő súlyos agresszív megnyilvánulás, mégis, ha a halállal végződő erőszakos bűncselekményeket vizsgáljuk, akkor ezen betegcsoportba tartozók magasabb arányban érintettek, mint amennyi arányszámukból várható lenne. Az ilyen, súlyos agresszív cselekmény a betegség indulásakor, illetve egy újabb schub (betegség epizód) esetén fordul elő leggyakrabban. Mivel a betegség a korszerű gyógyszerekkel is csak egyensúlyban tartható, de véglegesen nem gyógyítható meg, ezért folyamatos gondozásuk, kezelésük szükséges. A fenntartó gyógyszerek elhagyása visszaesést (újabb schubot) okozhat néhány hónap, egy-két éven belül.

A Figyelőnet szerint az elmúlt évben az antipsichotikumokból 5%-kal kevesebb fogyott. Ez a csökkenés – ugyan kisebb mértékben – más, krónikus betegségeknél is észlelhető volt (hipertónia – 3%, allergia közel 5%, cukorbetegség (inzulin) 1%, epilepszia 1%. Természetesen ez több tényező is okozhatja, nemcsak azt jelentheti, hogy az eddig kezelt szkizofrén betegek 5%-a kiesett volna a gondozásból. Az 5% itt két és fél-háromezer beteget jelentene, ha csak ezt vennénk figyelembe. Ugyanakkor az OPNI bezárása, a többi pszichiátriai osztály túlterhelése, a pszichiátriai járóbetegellátás – a beígért fejlesztése helyett – fix finanszírozásának újabb 50%-os csökkentése nem a betegellátás javulását segítette elő.

A fentiek alapján nem lehet megalapozatlan véleményként kezelni azt, hogy a reformok hatására a hazai pszichiátriai ellátás színvonala csökkent, és ennek következtében a nem megfelelően ellátott, illetve a kezelés nélkül maradt betegek száma növekedett. Összefoglalva: nem túlzás azt állítani, hogy az eddig pszichiátriai gondozás alatt álló szkizofrén betegek legalább 1%-a (öt-hatszáz beteg) kiesett az ellátó rendszerből. Ez elsősorban a betegeknek rossz, de a társadalom sem függetlenítheti magát ettől a problémától.

Szóljon hozzá!