ZETApress

hírportál

ÉRV program itthon és külföldön

A Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság együttműködésében, az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával létrehozott EReink Védelmében és ÉRV Regiszter Programban leszűrt betegek száma tavasz óta közel megduplázódott! ? tudtuk meg a Hemingway étterembeli déli sajtótájékoztatón.

A ?mennyiségen? túl a munka minősége is hangsúlyt kapott, komoly nemzetközi elismerés formájában, illetve a program legaktívabb ÉRV Pontjainak versenye révén. A Magyar Hypertonia Társaság az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával létrehozott EReink Védelmében (ÉRV) program deklarált célja a tünetmentes perifériás érbetegek felderítése és a körükben tapasztalható kiemelkedően magas szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentése.

A program legfontosabb eddigi eredménye, hogy bevont betegek 14 százalékánál egyértelműen kimutatható volt a már kialakult perifériás érbetegség, illetve további 15,6 százalékuknál volt megfigyelhető az érszűkület kialakulásának markáns lehetősége.

Az 5 évesre tervezett Program komoly nemzetközi szakmai sikere, hogy idén szeptemberben a Nemzetközi Angiológiai Unió Európai Kongresszusán a hivatalos program részeként, szóbeli előadás keretében mutathatták be a vizsgálati eredményeket.

Az Ereink Védelmében Program kiterjesztéseként a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság együttműködésében, az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával létrejött az ?ÉRV Regiszter? program, melynek célja, hogy a szakértők valós képet kapjanak a Magyarországon lévő perifériás érbetegek számáról, arányáról, és valódi egészségi állapotáról.

2010 szeptemberére az ÉRV Regiszter programhoz már több mint 35 000 páciens csatlakozott, így a regiszterbe került betegek száma tavasz óta közel megduplázódott! Jelenleg országszerte már több mint 200 családorvosi praxisban lehet a Regiszter Programba bekerülni és ez a szám hétről-hétre nő.

A regiszter programban elsősorban a perifériás érbetegség szempontjából veszélyeztetett egyének szűrését javasoltuk. Az ÉRV programhoz hasonlóan, a bevont személyek közel 60 százaléka nő, átlagéletkoruk 60 év. A perifériás érbetegség a megvizsgáltak 17,3 százalékánál egyértelműen diagnosztizálható volt, 20 százalékuknál pedig határértéken lévő eredmények születtek, így 1 év múlva kontroll vizsgálatuk javasolt. Ez az arány egyértelműen mutatja, hogy a perifériás érbetegség korai, még tünetmentes állapotban történő kiszűrése nagyban hozzájárulhat a későbbi súlyos szív- és érrendszeri események megelőzéséhez.

A vizsgálati eredmények kapcsán fontos kiemelni, hogy a 75 év feletti férfiak esetében a perifériás érbetegség előfordulása több mint 30 százalék, nők esetében pedig 23 százalék. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fiatalabb korcsoport ne lenne veszélyben, hiszen már a kiszűrt 50 év alatti betegek esetében is közel 10 százalék volt a betegség előfordulása.

A Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság kezdeményezésében 2010 tavaszán ÉRV Regiszter Versenyt hirdettek a már bevont és újonnan csatlakozó ÉRV Regiszter Pontok körében. A verseny célja, a perifériás érbetegség minél szélesebb körű kiszűrése, a boka/kar index mérés fontosságának hangsúlyozása. A szervezők ezzel kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy a perifériás érbetegség már tünetmentes állapotban is diagnosztizálható egy egyszerű és fájdalommentes vizsgálattal. A megmérettetés során a legmodernebb doppler mérőkészülékekkel is segítette a Társaság az első öt legtöbb beteget kiszűrt ellátóhely munkáját. A vetélkedés győztesei immár a legmodernebb doppler mérőfejjel végezhetik munkájukat.

A verseny keretében a legtöbb boka/kar index mérést elvégzett ÉRV Regiszter Pontok: 1. Dr. Czipott Gabriella, Kecskemét 317, 2. Dr. Metz Edit, Budapest 311, 3. Dr. Hérincs István, Nagykáta 287 adatlappal. Kiemelt különdíjas Dr. Rada Éva, Budapest és Takács Imola, Tordas lett.

A Társaság továbbra is minél több háziorvosi praxis csatlakozását várja a Programhoz annak érdekében, hogy minél szélesebb körben elvégezhető legyen ez az egyszerű és fájdalommentes vizsgálat, ami igazoltan nagyon jól (előre) jelzi a Magyarországon vezető halálozási oknak számító szív- és érrendszeri betegségeket.

Az érdeklődők minden, a perifériás érbetegséggel, a boka/kar indexméréssel, vagy az ÉRV Regiszterrel kapcsolatos tudnivalót megtalálhatnak a megújult honlapon, vagy az ország bármely részéből helyi tarifával hívható 06-40/918-020 számon. Az érintettek és az érdeklődők ismereteinek bővítése céljából bevezetett újdonság, hogy a weboldalon immár szakértő is válaszol az írásban feltett kérdésekre.

A perifériás érbetegség

A kór, közismert nevén az érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája. E betegségben az erek beszűkülése leginkább az alsó végtag verőereiben lép fel. Felismerését nehezíti, hogy sokáig tünetmentes maradhat.

A romló alsóvégtagi keringés leggyakoribb, már érezhető tünete a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság- vagy nehézségérzet, fájdalom, ami pihenéskor rövid idő alatt megszűnik. Ilyenkor azonban az erek károsodása már szinte biztosan megindult.

Magyarországon az érszűkület mintegy 400 ezer embert érint. Fokozottan veszélyeztetettek, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük, cukor- vagy magas-vérnyomásbetegségben szenvednek, illetve, mint a legtöbb szív- és érrendszeri betegségnél, itt is nagyobb a baj kialakulásának esélye, ha a családban gyakran fordul elő érbetegség.

A perifériás érbetegség több szempontból is veszélyes. Túl azon, hogy a láb keringésének romlása akadályozhatja mindennapi tevékenységünket, késői felismerése akár a végtag amputációjához is vezethet. Mindazonáltal az igazi veszélyt az jelenti, hogy a normál, tünetmentes társaikhoz hasonlítva, az érszűkületes betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktus vagy szélütés bekövetkezésére, felismerés és kezelés nélkül a betegek közel egyharmada öt éven belül meghal.

Szóljon hozzá!