ZETApress

hírportál

Új lehetőségek a rák-kezelésben

Román-magyar közös projekt indul. A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinikája és Temesvár Megyei Jogú Város Sürgősségi Klinikai Kórháza közösen pályázatot nyújtottak be a Magyarország ? Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007 ? 2013 kétfordulós pályázati kiírás keretében.

A projekt címe: Egymást kiegészítő sugárterápiás fejlesztés az SZTE Onkoterápiás Klinikáján és a Temesvári Területi Kórházban ? Közös esély. A nyitókonferenciára október elsején, pénteken 11 órai kezdettel kerül sor Temesváron a Harmónia Házban, a Rudolf Walter utca 4-ben ? tudtuk meg az SZTE sajtósaitól.

A Program célkitűzése a határ-menti térség közös fejlesztésének elősegítése, összköltségvetése a 2007 – 2013-es időszakra eléri a 275 millió eurót, amely nagyrészt az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból, kisebb részt a Magyarország és Románia nemzeti hozzájárulásából kerül finanszírozásra. A program keretében nyolc határ-menti megyében megvalósuló projektek nyerhetnek támogatást. A program két prioritási tengelye közül az SZTE és a Temesvári Kórház pályázata a második, A társadalmi és gazdasági kohézió erősítése a határ-menti térségben címűhöz illeszkedik.

A közös pályázati anyag 2009 februárjában az első fordulóra benyújtott alapkoncepciója 2009 nyarán kiválasztásra került, így megnyílt a lehetőség a projektterv részletesebb kidolgozása után a második fordulóban való részvételre. A következő hónapokban több egyeztetést követően elkészültek a Szegeden megvalósuló besugárzó bunker végleges tervei, mind a román, mind a magyar helyszínen a beszerzendő technológiák meghatározásra kerültek, valamint külső szakértők bevonásával átfogó Megvalósíthatósági Tanulmány készült.

A kiírás második fordulójára az immár teljes pályázati anyag ez év januárjában került benyújtásra, amely az elbírálást követően júliusban a Közös Irányító Bizottság pozitív támogatási döntésben részesítette, így a kétmillió-hatvanezer 123 euró összköltségvetésű projekt kétmillió euró támogatásban részesült, melyből mintegy 1,815 millió euró az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból, míg a fennmaradó körülbelül 185 ezer euró Magyarország és Románia nemzeti hozzájárulásból kerül finanszírozásra. A támogatáson felüli hatvanmillió 123 euró a Szegedi Onkoterápiás Klinika és a Temesvári Kórház önerő formájában bocsátja rendelkezésre.

A projekt célja a partnerek ellátó infrastruktúrájának egymást kiegészítő fejlesztése révén a határ mentén élő, korszerű sugárkezeléssel jó eséllyel kezelhető daganatos betegek speciális technikát igénylő, a térségben eddig egyáltalán nem vagy korlátozottan elérhető kezelési formák (IMRT, konformális besugárzás, teljes test besugárzás, szterotaxia) ellátási feltételeinek megteremtése. Egy új besugárzó bunker építésével, új eszközök beszerzésével és onkológiai kezelési protokollok megalkotása révén évi mintegy hétszáz beteg részesülhet olyan, az eddigieknél lényegesen hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó ellátásban, amely jobb gyógyulási esélyeket és életminőséget kínál.

A projektet megvalósító Szegedi Onkoterápiás Klinika és Temesvári Kórház hosszú távú együttműködést kívánnak kialakítani, ennek eredményeként határon átnyúló egészségügyi infrastruktúra épül ki, melyet az érintett határ-menti megyék magyar és román lakosai könnyebben, kevesebb utazással érnek el. A projekt tizennégy hónap alatt, 2010 szeptember és 2011 október között valósul meg. További információk Dr. Kahán Zsuzsanna email-címén kaphatók.

Szóljon hozzá!