ZETApress

hírportál

Állásfoglalás az évfordulón

Rendhagyó sajtótájékoztatóra gyűltünk ma délután a Magyar Orvosi Kamara Szondi utcai Székházának Nagytermében. Éger István elnök 1999-es dokumentumokat mutatott az egészségügy akkori reformtervezeteiből. Az MSZP egészségügyi szakértőinek állásfoglalása épp június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének tízéves évfordulóján íródott a párt Országos Elnöksége felé. Ez persze biztosan csak véletlen egybeesés lehetett.

1999-ben a mostani ellenzék, a Fidesz, az FKGP és a KDNP vezette az országot. A MEH politikai államtitkára Bogár László volt, s a vezetői összefoglalót február 9-én Várhelyi Krisztina mellett az a Kincses Gyula készítette, aki mostanában lett az egészségügyi tárca államtitkára.

Egységes állásponton van a két nagy parlamenti politikai erő a társadalmi egészségbiztosítás alapvetéseiben, hallottuk a tájékoztatón. Az MSZP ellenzékben volt ?99-ben, s a júniusi iratot Kökény Mihály, a szocialista frakció szociális és egészségügyi munkacsoportjának vezetőjeként terjesztette akkor elő. Vele szemben ült a mostani államtitkár a Fidesz-kormány tisztviselőjeként. Persze egy ember hétévenként megváltozhat, s azóta már nyolcnál is több telt el. Most is Kökény és Kincses a reformok legnagyobb harcosa.

Szóljon hozzá!